Tudom, tudom, mondani se kell, mindenki higgadjon le a picsába, a magyar kézilabdában minden rendben van. Németh András és Talant Dujsebajev vállal minden felelősséget. Utóbbi annyira, hogy ha japán lenne épp a beleit kaszabolná össze harakiri közben. Oké, az EB meccseinket nézve nekem is sokszor volt olyan érzésem, hogy mindjárt tökön szúrom magam egy életlen, rozsdás, lekerekített hegyű pólyavágó ollóval, de ezektől a Dujsebajev féle teátrális marhaságoktól is teli van a tököm. 

Szépen csöndben is el lehet(ne) menni a picsába. 

És nem csak neki. Hanem mindenkinek, akinek köze van ahhoz, hogy se a női, se a férfi válogatott nem lesz ott Rióban. Mindenkinek akinek köze van ahhoz, hogy a női válogatott történelmi vereséget szenvedett, a férfiakat meg rendszeresen úgy verték el, mint jégeső a lágy libaszart a felcsúti faluszélen. Mindenkinek, aki szerint az szakmailag jól van, hogy az olimpiai kvalifikációs Európa Bajnokságon kezdünk el csapatot építeni. Én se egykori sportolóként se szurkolóként nem akarok több ilyen arcot látni egyik válogatott kispadja mellett sem:

„Gyalázat, szégyen, szánalom! Egervárinál nem szabad megállni...” - írta Kocsis Máté a holland - magyar 8:1 után. 

Gyalázat, szégyen, szánalom! Dujsebajevnél nem szabad megállni....- mondom én most, két elbukott olimpiai kvóta után. A magyar kézilabda szégyene lesz, ha az ember akinek kell, süket lesz meghallani.