Mi Beavatatlanok éveken keresztül csak néztük az ülésteremből kiviharzó fideszes képviselők hátát, és találgattuk vajon hová mennek, ott mit csinálnak, és dolgoznak-e egyáltalán? Örvendjetek, Feleim, jómunkásembereink nem a lábukat lógatták addig sem amíg odakint várakoztak, hanem javában szőtték A Tervet. 

Milyen más ez így, ugye? Nem kell tovább gyötörjenek a rémképek, hogy a nagy büdös büféjében Tállai András éppen Honfoglalóban elfoglalja fél Magyarországot, hogy Pokorni kő-papír-ollót játszik dajcstomival, mert az csak ezt érti, hogy Rogán Tonyó szmájlit hímez a Vuitton tatyóra, és nem kell elképzelni innentől azt sem, hogy Cser Palkó másfél kilós kézi súlyzót markolva szuszogva edzi magát, hogy mokányabbnak tűnjön egy tízévesnél.

Hátra lehet dőlni és meg lehet nyugodni: atyánk fiai már akkor a forgatókönyvét írták a trafikmutyinak.

Hiába no, első a gondos tervezés. Időben megkérdezni a Nemzeti Kapadohányost, hogy tesókám te mit is szeretnél tulajdonképpen, mondd ügyesen szerinted hogy lenne a legjobb, csak arra ügyeljél, a mi embereinknek is jusson azért valami. 

Én már csak azt nem értem, ha ilyen régen zajlott a tervezés, hogy nem akadt egy habonyárpi aki beírassa egy kussolj te hülye szemináriumra a Nemzeti Főcigist? Ahol megtanulhatta volna, hogy nem hivatkozunk Büsszelben dohánytörvényt írogató multikra akkor, mikor itthon mi magunk már akkor ezzel a tevékenységgel töltjük a drága időt, amikor a pártunk még kormányon sincs. 

Nem tudom van-e olyan dakota közmondás, miszerint: előrelátóké a trafikok országa, a hatalom és a dicsőség. Ja, és a megemelt garantált haszonkulcs. Ámen.