Toplákmentesítő

Varánusz

"A kifejlett komodói sárkány egyetlen ellensége az emberi telhetetlenség, ostobaság és a nyereségvágy."
Mellesleg a varánusz csúnya, gusztustalan és büdös a szája, cserébe nem sminkeli magát.

1/10

Hazugság nélkül

Úgy gondolod nincs olyan vállalható párt és politikus, ami/aki megfelel az értékrendednek, akit/amit támogathatnál, hogy a jövőképed ne csak ábránd legyen? Akkor te politikai árva vagy, itt a helyed.

Friss topikok

Blogajánló

2015.05.27. 09:20 Fabius

Viktor feltámasztja Ferencet

Címkék: orbán fidesz gyurcsány pártfinanszírozás

Nem mondom, hogy nincs abban semmi cinizmus mikor az EP Gyurcsány cégére bízza a hazai programok monitorozását. Mert van. Jókora. Viktor, kistáska, téged ott szopatnak ahol tudnak, megtettél mindent azért, hogy így legyen, és most elkészült a genyóságfőzelék amihez jó étvágyat kívánnak. Pluszbónusz, hogy a te recepted alapján főzték: a nyilvános tenderen elnyert poszt jogszerű még akkor is, ha nektek pont annyira nem tetszik, mint nekünk nem szokott amikor ti csináljátok hajszálra ugyanezt.

Pech.

Ha tudnám Feri számát most eskü rászánnám azt a huszonöt forintot és fölhívnám gratulálni, mert akkora csapdát állított neked amekkorát már régen nem állított senki. Te meg úgy estél bele, mint egy nyeretlen kétéves.

gyurcsany2.jpg

A valaha legendás politikai ütemérzéked régen cserbenhagyott, amire bazírozni lehet az a mértéktelen gyűlöleted. És bejött neki. Kiszámítható és ostoba vagy, hiú, kicsinyes és gyűlölködő. Aki nyilván nem hagy megtorlás nélkül egy ekkora égést. A probléma annyi, hogy ezzel egyszerre csináltál magadból bazári majmot, és gereblyézted össze Feri mellé azokat, akik - velem együtt - nem rajongják még úgy sem, hogy téged sem bírunk. A költségvetési támogatás felfüggesztését harsogod, tiltott pártfinanszírozásról papolsz - amin a fideszhitűeken kívül mindenki csak röhögni tud - Feri pedig máris ott van, ahová ezzel a manőverrel elindult: a mártírszerepben.

Köszöni jól van és nem mellesleg remekül szórakozik.

- Politikai gyilkosságot emleget.

- Téged kioktat Európa előtt:  „Hogy én a törvényesen megkeresett és leadózott pénzemet törvényesen hogyan költöm el, ahhoz a miniszterelnöknek meg a pártjának semmi köze nincsen"

- Plusz "pártfinanszírozás" vonalon oda szúr, ahol a legjobban fáj: „Ha pikírt akarok lenni, akkor azt tudom mondani, hogy Orbán miniszterelnök vejének egyetlen egy világításmegbízásának több a nyereségtartalma, mint ami ennek esetleg lesz"

A tavalyi év választási eredményei után föltámasztottad és formába hoztad. Megtetted azt a szívességet, hogy jelentőséget tulajdonítottál neki, tényezővé tetted. Holott egy legyintéssel le is szarhattad volna, mert mi történik, ha az Altus elvégzi amivel megbízták? Semmi. Te csináltál ebből a semmiből valamit, mert a józanságodat leteperte a vak gyűlöleted, mint pannonhalmi diákokat a szerzetesbácsi. Téged leváltani csak a választók tudnak - mondtad a minap, és ezt ellenfeleid is tudják.

Azt viszont elérhetik, hogy megpukkadj. 2018-ig számtalanszor.

 

 

272 komment

2015.05.26. 08:43 Fabius

Fidesz = szennyvíztelep robbanás előtt?

Olvastam még a múlthéten, hogy a Fideszben terjengeni kezdett a félelem szaga. Meg arról is, hogy mit gondol róluk az egyszeri fideszes:

„Nemrég odajött hozzám egy néni azzal, hogy Orbán Viktort félrevezetik és becsapják. Szerinte, amíg a miniszterelnök Brüsszelben küzd a magyarok szabadságáért, addig bizalmasai itthon lopnak."

"ha a miniszterelnökhöz eljutna, mi zajlik az országban, azonnal rendet tenne”

Középkáderei és talpasai sem lelkesednek, mint semjénzsolt az ölés izgalmáért:

„Tőlünk is mentek aktivisták a veszprémi és a tapolcai választásra. Aztán hazahozták a rossz hangulatot, mert nagyon sok helyen rájuk csapták a választók az ajtót. Volt, aki azt mondta, akkor szavaz a Fideszre, ha az ő háza is napról napra nőni fog” – mesélte az alpolgármester forrásunk. Azt mondta, ő még nem találkozott olyan Fidesz-taggal, aki örülne a vasárnapi zárva tartásnak. „Az emberek ’harácsolásról’ beszélnek, azt mondják, akkora a korrupció, mint a szocik idején”

Szóval kezd az egész egy többszintes szennyvíztelepre robbanás előtti állapotához hasonlítani. Legfelül ül őfelsége, akihez a nem jutnak el a rossz hírek a 6-8 fős technokrata csoportnak - rogán - Lázár stb - köszönhetően.

szartartaly.jpg

A dugulásnak köszönhetően az alsóbb szinteken már szivárog a lé, a földig érő lábú polgármesterek és önkormányzati képviselők már hiába húznak gumicsizmát, lassan belefolyik a szmötyi. Úgy érzik Viktor elfáradt, nem képes korrigálni és amúgy sem bírja a kritikát.

A Fidesz Orbán pártja.

Kérdés mihez kezd őfelsége, ha tényleg a nyakába robban az egész? Mert eljön az a pillanat is, hogy a tagságnak leesik, például a királylány férje nem a véletlennek köszönheti a közbeszerzési nyerőszériát. Régen még ment a "ne mi nyerjük a legtöbbet", de mára ez is le van szarva. A klotyóból a kertvégi közpénzből épült stadizóleumra látni, míg a paralimpikonok pénzét kirendelt vezetőik költik végtörlesztésre dajcstomi bábáskodása alatt. A polgármestereik szerint jöhet a szemétszállítás és vízművek csődje - a'la rezsicsökkentés - és akkor nem csak képletesen, de szó szerint is úszni fognak/fogunk a szemétben és a szarban.

Mit tesz erre Viktor? Rendeztet egy szentmisét, ahol imádkozhatnak érette a hívek. Mert arra most óriási szükség van.

273 komment

2015.05.23. 09:07 Fabius

Csicskalángossal alázzák Orbánt

Címkék: orbán eu csicskalángos

Nem könnyű ma Orbán Viktornak lenni. Bármennyire nem bírom őfelségét, ezt készséggel elismerem. De amit kap azt magának főzte, és legyen bármilyen undi azt neki kell megennie. Az egyetlen kérdés: megérte?

- Orbán Viktor egy szánni való populista! (Frank Engel, Európai Néppárt)

- Orbán Viktor úgy viselkedik, mint egy gyerek, aki folyton próbálgatja, hogy a szüleinél meddig mehet el. (Markus Ferber, Európai Néppárt)

Ezeket akkor mondták róla néppárti "szövetségesei", párttársai, amikor összezártak a hülyeségével szemben. Aztán elvonult az egész bagázs Rigába, ahol konkrétan szanaszét trollkodták őfelsége minden megmozdulását. Juncker lediktátorozta köszöntés képpen, majd levert neki egy jóízű csicskalángost:

 

 Oké, elismerem ha velem szemben jár el így Juncker, akkor egy kézfogásból átfordult hüvelykujj feszítés következtében elém térdel, és most nem havasiberci, hanem a jóember sajtósa kénytelen magyarázni, hogy mi ketten így pettingelünk, nincsen semmi látnivaló. De azért Orbán politikai súlyáról sokat elárul, hogy megengedik ezt maguknak vele szemben. Ahogy azt is, hogy lemaradjon a közös eseményfotóról, mert nem akkora ember és tényező ő ebben a társaságban, hogy muszáj legyen megvárni mert "tumultusba" került.

