Ez a számláló a poszt nézettségét mutatja. Mindenképp olvasd el ezt a posztot a részletekért.
       Toplákmentesítő

Varánusz

"A kifejlett komodói sárkány egyetlen ellensége az emberi telhetetlenség, ostobaság és a nyereségvágy."
Mellesleg a varánusz csúnya, gusztustalan és büdös a szája, cserébe nem sminkeli magát.

1/10

Hazugság nélkül

Úgy gondolod nincs olyan vállalható párt és politikus, ami/aki megfelel az értékrendednek, akit/amit támogathatnál, hogy a jövőképed ne csak ábránd legyen? Akkor te politikai árva vagy, itt a helyed.

Friss topikok

Blogajánló

2012.07.06. 04:54 Fabius

Fideszbűnöző után nyomoznak Zuglóban

Címkék: fidesz korrupció zugló zsarolás pusztai péter papcsák ferenc

Szinte egy időben jelent meg tegnap ez a két hír: Zuglóban javul a közbiztonság, Papcsák embere után nyomoz a szervezett bűnözés elleni alosztály. Itt most a nyájas olvasó nem vihog, nem kezd el kárörvendve fetrengeni a röhögéstől azt kommentelve kétpercenként, hogy persze, nincs bűnöző az utcán haverek, hisz beválasztottátok őket a képviselő testületbe, hehe. 

Érdekes sztori az ami a hvg.hu birtokába jutott jegyzőkönyvből kiderül. Főleg azért, mert meglehetősen életszaga van. A hazai pártfinanszírozás mocskosságát ismerjük régen, így nem nehéz elképzelni ahogy helyi szervezet samesza fölkeresi az ismert és jól menő vállalkozót, hogyaszongya aszitted itt a NER épül? Lófaszt, mama! Mi itt a zuglói KGST-t építjük - azaz, kölcsönös gazdasági segítség tanácsát, utóbbiból adok is mindjárt egyet, hogy lásd, csupa baráti gesztus vagyok: vagy nagyon jóban leszel Papcsák Ferivel, vagy nagyon rosszban. Ha barátunk leszel megvédünk, a klubkártya beugrónak egy lakás a frissen épített lakóparkban pont megteszi. 

Itt azonban álljunk meg egy pillanatra. Az építési vállalkozó volt annyira szemérmes, hogy letiltotta a hvg-nek a cég nevének közlését. Aki itt lakik azonban tudja, hogy túl sokan nem szponzorálnak lakáshasználattal se olimpikonokat, se valóságsó hősöket.   olimpia_1.jpg

Innentől pedig be tudjuk lőni a Pusztai Péter által állítólag követelt védelmi pénz nagyságát is, ha a cég honlapján a lakásárakra kattintunk. Barátkozós ajánlatnak az a tízegynéhány millió nem gyenge. Külön bája a dolognak, hogy a cég szlogenje: itt a győztesek laknak! - talán Pusztai ezért esett pofára, és nem lakik ott végül. Mert a történet szerint a vállalkozó megkereste Papcsákot, hogy ő mennyit tud a megválasztott képviselőből lett önkormányzati társasház és közterület fenntartó  igazgató építési engedéllyel zsonglőrködéséről, és mennyire ért egyet az általa elmondottakkal:

"jól gondoljuk meg, mit fogunk válaszolni, mert ha nem működünk együtt, ha nem teljesítjük a most elmondott és a jövőben felmerülő igényeiket, akkor többek között arra is lehetőségük lesz, hogy az építési hatóságon keresztül ellehetetlenítsék az építkezéseinket, megtámadják a már kiadott engedélyeinket, megoldják, hogy több engedélyt ne kapjunk és ehhez hasonlók.” Papcsák Ferenc pedig „mindent meg tud oldani, erre számítsunk a jövőben mi is, és döntsük el, hogy Papcsák úrral vagy nagyon jó, vagy nagyon rossz viszonyban szeretnénk lenni”.

 Papcsák megtette a feljelentést, a nyomozás elindult, a vállalkozót már zsarolás minősített esete miatt hallgatta meg a rendőrség a múlthónap végén. Érdekes dolog ez, olyan hiszem is meg nem is Papcsák ártatlanságát. Pusztai nem egy ma született bárány, a fakanalas szerelmi drámát máig röhögjük, és én simán kinézek belőle akár egy önálló akciót is. De nem tudok nem összefüggést látni a most kiderült építési engedélyek visszavonásával fenyegetőzés és a zuglóban érvénybe léptetett általános változtatási tilalom között. Ami ugye tiltott minden építkezést, felújítást. Ahogy azt sem tudom elképzelni, hogy ebben a pletykás kerültben ne jutott volna Papcsák füléig az ilyen esetek híre. A furcsaságok sorát növeli az önkormányzat vagyonkezelőjéből kiugrott fideszesek esete, és ugye Ferink külön kérésre importált alpolgármesterének alpolgármesteri posztról lemondása is. A narancsosoknál divatos hajós hasonlattal élve a zuglói gyorsnaszád süllyedni látszik, a patkányok már menekülnek az eresztékeken szivárgó víz elől, de a kapitány még kitart, a zenekar még játszik, és a szalonban is ott könyököl még a Patrióta Szopránosz az asztal körül. Pedig a bokájukat nyaldossa már a víz.    zuglói sopranos.jpg

