Volt egy hang ami gyakorlatilag betöltötte a gyerekkorom. Apám verette a nótákat otthon a lemezjátszóról, hétvégénként minden meccs után zenegép kísérettel élőben is nyomták a kézipálya melletti Bányász presszóban. Ha nyertek azért, ha vesztettek akkor meg azért. Mi kölykök meg fagyitól ragadós képpel, elmélyített kölyökgólya hangon igyekeztünk beszállni a nagyok kórusába mikor a refrénig értek: lökd ide a sört!
Volt abban a társaságban olyan arc, aki az ikreit bálványai után Leventének és Szabolcsnak keresztelte, és akadt olyan is, aki gyerekét A jelenkor ítélete című nóta szövegével indította iskolai szavalóversenyen. Aztán kamaszkorunkban jött az István, és saját jogon is tudtunk rajongani érte főleg Vikidálnak, Ferónak és Bill kapitánynak köszönhetően. Az én korosztályomnak a szörényibródy akkor lett "valaki", addig csak furán kinéző arcok voltak otthoni lemezborítókon. Pár évvel később, mikor épp a fiatal felnőtt korba léptünk megjött a rendszerváltás, és ezek az arcok mind oldalt illetve pártot választottak maguknak, mintha kötelező lett volna.
Aztán politikusok jöttek, ciklusok teltek, a régi korról egyre több lett világos előttünk is. Azok a sorok amik anno apáinknak, anyáinknak jelentettek valamit, számunkra is értelmet nyertek. Megtudtuk, hogy Vikidál besúgó volt, és az egyre mélyülő közéleti árok partján átpillogva vártuk, hogy reagálják ezt le ők. Meg ugye arra is kíváncsiak voltunk, hogy az egykori mozgalmárok, a lázadó beat nemzedék ikonjai mit szólnak majd ahhoz, ha újraéled az acélgyörgyizmus huszonévvel az elmúlása után. Jó, sokat várni nem kellett. Előbb jött Bródy,
majd kicsivel később Szörényi is elküldte őket a picsába mind:
"Jóllehet azt hinnék, hogy Szörényi Leventét és Alföldi Róbertet a korkülönbségen túlmenően világnézeti, értékrendbeli, ízlésbeli, kifejezés-eszközbeli, tehát szinte minden elválasztja egymástól, mégis azt kell mondanom, hogy van egy valami, talán a legfontosabb, ami összeköt bennünket: a művész felelőssége kortársai és az eljövendő nemzedékek iránt."
Ráadásul az ember, aki az István, a királlyal formálta a nemzettudatunkat akkor, mikor mi voltunk az "eljövendő nemzedék", a rá jellemző laza eleganciával rúgja gyomron bayerzsoltot pengeváltás közben. A Fonográf Klub egykori portásából lett - igen, akkor még az is lehetett portás, aki akkora, mint egy vércsivava ülve - Magyar Hírlap főmunkatárs nem tudni mit fog erre riposztozni, de az biztos, hogy én a közéleti árok fölé dobnék egy pallót, és bár nem iszom, de átkiabálnék Szörényinek: lökd ide a sört! - veled egy sör erejéig kivételt teszek!