 A fotósokkal amúgy is csak a baj van, összeesküvést sejtek a háttérben!

Az egy dolog, hogy a sajtómunkás kattintgat összevissza ahogy a helyzet adja, de azért a leválogatás már más kérdés. Ha lősz egy képet a Juncker száját bámulva nyelvelő Orbánról, akkor nyilván nem tudod megállni, hogy közzé ne tedd, aztán majd belegondol bárki akármit, mint a Mansfield mellét delejezve bámuló Loren ikonikus fotójába:

loren.jpg

 juncker.jpg

 A legrosszabb, hogy az udvari fényképész Burger Barna is beállt ebbe a sorba, ezzel a képpel:

orban_szek.jpg

Amin a gesztusok elég árulkodóak, és a diktátoros csicskalángos, szájnyalogatós pettingfotó után Orbán úgy nézi Merkel hellyel kínáló gesztusát, mintha fingópárnára akarnák leültetni, hogy csúcsra járassák a bohóchatást. Lehet, hogy Juncker tahó vagy alkoholista, esetleg alkoholista tahó, lehet, hogy csak egy halál laza jófej. De azért el kellett jutni odáig, hogy Orbánt ő és társai ilyen egzotikus, félázsiai bohócként kezeljék. Viktorunk lett a suli lúzere, akivel szemben nagyjából bármilyen tréfa megengedhető. Nem áll mellette senki, nem kell attól félni, hogy a kis köpcit megvédi a rögbicsapat mázsa húsz kilós, kétméteres kapitánya.

Mondd csak, Viktor, tényleg megért ennyit a belpolitikai bullshitnek szánt halálbünti túltengés?

 

 

 

1241 komment

2015.05.20. 09:52 Fabius

EPIC: lobbistája 1,4 milliárdért gyomorszájon vágta Orbánt

Címkék: orbán bevándorlás politikai lobbi

Nehéz napok ezek szegény Viktorunknak, nincs mit csodálkozni azon, ha nyilvánosan hibban meg szegény. Nem elég az EP meghallgatás, kemény pénzen vett amerikai lobbistájáról is kiderül, esze legfeljebb annyi van, hogy bután vigyorogva egy kilobbizott meghallgatással gyomorszájon verje.

Minek ellenség annak, akinek ilyen fizetett barátai vannak?

connie1.jpg

Finkelstein asszem kénytelen lesz elmagyarázni következő találkozásuk alkalmával, hogy sikerült egy ekkora tulkot felhajtani lobbistának. Mert az kétségtelenül eredmény, hogy Simonyi András ex nagykövet elmagyarázhatta mit is jelent pontosan az "illiberális demokrácia" - ami Orbán párhuzamosan zajló vesszőfutásában kifejtett véleménye alapján angolul úgy hangzik, mint egy vérvád - de Viktorunk aligha ezt értette megtérülő befektetés alatt, mikor a több, mint egymilliárdot kiköhögte Finkelstein emberének, Connie Mack-nek. Orbán amerikai Csizmadia Lászlója és ifjabb Lomnicija vissza is mondta a szereplést a szerintük időszerűtlen és káros eseményen.

Közben pedig Orbán tényleg meghibbant.

Kijelentette például, hogy: " mi sohasem voltunk multikulturális társadalom". Érdekes kijelentés ez az Anjou, Jagelló házi királyaink, lengyel-magyar perszonálunió, a betelepülő besenyők, szászok, kunok, szlávok, jászok, csehek, morvák, ruténok, görögök, bolgárok, lengyelek, örmények, svábok, szlovákok, románok, zsidók és romák tükrében. Ezek szerint ostobább, mint egy hetedikes, akik épp most veszik töriből a Habsburg betelepítési politikát, és számolgatják, hogy 1840 körül a 9,9 millió lakosból 43% volt magyar. Szónokol a magyar nyelv szépségeiről, de hézagos emlékezetéből kiesik, hogy annyira multikulti társadalom voltunk, hogy a "Lex Apponyi"-ban kellett leírni, a nemzetiségi iskolák tanítói tanuljanak meg magyarul, és tanítványaik is sajátítsák el a nyelvet a negyedik osztály végére. Jó, oké, tengeren túli gyarmatainkról nem hurcoltunk ide se arab, se ében rabszolgákat erre jól emlékszik.

De mennyire van ép eszénél valaki, aki A: vagy ennyire nulla országa történelméből, B: vagy az Európának kamuzás közben végleg elszakad a valóságtól?

 

1273 komment

2015.05.19. 04:48 Fabius

Reszkess, te kurva Európa!

Címkék: ep cöf

Civilbe Öltözött Fideszeséknél megint elgurult a gyógyszer, egy icipicit sikerült túlértékelniük magukat ismét. Aszongya a főbolond, figyeljél:

"amennyiben az EP továbbra sem veszi figyelembe az európai civil társadalom követeléseit, akkor kénytelenek lesznek nyomást gyakorolni az uniós intézményrendszerre."

Érted, ugye? Nyomást fognak gyakorolni azok, akik legutóbb már Tapolcára sem tudtak annyi embert összerántani hirtelen, ami egy nyugdíjas klubsétát kiadott volna legalább látszatra. A meggyőző erejükről már nem is beszélve, ugye. Na, ezek most úgy érzik megmondhatják az Unió tagállamaiból választott képviselőknek, hogy mivel foglalkozzanak, mivel meg ne, és odabiggyesztenek egy mer'különbent.

Mintha ezen kívül bármi máshoz lenne tehetségük:

cofi1.jpg

Legalább úgy.

409 komment

2015.05.18. 10:10 Fabius

Mészáros Lőrinc esete a vagyonnyilatkozati szürkezónával

Címkék: fidesz felcsút mészáros lőrinc vagyongyarapodás

"A vagyonnyilatkozatomban szereplő adatok a törvényes helyzetet tükrözik, és a valóságnak mindenben megfelelnek" - duzzogta vissza Lőrinc barát Lézerdzsoni beszólására nemrég. Tudja fene, de az elfeledett egymilliárd és a szintén kifelejtett, Kiss Szilárddal közös cég után nem meglepő, ha Lőrinc őszinte igazmondásában mások is kételkednek.

A Nemzet Feljelentője, Tényi István például.

Tényi feljelentése alapján indult a kismagyar illetékességi abszurd: senki nem érezte magát felhatalmazva arra, hogy az uralkodóház felcsúti helytartója vagyona körül szimatolgasson. Jobb a békesség, amit ma elmismásolhatsz azért holnap nem leszel "simicska bérenc", vagy Gyurcsány kottából játszó áruló. Tényit ez szemmel láthatóan nem zavarta, ő szót fogadott a NAV-nak, és a felcsúti vagyonnyilatkozat - vizsgáló bizottsághoz fordult, ugyan nézzenek már utána, hol lehet az a 80 milliócska és a polgármonsteri fizetés, amit Lőrinc barát ezúttal kifelejtett. Elkaszinózta? Vagy valami apró, de kínos jelmezre költötte?

meszaros_penz.jpg

Szegény Lőrinc, valahol azért sajnálom. A nép egyszerű gázszerelőjéből felküzdi magát addig, hogy vagyona Lady Gaga éves árbevételével vetekszik, róla mintázhatják a keményen dolgozó kisember szobrát, beveszik az elitklubba, ahol már egyénre szabott törvényeket is kapni szokás, mégse lehet egy perc nyugta szegénynek. Pedig ő aztán tényleg annyira egyszerű, mint egy villás kapa, a vagyonnyilatkozat kitöltése  rendszeresen meghaladja a képességeit.

Tehet ő arról, hogy nem kenyere a matek?