346 komment · 5 trackback

A bejegyzés trackback címe:

http://varanus.blog.hu/api/trackback/id/tr234632309

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Rossz nácik és jó kommunisták, esetleg fordítva? 2012.07.06. 11:34:25

Az önkényuralmi jelképek használata nagyon kényes kérdés Magyarországon, legalábbis bizonyos jelképeké, pedig itthon a BTk. nagyon is világosan fogalmaz. Mégis úgy tűnik, valami azért mégsem világos, se Strasbourgban, se itthon. Most akkor hogy is van ...

Trackback: Rossz nácik és jó kommunisták, esetleg fordítva? 2012.07.06. 11:34:50

Az önkényuralmi jelképek használata nagyon kényes kérdés Magyarországon, legalábbis bizonyos jelképeké, pedig itthon a BTk. nagyon is világosan fogalmaz. Mégis úgy tűnik, valami azért mégsem világos, se Strasbourgban, se itthon. Most akkor hogy is van ...

Trackback: Minek nevezzelek? – Orbán Viktor ezer neve A-tól Z-ig összegyűjtve 2012.07.06. 12:16:26

  Az Alcsúti Krisztustól a Zsugorított fideszjézusig. És te hogy nevezed Magyarország miniszterelnökét az internetes fórumokon? Összegyűjtöttem a közösségi portálokon, fórumokon, kommentlistákon előforduló 100 leggyakoribb ragadványnevet, amelyet ...

Trackback: Politikusok rémálma 2012.07.06. 12:41:43

Előbb apránként, de aztán egyre gyarapodóbb tempóban érkeznek hírek Romániából arról, hogy hogyan gondolják újra a demokratikus közéletet arrafelé. A Transindex cikkében remek összefoglalót olvashatunk, innen szemezgetek előbb. Ponta és Băsescu azért ...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben.

há'mmost mongyam vagy ne mongyam?

ez a vadnyugati vadkapitalizmus kezdeti időszakát idézi, amikor még nem voltak különféle bandák amelyek egymás ellen védték (lásd Sicilia) a kényszerjattolókat...a nyugati világ már ébredezik a barclay's és a murdoch művek már viszik magukkal a sleppjüket is és ámerikában is a nagy kereskedelmi bankok azaz a nagy pénzügyi buborékgyártók már nincsenek törvény felett bár valahogy a börtönökbe nem igen mennek mint Madoff aki 150 évre és mások is 120-ra meg hasonlóra...amíg simicskázhatnak és a többiek is ugyanazt addig talán nem lesz belőle országos...bár szeretném látni a temetőben ezeket szép nyugodtan és sápadtan 2 méter jó magyar fő'd alatt...ott enni sem kérnek és más lesz a....brühühühühühühühü
a fideszesek a nemzet érdekében lopnak, zsarolnak!
és mind eközben. :))

Az éves terv 90 százalékánál járt a hiány június végén

hvg.hu/gazdasag/20120705_hiany_ngm
Fabius ebben a formában vidámkodva olvashatós, a többit inkább nem részletezem...
Azért ez a Pusztai gyerek fiatal korában amikor egy osztályba jártunk a Petrikben, nem volt ilyen zsarolós fajta. :D
Azért ilyen Pusztai félék egyáltalán miként kerülhetnek pozícióba, az is elgondolkoztató. A Sopranos amatôr bagázs ezekhez képest!
A vizsgálat végeredménye meg kérdéses valakinek?
Ha netalántalán esetleg, véletlenül elitélik és bezárják valamelyik darancsost, akkor jópízé dogozhat pl. itt is, és ne monsja senki, hogy offolok ;)

"A lap azt írja, az L. Simon László érdekeltségébe tartozó cég – a mezőgazdasági idénymunkások átlagos napidíjához viszonyítva – nagyon olcsón megúszta a „napszámot”: a baracskai Annamajori Kft.-vel kötött szerződés alapján esetükben a térítési díj fejenként nettó 400 forint volt óránként, a kapcsolódó szállítási díjért pedig kilométerenként nettó 300 forintot fizettek.

Igaz, a büntetés-végrehajtás más gazdasági társaságainál a megbízási díj körülbelül nettó 500 forint fejenként, ami magában foglalja a szállítási költségeket is.

A Népszabadság pénteki számából kiderül, milyen módon kerülnek kapcsolatba a vállalkozók a büntetés-végrehajtási intézetekkel!"

hirek.msn.mainap.hu/itthon/rabmunka-az-allamtitkar-olcson-meguszta-a-napszamot-17895/
@komment terrorista_Cirbi_vytézy és nem a parittyás:
Az bizony :DDD
Akkoriban tényleg nagyon jó fej volt és a tanáraink nagyon dühösek voltak ránk a "csintalanságaink" miatt :DD
"nincs bűnöző az utcán haverek, hisz beválasztottátok őket a képviselő testületbe, hehe"

üdv a nyájas olvasó... hányszor kell beírnom...
rákérdezthetek: herminabaju ?
rákérdezhetek? loptak ?
rákérdezhetek? titanick ?

rákérdezhetek? fides mafia ?

