Egyszer volt, hol nem volt, a Magyar Tengeren és a Gellért-hegyen túl, ott ahol a Népi Vakond is metrójáratot fúr, élt egyszer egy király. De nem is király volt ő, hanem egyenesen KIRÁLY, hisz trónját nem a hangyák hordák össze szorgos bugalommal a Nemzeti Együttműködés Rendszerét kitanulva, hanem maga nép, az istenadta választotta őt uralkodójául. Snájdig fess legény volt még akkor, ha sámlira állt a tömegből is kilátszott, szavai gyöngyvirágról szedett hajnali harmatcseppekként hatottak, gyógyírt hoztak az előző király rémuralmától kicserepesedett ajkakra.
Ő volt a remény, az igazságosság és bölcsesség reménye. Bíztak benne és szerették, időnként vállukra is vették, éljenezték. Őt pedig elragadta az ifjonti hév, hintette szét a nagyobbnál nagyobb szavakat, bátrabbnál bátrabb tettek illúzióját vetítette mintha mozigépész volna. Így esett, hogy egy alkalommal elmerészkedett a szakadék széléig. Lenézett és nem szédült.
- Azt a bátor mindenemet! -gondolta, jobb kezével megveregette a bal vállát, és nekividámodva újabb, minden eddiginél merészebb kijelentésre ragadtatta magát:
- IMF rokon nekem nem főnököm! -harsogta a népnek, akik hitték is meg nem is, de biztatóan mosolyogtak. Királyuk büszkén kihúzta magát, és őszintén remélte, a becsurrantott izgalomcseppek nem ütnek át a nadrágja elején.
Szaladtak a napok, hetek, hónapok, de a királyságban csak nem akart felvirradni a jólét áhított napja. A nép fészkelődni kezdett, mint a bolhás kutya, izegtek és nyüzsögtek, egyre hangosabban. Királyuk ismerte őket, tudta, hogy ennek jó vége nem lesz. Így eléjük lépett és drámai hangon elsóhajtotta: tudjátok jól, az előző király végig lopta mind a nyolc uralkodási évét!
A kincstár üres, még a trónterem ajtajából is kilopta a zárat, így kénytelen vagyok azt is a palást övével megkötni, ha magányra vágyom! Türelem! - kérte, de ahogy az elégedetlen arcokra nézett mintha a maga ásta gödör feneke nézett volna vissza rá.
-Egy életem, egy halálom, bátor vagyok megpróbálom! - sikoltott magában némán, és útnak indult heted hét határon át IMF rokon palotája felé. A kuzin otthon volt, de nem örült a látogatásnak. Meghallgatta a sarcütemezésről kunyeráló unokaöcsit, és haragra gerjedt mondandója hallatán. - Nem mész haza te Beste! - csattant a nyakleves, és királyunk koronája elgurult be egészen a szófa alá. - Hisz nem üres a kincstárad! - ordította a kuzin, miközben királyunk négykézlábra ereszkedve kereste a koronáját, ami begurult egész a falig. - A régi királyod aki szintén rokon megmutatta, ott van a nemzet aranya a sifonérba dugva! Az meg, hogy a népedet mivel vakítottad, a te bajod.
A király égő nyakát dörzsölve ért haza, ahol rögtön maga elé rendelte legkedvesebb szerelemgyerekeit, Gyurikát, Misikét és a legkisebb Zsigát. - Találjatok ki valamit a népnek, keressetek valahogy megtakarítást az országnak! Foglaljátok pontokba amíg én kitalálom kitalálom hogy adóztassam meg a népi terménysarcolókat!
A fiak nekiláttak a munkának, jöttek a pontok egészen huszonkilencig, és a nép ismét boldog volt.
Egy darabig.
Megint teltek a napok, hetek, hónapok, de a pontok csak nem akartak megvalósulni. Hátul a trónterem mögött azonban lázas ötletelés folyt: miből vidámítsák a népet? A sifonba rejtett tartalék és a póroktól beszedett adó csak a létfenntartásra és a lassú, keserves növekedésre elég. Ekkor a fiak szorgalmazni kezdték, kérjen a királyság ismét hitelt IMF rokontól.
Éktelen haragra gerjedt a király! - Ezer cserszömörce és békanyál! Ennyi ötletetek van hármótoknak együtt?! Hogy a hóbagoly huhogjon szemközt titeket hálátlan naplopók! Tudjátok ti, hogy IMF kuzin kincstárnokai ide járnak negyedévente a kincstárat meg a sifonért vizslatni?
Mit hazudjunk mire kéne? Mangalica ízű búzakorpára, mert sok itt a biofarmer? - Dehogy felség! - majd azt hazudjuk amit az előző király: biztonsági tartaléknak kell - nyugtatták a nyaloncok reszketeg hangon egy tüdőbeteg szúnyog erejével.
Királyunk gondolkodóba esett. Kéne a zsé legalább annyira, mint kiéhezett anyókának a vibrátorelem, de előtolakodtak a régi emlékek. Hisz a legutóbbi kölcsön alkalmával ő maga írta a nyilatkozatot, amit udvari bolondja olvasott fel, hangos vészharangozás közben:" A költségvetési bizottság hétfői zárt ülésén bebizonyosodott, hogy a magyar embereknek hatalmas árat kell fizetniük az IMF hitelért."Most hogy álljon a zemberek elé az újabb hitellel? Hogyan csomagolja nemzeti érzelembe, hogyan kösse át az együttműködés masnijával jó szorosan? Hisznek majd neki? Vagy őt is elzavarják majd ahogy az előző királyt, akiről ő állította, hogy a hitellel kiárusítja az országot, eladósítja a népet? Beletépett a hajába félelmében, majd levetette gátlásait és összeszedte magát. Ne lássák ziláltnak IMF kuzin ma érkező csatlósai. Egy király ne legyen rendezetlen.
És hazudjon fapofával. 