Ha a számok világa érdekelte volna brókercéget alapít és hagyja ezt a gázszerelő-földoligarcha-polihisztorságot a picsába. Ráadásul így több ideje lett volna a felcsúti fodball irányítására, szórakozásra, úgyhogy az áldozatért amit meghozott nem azt érdemli, hogy most már nem csak az ellenzék, de az egyatábor' tagjai is a vagyonosodását basztassák. Hogy lehet ilyen kényelmetlen helyzetbe hozni a felcsúti képviselő testületet? Most gründolhatnak egy vagyonnyilatkozat - vizsgáló bizottságot, mert az 1800 fős település - Lőrinccel együtt - 7 tagú testületének eddig ilyenje nem volt. No, meg ugye kérdés az is, ki ül bele ebbe a bizottságba? Mészáros János képviselő, Mészáros László alpolgármester, akiket a rendszer ki teccett stafírungozni trafikkoncesszióval elég alaposan? Flier Jánosné, a helyi Fidesz elnöke, akinek férje Lévai Anikó üzlettársa, földbérlet pályázat és Darányi terv nyertes?

Elfogulatlan vizsgálat lesz ez akárki meglássa, (muhaha) ha lesz egyáltalán. Szerintem érdemesebb arra tippelni, mi lesz az indok ami alapján elutasítják Tényi okoskodását.

136 komment

2015.05.16. 11:12 Fabius

Hekkeljük meg a nemzeti konzultációt!

Érkezik lassan a kormányspam, lehet egyéni vérmérséklet alapján kitölteni és visszaküldeni, cetlikre tépni, bosszankodni vagy örvendezni. A Helsinki Bizottság szerint az is megoldás lenne, ha üres boríték visszaküldésével meghekkelnénk az egészet. Jó, utóbbi Orbánék hülyeségére nem orvosság, de mindenképpen látható jele lenne a másként gondolkodásnak. 

Miután jobb megoldás nem jut eszembe, én ezt fogom tenni. 

Már csak azért is, mert a HB szórólapjára nyomott Kossuth és a mondanivaló eszembe juttatott egy gondolatmenetet. Évezredes hagyománya van annak, hogy hol tőlünk menekül valamelyik prominensünk, hol mi fogadunk be hazájában üldözötté vált idegent. A lengyelekkel gyakorlatilag az államalapítás óta kialakított viszony, hogy hol mi nekik, hol ők nekünk nyújtanak politikai menedéket. 

Bezprym herceggel, Szent István lengyel származású unokaöccsével kezdődött az egész. A menekülő herceg a Balaton felvidéken kapott birtokot a nagybácsitól, letelepedett és egy későbbi kétharmad buktató fideszfészket - Veszprém - neveztek el róla. Amikor fordult a kocka akkor meg az Árpád házi hercegek, András, Béla és Levente kaptak lengyel oltalmat, majd I. András a segítségükkel ült a trónra végül. I. Béla harcolt a pomerániai törzsek ellen a lengyelek oldalán, vitézségéért jutalmul királylány kezet kapott, mint a mesében, fia  I. (Szent) László királyunk is Lengyelországban született. László királyunk menekülő nagybátyjának, II. Boleszlávnak nyújtott "politikai menedékjogot". 

Az Anjou-k alatt Nagy Kázmér az általa alapított krakkói egyetemen látta vendégül a tanulni vágyó magyar fiatalokat, pálos szerzeteseink kolostort alapítottak Jasna Górában. Mohács után Szapolyai keresett támogatást a lengyel udvarnál, később az onnan menekülő unitáriusok találtak menedéket Erdélyben. Báthori István lengyel király lett és próbálta kibékíteni a lengyel nemességet egymással, III. Sobieski János Szent Ligába csatlakozó hadai segítettek kiűzni a törököt az országból. A Habsburg uralom alatt a kurucok és Rákóczi számíthatott baráti befogadásra és segítségre, a felosztás utáni lengyel forradalomban és leverése után az emigrációs hullámban ők számíthattak miránk.

Az 1848-as forradalomból kivették részüket lengyel barátaink is Bem és Dembinszki vezetésével, amit 1863-ban Eszterházy Ottó és Herman Ottó (igen, az a Herman Ottó) a forradalmuk támogatásával hálált meg. Elbukása után a lengyel emigránsok ismét nálunk találnak menedéket és munkát. 1939 szeptember elsején a III. Birodalom és a Szovjetunió csapatai lerohanják Lengyelországot, szeptember hetedikén a Teleki kormány minden diplomáciai nyomás ellenére megnyitja a határokat a menekülő lengyelek előtt. 1956 október 23. a szovjet rendszerrel szembeforduló lengyelek melletti szimpátiatüntetésből alakult ki, a forradalom alatt pedig véradással, gyógyszer és élelmiszer szállítmányokkal segítettek ők minket.

Mi köze ennek az egésznek a bevándorláspolitikához mikor Lengyelország is Uniós tagállam?

Talán csak annyi, Orbánnak köszönhetően az évezredes barátság összement, mint gyapjútakaró a főzőmosásban, és hálát adhatunk az égnek, hogy I. István nem volt akkora korlátolt tök, mint Orbán. Mert akkor asszem máshogy alakul a magyar történelem.

758 komment

2015.05.15. 09:18 Fabius

Így lehet elsétálni 100 millióval

Ez ügyes volt, Viktor, nagyon ügyes! Elismerésem, tényleg. Felépítettetek egy kampányt simongábor elsíbolt negyedmilliárdjára, ami nagyban hozzájárult az újabb kétharmadhoz. Csak van itt egy apró bibi: Simon most elsétál 100 millióval a hóna alatt. Anélkül, hogy elszámolt volna vele, honnan van. 

simon_gabor.jpg

Mert az ilyen vagyonkák csak úgy lesznek egyszer csak, mi sem természetesebb. 

Ha nem sikerül kinyomozni honnan a kes, akkor az egyetlen érdekes dolog, hogy az ismeretlen eredetű pénzhegy után a keményen dolgozó kisember befizette-e az államnak járót, vagy sem. Ha befizette - vagy a vádemelésig ezt megteszi - akkor minden okés, fátylat rá és kész. Az már nem számít, hogy a látható jövedelmeinek és vagyoni helyzetének tükrében tisztességes úton nem kerülhetett hozzá a pénz. 

Miért van az a megmagyarázhatatlan érzésem, hogy a Simon ügy precedensként használható főpróbája egy későbbi eseménysorozatnak. 

Mert lássuk be eljön még az az idő, amikor nem ti lesztek hatalmon és nem a csatlósaitok fognak ülni minden székben akikhez fordulni lehet a gyanús vagyonkák ügyében. Akkor pedig előkerül majd az összes bulika, öntáguló lakásoktól parasztbarokk villáig, családi segítségtől meg nem nevezett magánszemélytől kapott több tízmilliós kölcsönig, vagyis számot kellene majd adni a "valahogy lett" vagyonokról. Akkor fog majd kapóra jönni ez, és fogtok hivatkozni rá olyan serényen, mint ahogy elmúltnyócéveztetek. Akinek nyaka körül szorulni látszik a hurok az majd betolja az államkasszába amit nagyon muszáj, onnantól pedig legfeljebb egy ejnyebejnye jár, az is felfüggesztve. Az eredet nélküli felhalmozás többi részével meg el lehet sétálni. 

Ami nálatok más nagyságrendű, mint Simonnál. 

 

 

316 komment

2015.05.14. 09:18 Fabius

Kokó: kiütlek, Viktor!

Aztamegbasztabüdöskurvaélet!

Most már elég! Komolyan mondom, ami itt folyik az olyan, mint övön alulit beszedni valamelyik Klicskótól. Azt énnekem senki nem mondta, hogy a mindenféle bajnoki címek-övek mellé a (meg)sérthetetlenség nem jár alanyi jogon, holtomiglan. A felismerés letaglózott, mint Iron Mike Lou Savaresét az első menetben, mer'hát milyen ország lett ez?

Jó, én is ott ültem ahol azt mondták: a haza nem lehet ellenzékben.

Mégsem érzem úgy, hogy ezzel hozzájárultam volna az árokásáshoz, elvégre olimpiai bajnok vagyok és nem politikai kubikos. Ráadásul mára elhidegültünk és eltávolodtunk egymástól, a Fidesz meg én. Ezt az is mutatja nekem például nem szóltak, hogy dicsaköcsém, a "polgári Magyarország" nem meggyőződés volt, hanem politikai termék, oszt' nem kell itt polgári kormányozni mert kiröhögteted magad. Ahogy nem szóltak arról sem, hogy Borkai lesz a MOB elnöke és ne teperjek feleslegesen Plagibához etika órákat venni.

