Nagy nap ez a mai, Feleim! Vigyázó tekintetünket a Sándor Palotára vessük és figyeljük, hogy ébred a Nemzet Tolla a mai napon. Eljött a nap mikor döntenie kell: tökös legény lesz végre, vagy pöckölhető fejű vásári figura. Kiteszi az országot EU elnökségesdivel együtt újabb vesszőfutásnak, vagy egy elegáns mozdulattal visszadobja normakontrollra vagy megfontolásra a médiatorvényt.

Tudjuk, hogy ez igazából nem rajta múlik. De ezúttal tegyük föl, hogy mégis. Játsszunk el a gondolattal, hogy SkiccPalit egyszer az életben maga alá gyűri a józan ész, számítani kezd mit gondolnak rólunk a világ meghatározó országai, és megremeg kezében a penna. Kis lépés volna ez neki, de nagy lépés az ország renoméjának. Nyomot hagyna maga után, akár Armstrong a Holdon, és valóban vállveregetve mondhatná el az újévi köszöntőt.
Nem ringatom magam a hitben, hogy az eltelt idő alatt emóssá szomorodva búslakodott a szólásszabadság és véleménynyilvánítás lehetséges kormányzati befolyásolásán, és ezért nem írta még alá a törvényt.Sokkal valószínűbb, hogy a kivárásra játszó Kedves Vezetőtől nem kapott még ukázt az aláírás bejelentésére. Kormányunk lázas igyekezettel próbálja minimalizálni a minden szinten kavargó vihart a bejelentés előtt. A megmondóemberek véres verítékkel megfogalmazott riposztokkal bombázzák a Nemzeti Hírgyárat, és igyekeznek arcunkba tolni bármit, amivel szerintük kedvezőbb színben tűnhet fel a médiatörvény.

Kedvencem L. Simon László semmitmondása, aki úgy ismeri el a vétett hibát, hogy nem ismer el semmit. Szerinte a megfogalmazott kritikák három fő csoportba sorolhatóak:

- politikai
- szakmai tévedés
- el se olvastátok bazmeg! hajtogatása

Az, hogy a külföld is felrója, miért narobotok ülnek kizárólag a médiatanácsban, nem hiba. Ugyanis ez demokratikus, picsábamár. Bízni kell, meg imádkozni serényen, és majd az idő kiforrja mi sül ki ebből - mondja. Nos, az a rossz hírem van kedves L. Simon László, hogy én olvastam a médiatörvényt. És azon túl, hogy általános gumiszabályokkal a szátok íze szerint kívánjátok meghatározni, mi rombolja például a közerkölcsöt, egyetlen konkrétum található benne: a kiszabható összegek számai. Az viszont tiszta és világos. Cserébe nagyvonalúan megfeledkeztetek a részletes és pontos szabályozásról, mondván: legyen elég a jóindulatotok.

Miről beszélek? Arról, kedves L. Simon László, hogy Pálffy Istvánnal karöltve legalább megpróbálhattatok volna egy olyan részletes szabályozást írni parlamenti pökhendi álldogálás helyett, amilyen eddig is volt. Sorvezetőnek használhattátok volna a régit, ami szerintem pontosan definiálta, mit kell eltűrni egy közszereplőnek tőlünk és a médiától véleménynyilvánítás címén, és hol van a határ, ahonnan jogorvoslatnak van helye.

Ha nem emlékeznél segítek: lapozd föl a 36/1994.(VI. 24.) AB határozatot.

Így felesleges a pökhendi ácsorgás, a lekezelő univerzális szupermenként tündöklés, bizony a médiatörvényetek egy rakás szerencsétlenség, és minden titeket ért kritika jogos.Ugyanis a bizalom nem jár alanyi jogon. Azt ki kell érdemelni átgondolt munkával, és mondjuk pontos szövegezéssel egy olyan törvénynél, ami alapján tíz-százmilliós bírságokat lehet bárkinek a nyakába varrni. Ha maradt még valami a józanságotokból, akkor ma felszól valaki a Sándor Palotában ücsörgő motornak:

- Alá ne írd Pali!