"Véres kardot hoztam,

Őseink véres kardját,

Sorsdöntő harcra kész a nép!

Megvédjük szabadságunk,
Gyurkának ellenállunk,
Nem kell a sápadt istenség!

Árpád szabad népe,
Honfoglalóknak vére,
Nem tűr meg Fekete zabolát!

Álmunk valóra válik,
Vagy elveszünk egy szálig,
De inkább halál, mint szolgaság!"

(via)

Elég! Nagyjából ez az egyetlen ami ma a magyar művészeti életből kihallatszik. Egyre többeknek nem tetszik amit az Orbán kormány művészet alatt ért. Fekete György kinevezett főművészisten szerint nem kell itt demokráciáskodni, majd ő eldönti ki művész a lambériahulladékból Orbán felé néző imazsámolyt barkácsolni képes asztalosinasok közül. Csatlakozhatnak még a zsámolykára Wass Albert és Nyirő József idézeteket forrasztópákával beégetni képes elektroműszerészek, és a Nemzetiszínű Batikszakkör kalocsai mintát is hímezni képest tagozata. Meg esetleg a Kovács Ákos, ha leteszi a nagyesküt, hogy a Bosszú népét soha többé nem játssza sehol. 

Kell ez? Egyre kevésbé. A tehetséget a párthűség és az elvárt irányú szimpátia nem pótolja, az egy személy ízlésére és meggyőződésére alapozott kultúrpolitika az aczélgyörgyi időket idézi, ami nyilván nem tetszik itt elég sokaknak. Fekete György rövid idő alatt megrepesztette a Magyar Művészeti Akadémia egységét, kiakasztotta a Műcsarnok vezetését, akik bosszúból retinakiégető Gangnam style performansszal sokkolták a sajtót és a turistákat a Hősök terén. Fehér László festőművész Nagy József Trafó igazgatóval együtt kilépett az Akadémiából, „Az Akadémiával nem európai mederben folynak a művészeti dolgok. Ellentétekből próbálnak erényt kovácsolni.” "Nem tudom értelmezni Fekete György, az erkölcsöt, és a nacionalizmust esztétikai kategóriává tevő szavait" - mondják, mi meg nem győzünk egyetérteni velük. Aztán egyszer csak jön Szörényi Levente és kimondja az elképzelhetetlent:

"A kétharmad birtokában egyes jobboldali megmondóemberek, akarnokok és karrieristák úgy érzik, szabad a pálya, mindent lehet. Amit én látok, az nem más, mint hogy a jobboldalon belüli érdekközösségek harcolnak egymással, szinte maffiaszerűen. A második Orbán-kormányban ugyanis nincs olyan formátumú kulturális vezető, aki meg tudná ezt akadályozni, irányt tudna szabni. L. Simon Lászlót a jobboldalról nyírják ki. Már nagyon elegem van abból, hogy az úgynevezett nemzeti, polgári oldalon nekem mindent le kell nyelnem, csak azért, mert nemzeti. Hogy egyfolytában elnézést kell kérnem, ha valami nem tetszik, különben rám sütik, hogy nem vagyok eléggé magyar, meg tolnak át a baloldalra. (...) Elegem van tehát a Julianus barátokból, a Wass Albert filmekből. Elegem van a fércművekből. Művészetet szeretnék látni."

Micsoda? Maffiaszerű érdekközösségek az oligarchaszerű földműves maffiacsaládok mellett a kultúrában is? Az nem lehet, ilyen az Oligarchakormány uralkodása alatt elő nem fordulhat. Kíváncsi leszek mekkora betűvel fogja szedni a Magyar Hírlap a   H A Z A Á R U L Ó  szalagcímet a következő Bayer Zsolt publinak. Mert a maffiázás csak az egyik szentség megtaposása tulipános gumicsimmával, ettől sokkal súlyosabb vétség Wass Albert felemlegetése. Róla ugye régen nem mondjuk, hogy középszerű író, mert egyrészt akik olvastak másokat is azok tudják, de akik csak őt, vagy csak róla hallottak a népiesch legendáriumból azoktól ahogy Szörényi, mi is megkapjuk, hogy nem vagyunk elég magyarok. 

 Szörényire a verdikt borítékban van, pedig éppen ideje volt már, hogy a jobboldalon kimondja ezek valaki, és megfogalmazza amit Szörényi az Alföldi Róbertnek írt nyílt levelében szavakba öntött: 

 "Jóllehet azt hinnék, hogy Szörényi Leventét és Alföldi Róbertet a korkülönbségen túlmenően világnézeti, értékrendbeli, ízlésbeli, kifejezés-eszközbeli, tehát szinte minden elválasztja egymástól, mégis azt kell mondanom, hogy van egy valami, talán a legfontosabb, ami összeköt bennünket: a művész felelőssége kortársai és az eljövendő nemzedékek iránt."

 Mit lehet mondani ezek után az embernek, aki az én korosztályomat - negyven körüliek - a legfogékonyabb időszakában - kora kamaszkor - találta meg az István, a királlyal, olyan műfajban - rockopera - előadva, amivel képes volt megszólítani minket, és bizony elég nagy hatással volt a nemzettudatunkra? Kedves Mester! Ugyan köztünk is fennállnak a világnézeti, értékrendbeli különbségek, de respekt ezekért a kijózanító szavakért! 

Csak remélni tudjuk, hogy eljutnak a fülekbe ahová szánod!