De ettől én még rájuk szavaztam 2014-ben is, mert ki másra szavaztam volna?

Nem volt, nincs és nem is lesz olyan alkalmas erő ebben az országban, akire rábíztam volna a közbeszerzési csalások, a nyugdíjvagyon einstand módszertanának kidolgozását, akinek baltát adtam volna kezébe, hogy azzal faragjon minekünk alkotmányt. Mondom: nincs ilyen erő, hacsak én magam nem csinálok egyet. Mert ugyan nem látom át mit műveltek Orbánék a dohányipar körül, példálózok is a hülyeséggel, de az megvan, hogy sokan utálják már, és ellenzékre igény éppen lenne. És ha már így belemerültem ebbe a politikaizéba, akkor miért ne?

A fészbúkhuszárok rohamát, a mémgyártámadást és az online fikát épp most szokom.

Úgyhogy bár bírom őket, és továbbra is nekik szurkolok, azért fölmerült bennem, hogy ha nem teljesítik ígéreteiket akkor keményebben verem ki a szart is belőlük, mint Barrera Hamed hercegből. (mindkettőt megvertem volna amúgy, ha...értitek) Mert ha felébred bennem a tisztaság-fair play - becsület fenevad, akkor még az is megeshet, hogy nyilvánosan fogom kritizálni az Orbán kormányt!

koko1.jpg

Kussbazmeg! - nem röhög! Erre én eddig semmi okot nem láttam idáig. Tényleg. A mindenmutyi teljesen rendben volt, kínos lett volna megszólalni miattuk addig, amíg a szerencsecsillag le nem áldozott. Most azonban higgyétek el nekem, hogy tényleg őszintén aggódom az ígéretek betartatlansága miatt, és nem vagyok virtigni, csak szőrmenti fideszes.

Meglehet, hogy ez is már csak voltam, vagy mi. Csókpuszi!

 

Ui: az ellenzék lehet fideszes amúgy?

124 komment

2015.05.13. 09:58 Fabius

Semjén tudatmódosítót szed?

Címkék: kdnp semjén zsolt altervalóság

Semjén Zsolt utóbbi időkben elkövetett kinyilatkoztatásai arra engednek következtetni, hogy vagy az ép elméje bitangolt el valahová, vagy sikerült a tudatmódosítást pöttyet túlzásba vinni. Ez bosszantó is lehetne, de engem inkább szórakoztat.

"a KDNP ma a legsikeresebb pártok egyike Európában és a magyar történelemben"

- Mondta, és nem röhögte el magát közben. Az egy dolog, hogy két vesztes választás után 2002 óta nem választhatóak önállóan, az meg egy másik, hogy "Európa és a magyar történelem egyik legsikeresebb pártja" (muhaha) a saját honlapján így határozza meg - ezek szerint - a siker receptjét:

"A belső harcok komoly szervezeti és erkölcsi károkat okoztak a magyarországi kereszténydemokráciának. A Giczy – féle politika több alkalommal megsértette a saját maga által vezetett szervezet alapszabályát, a párt szétesett, szervezeti anarchiába süllyedt, majd egyre jelentéktelenebb politikai erővé vált, mivel sem az 1998-as sem pedig a 2002-es választásokon nem sikerült bejutnia a parlamentbe. A leépülést jelzik a párttörténet numerikus adatai is.  A KDNP 1994-es szervezeti kiépítettsége elégedettségre adhatott okot, egyes források szerint mintegy 600 alapszervezetet tartottak nyilván közel 30 ezer taggal. A válság következtében ezek 40%-át elveszítette, az 1998-as választásokon pedig közel 200 ezerrel csökkent szavazói száma. Országgyűlési frakciója 1997-ben szakadt szét, amikor a pártelnök és köre kilépett a frakcióból, így annak létszáma az előírt határ alá süllyedt. A képviselők egy része a ciklus végéig függetlenként politizált, másik része a FIDESZ, illetve az MDF frakcióba ült át. A Giczy vezette KDNP-nek a korábbi jobbközép pozícióból a jobboldal irányába való elmozdulása – bár kétségtelenül volt támogatottsága a viták következtében egyre fogyatkozó párttagság körében – kiváltotta az Európai Kereszténydemokrata Néppárt bírálatát is. "

Történelmi siker, ehhez kétség nem fér, az meg egyenesen európai, hogy az Európai Kereszténydemokrata Néppárt elküldte őket a picsába. De a bayerzsolttal szétcsúszós életmódból megtért Semjén nem érte be ennyivel, közölte azt is, a KDNP (DNP) választást nyert 1947-ben. Hááát, mit tudom én, tanulmányaimból megragadt emlékeim szerint ez sem pont így volt:

kdnp_1.jpg

Az odáig rendben is van, hogy kékcédulás volt a választás, és több tízezer szavazat utazott valahonnan valahová, de a számok alapján nehezen jön ki úgy ez a matek, hogy a (K) DNP jöjjön ki belőle győztesen. Azóta választást nyerni nem sikerült, önállóan Nagy Büdösbe jutni is csak hétből kétszer, és mára évtizedes hagyománya van az Orbán jóindulatán egyensúlyozó bohócszerepnek.

kdnp3.jpg

A kacagtató momentumok után azért mondott olyat is, ami már-már súrolta a valóság határait:

"A KDNP a szociális igazságosság szempontjából mérsékelten baloldali felfogást képvisel."

Tudom én, hogy ez sokaknak meglepő. De a helyzet az, hogy aki kicsit odafigyelt programszinten Dumaországban a sok halandzsára, annak ez nem túl nagy újság. Miért? Mutatom:

9.png

Teccikéteni remélem, hogy a Semjén által hangoztatott programhoz az MSZP-é állt legközelebb 1990-ben és 1994-ban is. Az adatokat nem kitaláltam, hanem Horváth Péter (MTA Politikatudományi Intézet) tanulmányából ollóztam. Ha ezután Semjén azzal jön, hogy ők tulajdonképpen mérsékelten baloldaliak az nem meglepi. A meglepi az, hogy ennek ellenére hangoztatják jobboldaliságukat mióta sikerült újraalakulni, széthullani és gazdatesten élősködő parazitapárttá válni. Hogy ezt meg mire fel? Kérdezzétek Semjént, neki biztos lesz egy mámoros új elmélete erre is.

132 komment

2015.05.12. 08:26 Fabius

Rogán lesz Orbán nép közé tolt bástyája?

Címkék: fidesz rogán antal epic fail

Aszongya a Népszabadság, hogy Viktorunk nép közeli kormányzást akar, és ennek érdekében egy politikai kabinetfőnöki tisztséggel kitolja közénk bástyának a rogántonyót.

Ez hülye! - gondolhatnánk elsőre, de ne kapkodjunk ennyire.

Pasapark Antal igenis alkalmasnak látszódhat a szerepre onnan nézve, ahol Viktor ül. Hisz kommunikációs képessége a faszaság netovábbja,

 

csudálatos a képességét csak szociális érzékenysége és rászorulókkal szembeni előzékenysége múlja felül, ezt megtapasztalhattuk az ingatlanpanamáiból. Ráadásul egyes apák szerint varázsvesszejével képes boldogítani a hölgytársadalmat is.

7.png

Mi kéne még, hogy rogántonyó legyen az ember, aki nép közelivé teszi a kormányzást? Talán nem ártana, ha nem hánynánk tőle sugárban. De ez, Viktor székéből ülve ezek szerint még nem látszik.

 

422 komment

2015.05.11. 10:42 Fabius

Menekülnek a patkányok Orbán gyorsnaszádjáról

Címkék: fidesz kovács koko istván

Süllyed a ner gyorsnaszádja, máris egymás sarkát tapossák azok, akik nem akarnak titanik-hegedűsök lenni ÉdesViktoruk mellett. Tőkés László szerint követhetetlen és átláthatatlan a nemzetpolitika - és külön is baszódjon meg Orbán, mert a legutóbb elsöprő győzelmet arató RMDSZ-t támogatja újra a kigründolt pártocskák helyett - Kovács Kokó meg egyszeriben sosenem volt fideszes.

koko.jpg

Csak ott ült az emelvényen, ácsorgott Viktor mögött, felnyalta a 25 milla vissza nem térítendőt, később elfogadta a közszolgálati kegyelemkenyeret. Aztán meg mostan ecceribe amnéziát kapott és úgy emlékszik, ő visszautasította az efféle politikai ajándékokat ajánlatokat. Lehet már arra sem emlékszik - én se tenném szívesen - hogy Plagi bátyó valagát is kinyalta MOB elnöki álmokat dédelgető karrierista korában. Ő szemmel láthatóan azt hiszi gyűlöli az ország egyik fele. Pedig a helyzet az, kedves Kokó, hogy:

- Csak szánakozva röhögünk rajtad.

