Dzsudzsák Balázs lesz a Fidesz egyik kampányarca! -zengi a hazai sajtó szerte a neten.
Igaz még nem nem tudjuk pontosan milyen szerepet vállal a válogatott középpályás, mert ahány cikk, annyi verzió jelent meg erről. Engem sokkal jobban foglalkoztat, miért érzi egy sportoló szükségét egy politikai kampányban való részvételnek? Nyilván a pártszimpátia eldöntése és esetleges kinyilvánítása éppen olyan joga neki is, mint mindannyiunknak. Mégis azt gondolom, szerencsésebb volna ebből kimaradni minden sportolónak.
A sport "rendszerfüggetlen" kellene legyen, legalább ez az egy maradjon nekünk ahol közösen, pártpreferenciától függetlenül tudunk szurkolni, büszkének vagy éppen csalódottnak lenni.
De Balázs döntött, én pedig eljátszottam a gondolattal, mit hozhatnak ki belőle a Fidesz kreatívjai?
Elsőre nyilván érzékeltetni kell az ellenséges táborral, mekkora ászt sikerült igazolni a kampánycsapatba. Hangsúlyozni kell a nemzeti érzelmeket, tehát a válogatott mez alap, és fricskát kell dobni az ellenfélnek: (a képek kattra nagyobbak lesznek)
Második dobás lehet a hangsúlyozott patriotizmus. Be kell mutatni a hazájáért rajongó, annak jólétéért aggódó hírességet:
Ábrázolhatják a példaképet, amint a választott pártja által sugallt lehetőségeket tárja
elénk:
Meg kell szólítani a fiatal generációt, a maszopos kormány úgyis levadássza a nyugdíjasokat az állandó rémisztgetéssel. Kell valami popsztáros trendi dolog, amivel át lehet ugrani a fiatalok ingerküszöbét:
Egy ilyen snájdig fiatalemberrel vétek volna nem megszólítani a hölgy választókat. Tehát kell valami kicsit pikáns -mondhatni szek'szi- póz, amin Balázs ábrándos tekintettel réved magába. Jah, és mindenképpen kell legalább egy kép, amin együtt látható a Vezérrel. Két markáns férfiember máris dupla erővel hathat a nőkre:
A vezér cinkos mosolyát látva a hölgyeknek semmi kétségük nem lesz, mivel huncutkodsz a hab alatt...
Én viszont továbbra is bizonytalan vagyok, vajon mire jutnak ezzel a lehetőséggel a Fidesznél.
Mert ha sikerül a világ legfantáziátlanabb plakátjához hasonló ötlettelenséggel kivitelezni a "Dzsudzsák kampányt" is, akkor szegény joggal szúrhatja tökön magát egy életlen fürdőkefével.