Sportolónak kiváló voltál, egyike a legjobbaknak. Orbán bohócai közül viszont az egyik leghülyébbnek sikerült lenned. Aki bármelyik oldalon odaáll tolni a szekeret az vállalja, hogy a túloldal szemében nem lesz népszerű. Az ilyen ember vállalja fel, hogy elvi vagy anyagi indokok miatt támogatja az Orbán-Gyurcsányt-Vonagábort, aztán meg ne akarjon a támogatott pártjának "belülről rendszerbomlasztó pozsgayimréje" lenni, mikor leáldozik átmeneti imádottjának szerencsecsillaga.

A vakhitűeknél ugyanis csak a köpönyegforgatók undorítóbbak.

"ha rosszul vezetik az országot akkor az számomra a természetes ha a saját “tábora”, a rajuk szavazó fogalmazza meg legkeményebben a kritikát.. Az elmúlt év nehány kormanyzati intézkedése, kommunikációja több mint kritikán aluli..ezt nekik is tudniuk kell."- mondod feldúltan, én meg csak azt nem értem, hogy akkor mi a faszért nem szóltál rájuk? Mert nem szóltál. Se puha se kemény kritikát nem fogalmaztál meg. Lapítottál és hallgattál, mosolyogtál mikor biodíszletnek használtak, annyira csendben voltál, hogy néha eldönteni nehéz volt élsz-e, vagy egy kandeláberre felkasírozott régi portrét látunk. Úgyhogy ne hisztizz.

Tűrj. Hisz aki kurvának áll más választása nincs.

303 komment

2015.05.09. 11:01 Fabius

Abcúg, ti nagyparasztok!

Címkék: áder jános agrártámogatás földtörvény

Hmmm.

Kezd érdekes lenni ez a földmutyi. Már úgy értem annál is érdekesebb, mint eddig volt. Nemrég még az eddigi mutyikat levezénylő NFA gondozásába tolták a nemzeti parkok földjeit, automatikusan hosszabbított bérleti jogot a mészároslőrinc, szóval SzörnyetegLajost leszámítva minden úgy működött ahogy szokott.

Wadöfakk, Orbán megtalálta magában a keményen dolgozó felcsúti kisparasztot?

paraszt1.jpg

Jó, az odáig oké. hogy SzörnyetegLajos kiborított geciputtonyára a félhivatalos magyarázat az manapság, hogy túl nagy gazda akart lenni. Az is világos, hogy a frontot nyitó nélkülednemlennefidesz fölkerült a szopórollerre ahol csak lehet, és többek között a földbérletei sem újulnak meg mostanság, Mészáros Lőrinccel ellentétben. De az Index csütörtöki írásából azért kiderül, hogy ezzel a legfrissebben kiagyalt kismiújsággal nem csak SzörnyetegLajos tyúkszemére lépnek, hanem odaver(het)nek ÓtépéSanyinak és Leisztingernek is, és akkor a közepes méretű földmaffia családokról még nem is szóltunk semmit.

Úgyhogy valami most azt súgja, a ner mészároscsaládjainál az lesz központi kérdés a vasárnapi ebéd alatt, hogy vajon az újragondolt kisparasztság határai majd mekkora birtokméretnél húzódnak?

Tudom én is, hogy az meg van határozva törvényileg, de speciel ez a meghatározás az Ángyán táblázatok írott tanúsága szerint sem volt mérvadó. Miért kéne elhinnünk, hogy na majd most, most aztán tényleg másképpen lesz? A strómanok majd visszaadják vagy maguk művelik azt, amit eddig szándékukban nem volt? Kíváncsi leszek a kialakult hűbéri rendszer eddigi haszonélvezői mikor kezdik majd úgy érezni, talán túlzás a pöcsükkel verni a lajoscsalánt, és nem is akarnak már annyira hű béresei lenni a rendszernek.

 

387 komment

2015.05.08. 12:40 Fabius

Két trafikért és havi ötszázezerért kinyalnád Orbán seggét?

Miközben egy ország találgatja melyik erkölcsös fideszes politikus kúrogatta a bérgyereklányt, addig engem a címben föltett kérdésre adott válaszok érdekelnének oldalaktól függetlenül.

Mert van itt ez a Németh Balázs - akinek már egyszer a Médiatanács szólt, ne nyaljon ilyen hevesen, mert az már fáj - aki két trafikért és havi ötszázért csak nem bírja ezt a szokását abbahagyni.

Tehát nyájas olvasó, a kérdés az, te mennyiért lennél némethbalázs?

223 komment

2015.05.07. 04:42 Fabius

Ha a Századvég pénzmosoda, akkor Mészáros Lőrinc pénzmosó?

Címkék: fidesz pénzmosás mészáros lőrinc

Nem bűn pénzmosodázni a Századvéget, mondja a bíróság a Mellár ügyben, nekünk meg felcsillanhat szemünk: egyszer még azt is megérjük, pénzmosónak fogják itt hívni az embert, akit strómanoznak netszerte a népek.

penzmosas2.jpg

Lőrinc nem ott tart már, mint egyszeri gázszerelő korában, mikor a nagyfaluban járva éhesen méregette a ligeti vattacukrost. Egy ideje csak nyer és nyer számolatlanul, hogy csatornát kell építeni, védművet vagy földet kell művelni az gyakorlatilag tökmindegy addig, amíg nem lámpatenderről van szó. Okos ember ez, nem véletlenül került föl a milliárdosok listájára alig pár év alatt, tudja ő melyik tányérba nem kell beleenni jelképesen sem.

Szerinte mindennek a titka a munka, a szorgalom meg a hozzáállás. Mármint a Viktor és a Család fartájékához állás, gondolom.

Azt azért én nehezen hiszem, hogy mindez a véletlen, a szorgalom és a munka gyümölcse lenne. Mert ha az lenne, akkor nem kallódna itt se cég, se milliárd szanaszét. Az alulról felkapaszkodó embernél az ilyenek szép sorban bestokizva állnak, inkább van "óbazmeg, ez is az én nevemen van?" kinézete  az egésznek. Most is milyen szépen kimarkolta a cégéből az osztalékot gyakorlatilag maradék nélkül. Egyesek már az új Simicskát látják benne, ami nem lenne túl meglepő: kipróbált ember aki irányítható, nem beszél vissza és nem önállóskodik. Meg esze sincs annyi, mint a geciputtonyt Viktorra borító Lajosnak. Nem hangoskodik, van türelme kivárni amíg adótartozás bulival helyzetbe hozzák, és nem vinnyog akkor sem, mikor a fejére olvasnak vagyonnyilatkozatból hiányzó milliárdot vagy eltitkolt céget.

Tudja, hogy nem azért barátkozik ennyire a Családdal, hogy bármi bántódás érje. Nem is éri.

Cserébe ő gründolhatja az Új Közgépet családi vonalon. Kész szerencse, hogy a Tiborc gyerek után a Lőrinc lányának is ennyire talpraesett udvarló jutott. Az ilyen fiatalok viszik előre az országot, törik az utat a jólét felé. Mikor az öregek megdicsőülve visszavonulnak Mangalicafalvára, ők már kitanítva és kistafírungozva vehetik át a stafétát. Addig meg csak eldöntik, ki kinek lesz a négere.

259 komment

2015.05.06. 08:58 Fabius

Menj a picsába, Vlagyimir!

Apa, kezdődik!

Vlagyimir Vlagyimirovics beleunt a hacacáréba és befelé fordította pincsije nyakán a szöges nyakörvet:

"Ártana Magyarország nemzeti érdekeinek, ha lemondana a paksi atomerőmű bővítéséről Oroszországgal kötött megállapodásról "

poraz_orban2.jpg

Nem édes ahogy a Krím annektáló, donyecki medencefoglaló Putyin a mi nemzeti érdekeinkért aggódik? Legutóbb mikor ennyire aggódtak az oroszok a nemzeti érdekeinkért levertek egy forradalmat és itt maradtak évtizedekre vigyázni az érdekeinkre. Puszta szívjóságból, ha már ilyen kis balfasz nép vagyunk, és nem tudunk vigyázni az érdekeinkre mi magunk. Nyilván a véletlen műve, hogy ez megint akkor jut eszébe egy orosznak, mikor a csatlósállamok közé állítana be minket az ember, aki a ruszkik hazától 25 év politikuslét alatt eljutott a daragíje ruszkik, curük-curük hajtogatásáig. A nyelvkeveredés nem véletlen, ő így fejezi ki Angela Merkel és az ide autógyárakat telepítő németek számára mit érez éppen.

Legszebb, hogy Viktor és gazdája szemmel láthatóan tényleg elhiszik, nekünk attól lesz jó, ha a legnagyobb titokban adósodunk el Vlagyimiréknak néhány évtizedre. Paks nem biciklitáróló - prüszkölte Káder János a titkosítás aláírása közben - hogy azt is tudjuk hányszor kenték le a vasat Budaprimerrel. Meg nyilván az is a nemzeti érdekeink közé tartozik, ha az áram kiskereskedelmi árába belebeszélhet az Orosz Illetékes Elvtárs. Az is nemzeti érdekünk, hogy 300 milliárddal kerüljön többe a móka csak a titkosításnak köszönhetően. Az is nemzeti érdekünk, hogy sose derüljön ki Viktor tényleg jelentett-e Lajosról és a többiekről, és zsarolható-e a moszkvai akták tartalmával vagy a lengyelek által belengetett bukkake partin készült képekkel.

Abban Putyinnak biztosan igaza van, hogy sérülhetnek ezek az úgynevezett "nemzeti érdekek" ha Viktorék rosszalkodnak. 

Én viszont azt gondolom, hogy az utolsó amit látni szeretnék itt, az egy zsarolhatlak kártyákkal jaszkarizó és kacsintgató ex KGB ügynök. Te ne figyelmeztessél minket, Vlagya! Ez itt egy szabad ország, ahol bár átszabták haverjaid a választási törvény saját képükre, de az időközik tanulsága alapján el lehet őket is zavarni a francba. Veled és a haverságoddal együtt. Az a kétharmados világ is megszűnt már, ahol akár alaptörvénybe foglalható lett volna népeink örök barátsága. Úgyhogy menj szépen a picsába, és azzal foglalkozz ami rád tartozik!

190 komment

2015.05.05. 08:27 Fabius

Sokkolj, Laca!

Címkék: parlament sokkoló kövér lászló

Kellet ez, úgy kellett, mint befásult bayerzsoltnak kéne a friss motiváció. Lássuk be annyi rossz arcú ember mászkál a Nagy Büdösben habonyárpitól tarsolycsabáig, hogy én se merészkednék közéjük csapásmérő eszköztelenül. Ja, meg most már rend lesz, nix ugribugri. 

Mert képzeljük el mi van, ha az asszonynép megint nekivadul, és terroristamód igyekszik elfoglalni a karzatot? Hagymapucoláshoz szokott szemük kiröhögi a paprika sprét és tudják, a Fideszben asszonyt csak akkor vernek, ha van közelben ősi terelő alibikomondor. Na de most, most majd elgondolkodnak ők is, ahogy muszáj lesz a középső ujjal szanyizóknak, a célkeresztező gőgösözőknek is önmérsékletet tanúsítani.

Az egyelőre még tisztázatlan, hogy Lázár Jánosnak be kell érnie továbbra is a szexista szavak megrázó erejével, vagy az egyszerűség kedvéért meg is pisztolyozhatja Szél Bernadettet, ha a Nagy Büdös méltóságának megőrzése éppen úgy kívánja. 

Most, hogy tisztáztuk az eszközpark fejlesztésének szükségszerűségét beláthatjuk, ez a dolog is pont olyan, mint a Fidesz többi marhasága: csak a píárja, a kommunikációja rossz. Ha nekik lennék gyorsan tisztáznám a ügyet, segítségül hívnám Johnny Knoxville-t és a Jackass csapatát, akik - nyilván feliratozva, hogy mindenki megértse - elmagyaráznák, a Kövér László Őrbetyár Dandár eszközei túlélhetőek, nem kell ám komolyan aggódnia senkinek. 

 

Mennyivel közérthetőbb és emberközelibb lenne így, mint a szikár száraz tények bejelentésével. De, ha nagyot akarnak gurítani akár újra is forgathatják az egészet rogánanti főszereplésével, ő annyi mindenen keresztülment már, hogy meg sem kottyanna neki. A leforgatott videó aláfestéseként Orbán eldünnyögné vágásiferivel a Mi fáj, gyere mesélj című örökbecsűt Zorántól, mintegy bizonyítva, nem a halálbüntis blöffölés az egyetlen manapság, amiben tényleg tehetséges. 

 

 

159 komment

2015.05.02. 11:20 Fabius

Orbán: a közmédia szar

Címkék: média interjú orbán fidesz

Azt hisszük ha Őfelsége leül interjúzni első számú sajtóliblingjével abból csakis orális obersovszkyzás sülhet ki (el) a végén. De a biztonság, a kényelem, amit a veszélytelen kérdések jelentenek óvatlanná teszik az embert, és kicsúszik a száján ez meg az.

orban-v1.jpg

"Van egy zavar. Nem az erőben, hanem a tájékozódásban. Ennek az az oka, hogy elvesztettük a médiánkat."

A gecicunamiban elvesztett média tény. Az is tény, hogy a közpénzen létrehozott "újmédia" legfeljebb zavar lehet a tájékozódásban. Az meglepő, Viktorom, hogy te is kimondod: a soktíz milliárd közpénzből gigalófasz méretűre pumpált közmédia szar. Nem, hogy a "közmédia", de a pártmédia szerepét sem tudja betölteni.

"Ilyen országot álmodtunk".

Ti lehet, mi kurvára nem ilyet. Laller túlnyerte magát a földpályázatokon, és nem akar újra kiskertben kigolyózva kapáló, kaszáló, közben keményen kurvaanyázó kisember lenni. Ti meg a rátok borított geciputtony tartalmában kapálózva, közmédia, kommunikáció címen elköltött százmilliárd árnyékában csak erre a nincsenmédiánk, polgári Magyarország vinnyogásra vagytok képesek úgy, hogy utóbbiról Gépontfodor óta a leghülyébbek is tudják: lejárt szavatosságú politikai termék. De az legalább szórakoztató, hogy a nagy ellenforradalmazásodon röhögés közben az jutott eszembe:

Ki lesz közületek az az egy Pozsgay, aki egyszer csak népfölkelésnek fogja majd látni az egészet? ( Lázár, de pszt!)

737 komment · 1 trackback

2015.04.30. 11:04 Fabius

Viktor, bazmeg!

Viktorom!

Te nem unod még ezt a sok faszságot? Mert én már nagyon. Tudom, ellentétes oldalon állunk és az ízlésünk  sem közös: te magadat imádod én meg a pokolba kívánlak. De a rezsicsökkentés meg a kamupártok szövetsége úgy hozta, hogy megint te lettél a miniszterelnököm, úgyhogy - esetleg - lehetnél rám, ránk is tekintettel némiképp. Sokat nem remélünk tőled, az elvárás minimális: legyél néha férfi!

Tudod aki képes kiállni és aszondani: hibáztunk, wazze!

Olyan férfi, aki nem rántja magára a halálbüntis szaros vödröt inkább, mint elismerje, csodálatos kormánya valamit elkúrt. Nem kicsit, nagyon. Én tudom, hogy a halálbüntit nem gondoltad, nem is gondolhattad komolyan, csak tüzet oltani kellett valami baromság, amiből még sokkal nagyobb baromság lett. De az már nem csak a miénk, hanem a kontinensé is. Muszáj ezt? Tényleg? Értelme zéró, haszna zéró, következménye annál több van.

A trafikrablás cunami után meghalt egy lány. Ezen nem változtat semmi.

Nem támad föl, mert te hülyeséget beszélsz, nem támad föl mert a félhülyék most lehazudják égről a csillagot fólia, beláthatóság ügyben. Nem támad föl attól sem, ha kovácszoltán olyan kemény a téged fikázó Guardiannal, mint a napon felejtett takonyzselé. De te tartoznál annyival a családjának, hogy abbahagyod a faszságszajkózást és tényleg teszel érdemben valamit azért, hogy a jövőben ne legyen ilyen támadásnak kitéve egy trafikban dolgozó sem. Tudod, elismeritek férfimód, hogy ezt elkúrtátok, és írtok új szabályozást, betartható - életszerűt.

Vállald végre a felelősséget valamiért, bazmeg!

 

Üdv: Fabius

987 komment · 1 trackback

2015.04.29. 11:58 Fabius

Simicska bemutatta a Fideszt a paranoiának

Címkék: fidesz hír tv paranoia pesti srácok

- Szevasztok, srácok! Ismerjétek meg egymást: Fidesz, ő a Paranoia.

- Helló!

- Paranoia, ő a Fidesz.

- Üdv!

- Járjatok innentől kéz a kézben, legyetek barátok, játszó és lakótársak, míg a halál vagy a választók akarata egymástól el nem választ! Mi meg hadd röhögjünk!

paranoia1.jpg

Lajos elvégezte. Azóta pedig a Pártból és közpénzből élők ott is bekapcsolt kamerás titkos támadást sejtenek, ahol lencsevédő takarja az optikát. Ilyen az, mikor sokan utálnak és kívánják már a bukást, és ilyen, mikor az évtizedes vértesó 180 fokos Geciszörnnyé válik. Miniszterelnök nertárs már nem beszélhet nyugodtan, mert vagy az Indexesek basztatják nyilvános szembesítésekkel lassan naponta, vagy ottfelejtődik egy kurva kamera és félő, hogy egy fodbalistát sem tud leinformálni a Felcsútról alkotott véleményéről lehallgatás nélkül.

Félelem és üldöztetés, ellenség mindenhol.

A Pártból és közpénzből élők szerint persze van olyan, hogy bekapcsolva marad egy kamera, és illetékes nertársnak rá teccik baszni az elsutyorgott mondanivalóra. De az milyen geciség már, ha ezt az eddig seggig érő nyelvűek kasztja is elkezdi játszani?! Hová lett a bajtársiasság? Hová lett az egy a tábor, a zászlóról nem is beszélve? Ha visszanéznek olyan régmúltnak tűnik, mint mikor még Megvilágosodás Előtti Semjénzsolt is Sütő Enikő poszterre recskázott. És éppen úgy elmúlt, és a veszélyérzet fémes paraízét hagyta a nyelvgyökökön.

Mert lehet, hogy egy maradt közülük körön belül, megbújva titkon, aki előtt a Vezér egyszer beszélni fog. És akkor baj lesz, nagy baj.

 

218 komment

2015.04.28. 10:47 Fabius

25 milliárd agymosásra?

Címkék: fidesz közpénz agymosás

"az emberek fejében lévő képzetek alakítása még hátra van". - mondotta TündérLaca a hétvégén, és az emberek fejében lévő képzetek alakítására alkalmas 25 milliárdos kommunikációs pályázat már ki is van írva.

agymosas.jpg

Baszki, ezek gyorsabban lopnak, mint a félperces fitneszközpontos rabló! Még jó, hogy a tender nem személyre, személyekre szól, hogyan is szólhatna, mikor például a cégvezető seggeken lévő szeplők számának egyezése nem került a feltételek közé. De nem leszek demagóg, nem kezdem lélegeztetőgépekre átszámolni ezt az egy év alatt elverendő lóvét.

Inkább csöndben elgondolkodom, én mire költöttem volna ha nekik vagyok.

Mondjuk simán megoldom belőle a menekült kérdést NK nélkül. A keleti - déli határ mentén felállítok egy kormányablak - végvárrendszert, ahol sürgősségi eljárással minden menekülttel közlik, itt nem kívánatos sem az áthaladása, se a jelenléte. Kivéve, ha a vándor igazolni tudja játékos múltját bármely fodballigában, mert akkor ő nem gazdasági menekült, hanem idegenlégiós tartalék a Nemzeti Bohócligában.

De lennének kormányablakok Lisztferihegyen és a nagyobb pályaudvarokon is, ahol olyan zökkenőmentes lenne a letelepedési kötvényárulás és teljes körű a kiszolgálás, hogy a delikvenst a magyar útlevél-jogsi-személyi-lakcímkártya kombóval már a berendezett, kitakarított lakásába vinné a taxi a helyszínről. Nyilván megértem, hogy ez nemzeti konzultáció nélkül nem megvalósítható, meg amúgy is: Itt az idegenkérdésen kívül akkora faszaság van, hogy nocsak, csak szarul van elmondva. Ezért nyilván szükség van 25 újabb elbaszott milliárdból próbálkozni, mert a habonyárpi sem bír mindent egyedül, a klónozását pedig tiltja még az alkotmány egy ideig.

260 komment · 1 trackback

2015.04.27. 09:12 Fabius

Kövér: vissza a jövőbe!

Címkék: fidesz kövér lászló epic fail

Morcos Bajusz főideológus és házmester úr bevetésen volt a hétvégén. Nincs abban semmi meglepő, ha a közhangulat kutatások eredményeit látva A Párt beveti az Ideológiai Atomfegyvert, hátha lendít valamit előre. Az meg csak beszél és beszél, mint akinek klaffogó automatát műtöttek a szája helyére, és csuda dolgokat mond.

Nekem például Marosán György emlékezetes kirohanásai jutottak eszembe róla.

- " Nem a zsemle kicsi, elvtársak, hanem a pofátok nagy!" vs "ne a sajtó mondja meg ki követ el hibát".

- "A párt- és állami vezetőknek most nemcsak úrrá kell lenniük a helyzeten, de magukhoz kell ragadniuk a kezdeményezést." vs "az emberek fejében lévő képzetek alakítása még hátra van".

- "Nem sikerült az elmúlt 20 évben az oktatási rendszer problémáit úgy kezelni, hogy versenyképes tudáshoz jussanak a fiatalok." vs "Elvileg egyetértek, de vigyázni kell, nehogy az egyetemi stricik hangulata átmenjen kommunista és szovjetellenes támadássá."

De a legszebb vetítés dagilaci párhuzamos valóságából mégis ez:

"a politika abban az értelemben ma már nem korlátja az ambiciózus emberek felemelkedésének, mint volt 1990 előtt, hiszen akkor a tehetséges emberek is úgy érezték, ha el akarnak jutni olyan beosztásokba, ami a képességeiknek megfelel, akkor jobb, ha a lojalitásukat párttagsággal is kifejezik."

Mer'hogy a mai magyar rögvaló a gyakorlatban úgy néz ki, közmunkás szinttől felfelé bizony elvárt dolog az a lojális párttagság, különben a közmunkást aki nincs velünk kirúgjuk a picsába. A nem annyira lojális, inkább szakmai alapon szavazó értelmiséget nem csak az állami tisztségéből, de a civil munkahelyéről is kirúgatjuk. Szóval nem tudom melyik az az értelem, amiben a Fidesz nem korlátja a lojalitást és párttagságot nélkülöző kádékák felemelkedésének, de hátha Morcos Bajusz elmagyarázza ha szépen megkérjük.

Meg amúgy a privatizációt is olyan igazságosan sikerült megoldani anno, ahogy a közbeszerzéseket sikerül most.

Emmeg' námjó, mondta házmester úr, mert egyenlőtlenségek vannak. Például vannak bizonyos fideszesek, akiknek hogy, hogy nem fiatal kora ellenére lett vagyona. A honnant az ne firtassuk, de engedje meg a világ, hogy a rendszerváltás eredményének tekintsük a vagyonosodás lehetőségét. Ne kritizálunk hát senkit hedonista életmódjáért, ne irigykedjünk, mert értelmetlennek látszik akkor minden amit házmester úrék a rendszerváltással csináltak. Teccikéteni?

kover2.jpg

Tessék a saját táborban is óvatosan birizgálódni az ilyesmitől, a néha különös, néha megmagyarázhatatlan, néha szarul magyarázott vagyonosodás miatt kirúgni senkit nem fognak, ahhoz politikai hibát kell elkövetni. Vagyis Szijjártónak ezek szerint a parasztbarokk villa miatt nem kell aggódni, a külügyérként elkövetett égései, az elhiteltelenedése, a közpénzzel brókerkedése meg nem számít politikai hibának.

296 komment

2015.04.25. 11:28 Fabius

Szijjártó odavert az üzleti szellemnek

Címkék: fidesz szijjártó péter quaestor botrány

Jó, oké. Azt tudjuk, hogy mikor az észt osztották Szijjártó Péter éppen az Orbán seggéig érő nyelvért állt sorba, így lemaradt mindenről. De azt azért nehezen képzelte az ember, hogy a Martonyi éra utáni új külügy tényleg kizárólag inkompetens idiótákkal lesz feltöltve, akik az oligarcha-haverság kedvéért a létező legtrógerebb módon szarnak az arcára gyakorlatilag bárkinek, aki szóba állt velük.

middle-finger-lipstick.gif

Ez a Quaestor bulika rávilágít pár dologra.

- Először is a nemzetközi befektetők számára világos lett, ezeknek elhinni azt sem lehet amit kérdeznek. Oda is rakatnának pénzt, ahonnan ők éppen kimentik, mert az oligarcha barát cége beszarni teccik néhány milliárd kamukötvénynek köszönhetően. Megnézném a befektető milyen arcot vágott mikor a sajtóban azt olvassa, aznap mikor neki ajánlgatták a Quaestort befektetésre, a külügy és Szijjártó legnagyobb gondja az volt, hogy a picsába fog a saját - akarom mondani: a zemberek - pénzét kimenteni?

- Ahhoz a pénzhez, aminek nagyon keresni valója sem volt ott, és azért került oda, mert a szocik is ezt csinálták, és ezek szerint az Orbán kormány a Gyurcsány kormányok kottájából játszik.

- Kiderült, hogy tulajdonképpen hálásak lehetünk valamilyen formában a sokat gyalázott svájci jegybankároknak. Ha nem szabadul el az árfolyam sose derül ki, milyen mutyiban vannak nagyjaink az oligarcha-brókereikkel.

- Kiderült az is, hogy a teljes elhiteltelenedés sem elég indok Szijjártó lemondatására. A történtek nyilvánosságra kerülése után ide befektetni tényleg csak az azeriek, törökök és kazahok jönnek. Mármint akkor, ha képesek túllépni az apróságon, hogy a magyar kormány a tudottan tuti bukót is befektetésre ajánlottként fogja mutogatni. Nekik is.

 

 

 

803 komment

2015.04.23. 08:50 Fabius

Én hiszek Varga Mihály ártatlanságában!

Címkék: fidesz varga mihály pilótajáték karcag

Kedves Miska!

Úgy érzem az elmúlt napok történései után szólnom kell hozzád, meg kell nyugtassalak: én hiszek neked. Igazságtalan az, hogy Dobrai Sándorné Marcsika - állítólag - Mexikóban dőzsöli el a hiszékeny hülyék pénzét, a sarat állni meg neked kell helyette.

- Én elhiszem, hogy se te, se a város másik félnótás minisztere - aki polgármestere is volt 1990-2010 között - semmit az ég egy világon nem sejtett a közel tíz éve tartó csalásról.

kun.jpg

- Elhiszem, hogy ti ki tudtatok maradni ebből egy vérfideszes kisvárosban, ahol fingani, vállalkozni és általában élni nem lehet a katonák árgus tekintete nélkül.

- Elhiszem, hogy nem volt gyanús neked, a gazdasági szakembernek, hogy Marcsika micsoda irreális kamatok ígéretével igyekezett fenntartani a pilótajátékot.

- Elhiszem, hogy a rokonok, haverok, aktivisták, ügyfelek, ismerősök, fele és igazbarátok eltitkolták hol, milyen körülmények között fial a pénzük. A gecik.

- Elhiszem, hogy se a 20 évig regnáló polgármesternek, se az 1998-2014 között parlamentben ülő országgyűlési képviselőnek nem jutott fülébe mi zajlik a városában/körzetében.

- Elhiszem, hogy erről is vagy a Gyurcsány, ha nem ő akkor Vadai, ha ő sem akkor a környékbeli jobbikosok tehetnek. Vagy a horngyula.

Éppen csak annyi a bibi, hogy ha én ezt mind elhiszem, akkor nektek kettőtöknek le kell mondani a picsába.

Mert szemmel láthatóan kurvára nem foglalkoztatok azzal ami a városotokban/választókörzetetekben történik.Ti voltatok a két lúzer akit orránál fogva vezettek, akik elől el lehetett titkolni, hogy:

 „A városban az icipici nyugdíjat kapó idős embertől kezdve a menő vállalkozóig mind vitték Marcsihoz a pénzüket. Akadt, aki eladta a házát, és az így kapott pénzt fektette be, a kamatokból pedig élt, utazott

Úgyhogy srácok, jó volt veletek, viszlát!

625 komment · 1 trackback

2015.04.22. 10:29 Fabius

Éljen a luxusprofit és a Kassáig érő autópálya!

Címkék: fidesz orbán viktor miskolc autópálya vasárnapi zárva tartás

Don Sziszifusz eddig remek ütemérzékéről volt híres. Állítólag. Na mindegy, ha volt is neki ilyen valaha, azt mára biztosan elvesztette a "feszkózásban". Tegnap szülővárosomban boldogította a népet, onnan kívánt kellemes és bőséges luxusprofitot vajnabandinak és ígért határig érő autópályát a borsodiaknak

Minden nagyon szép, minden nagyon jó, mindennel meg lehetnénk elégedve. 

Éppen csak annyi a bibi, hogy el teccettünk véteni az ütemet. Március 15., a vasárnapi zárva tartás óta megváltoztak arrafelé a szokások és a bevásárlóturizmus irányok. Már nem szlovákokkal van tele a Miskolc széli Metró, hanem magyarokkal a kassai Optima, Merkury Market és a többi multi. Főleg, mert a Bricostore és Baumax egyébként is bezárt. 

orban_hordar2.jpg

De az autópálya hasznos lesz, a frissen megvásárolt holmival nem kell a töredezett hármason Novajidrány fölött kerülgetni a kátyúkat - aszfaltmorzsalékokat, igenis fontos, hogy ha költeni megyünk a szomszédba azt kulturált körülmények között tehessük. A semjénzsolt álma is megvalósul, együtt vannak a családok, bevásárlás után elmennek Nagyidára Csáky, Betlérre Andrássy kastélyt nézni, Kassán a "kötelező" Dóm kör után az ebédhez nehéz elképzelni klasszabb helyet a Med Malinánál, ha már arra járnak. Ráadásul ha összehangolják az utazást az akciós katalógusok előzetes böngészésével, akkor a költségek egy része is vidáman megtérül. 

Hogy ebben a felállásban a lovetta határon kívül csapódik le és a szlovák gazdaságot pörgeti? Lárifári. Megmondta azt a bayerzsolt épp a minap, hogy a vasárnapi otthonmaracc filozófiai kérdés:

" A mohamedánok pénteken nem csinálnak semmit, a zsidók szombaton, a keresztények meg vasárnap. A muszlim országokban betartják, a zsidóknál szombaton a lift se jár, mi viszont tologatjuk a bevásárlókocsit, szarunk mindenre."

Ilyen filozófiai mélységekben meg tökmindegy, a pénz amit elköltünk melyik gazdaságot pörgeti, helyette az a lényeg, hogy ne szarjunk mindenre. Vagy legalábbis ezt mondhassák el rólunk, miközben éppen a friss, új autópályán hasítunk a határ felé, mert a hétvégén 1 + 1 akció van az Auparkban. Úgyhogy a "filozófiamegmaradás" törvényéért cserébe megkapjuk a kulturált közlekedés könnyítést. Oké, extraprofitot csak a vajnabandi kap, magyar kereskedőknek és szolgáltatóknak arra nincs szüksége. Mert hasítunk, amúgy.

 

226 komment