áhh kár ezzel izzadni...
elég minden reggel új posztnak beírod: fides mafia...
mi meg menetrend szerint szörnyűlködünk egy nagyot, hogy má megint loptak csaltak öltek zsaroltak stb
kedves feleim, szét össze akadtam, erre már nincsenek szavak:

Orbán: nem akarok senkit ijesztgetni, de Matolcsynak vannak még tervei

A kormány nem vesz részt a tranzakciós illeték jegybankra való kiterjesztése körül kialakult vitában – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök pénteken az MR1-Kossuth Rádió 180 perc című műsorában. A kormányfő szerint az IMF "bármikor beeshet", Matolcsynak pedig van még pár ötlete a fiókjában

hvg.hu/gazdasag/20120706_orban_kossuth_radio
Na jó, de én csak azt nem értem, hogy hova tűnt Damon Hill?

Akarom mondani mit keres Oszkó a Wizzair-ben? :)
@komment terrorista_Cirbi_vytézy és nem a parittyás: "Orbán: nem akarok senkit ijesztgetni, de Matolcsynak vannak még tervei" ezt a mondatot elolvasva rögtön elkezdtem az alapvető élelmiszerekkel kibővített bevásárlási listát összeírni. A bunkert már korábban kitakarítottam. Ha a bevásárlás kész, akkor lemerülök és megpróbálom kibekkelni a hátralévő időt.
unortodox diplomácia, ezen szavak után ennek a szerencsétlen fasznak még a nevét is kitörölném a fejemből, nem hogy egy asztalhoz ülnék le vele
/igaz én nem vagyok diplomata.../

Orbán: Az IMF bármikor beeshet!!!

A kormányfő szerint nem kell időpontot kérni, jönnek maguktól!!!. Matolcsy fiókjában sok terv van még.

index.hu/x.php?id=inxcl&url=http%3A%2F%2Findex.hu%2Fbelfold%2F2012%2F07%2F06%2Forban_az_imf_barmikor_beeshet%2F
sportgeza.hu/futball/2012/07/06/orban_nem_orul_a_golbironak/

Orbán Viktort péntek reggel az MR1-Kossuth Rádió 180 perc című műsorában adott interjújának végén megkérdezték, mi a véleménye, hogy a labdarúgás szabályalkotó testülete úgy döntött, engedélyezi a játékvezetőket segítő technikai találmányok alkalmazását. A miniszterelnök azt válaszolta, ortodox álláspontot képvisel ebben a kérdésben, és nem támogatja az ötletet.

Bár csak a gazdaságpolitikában képviselne ortodox álláspontot. Mindannyian jobban járnánk.
A véleményveréren, most azon szörnyülködnek, hogy Romániában a magyarországi módszerekhez hasonló lépéseket akar véghez vinni a szociáldemokrata/liberális kormányzópárt, és hogy ez milyen szörnyű, mert gyakorlatilag ez a kormány túlhatalmához vezet. Érdekes, ez a kérdéskör a Fidesz 2/3-a idején nem késztette aggódásra őket. Csak most, hmmm.
velemenyvezer.blog.hu/2012/07/06/fulkeforradalom_keszul_a_szomszedban

Hirtelen, hogy aggódnak a román demokráciáért. Nálunk érdekes módon nem voltak ilyen skrupulusaik.
Amúgy meg a kutya itt van igazán elhantolva. :(

Balczó Zoltán, az Országgyűlés június 25-i ülésén kifogásolta, hogy Orbán Viktor egy interjúban a Kossuth Rádión azt nyilatkozta, az Európai Központi Bank (EKB) nem adhat utasításokat a Magyar Nemzeti Banknak. Balczó Zoltán szerint a parlament előtt lévő, a nemzeti bankra vonatkozó törvényjavaslat pedig pont erre fog lehetőséget adni az EKB-nak.

A kormány kapitulált, az MSZP és az LMP asszisztált hozzá

A kormánypártok, az MSZP és az LMP támogatásával az Országgyűlés péntek délelőtti ülésén elfogadták a Magyar Nemzeti Bankról (MNB) szóló jogszabály változtatását. Korábban Varga Mihály és londoni felzárkózó térségi elemzők is úgy vélekedtek, a jegybanktörvény módosítása után megkezdődhetnek a hivatalos IMF-tárgyalások, mivel arról az Európai Központi Bank "kedvező véleményt" adott. Az MNB az új indítványról azt közölte: a kormány elfogadta a nemzetközi intézmények minden olyan javaslatát, amelyek törvénybe iktatását a hiteltárgyalások megkezdésének feltételéül szabták. A kormány – az MSZP és az LMP asszisztálásával úgy tűnik, hogy végleg kapitulált az európai pénzügyi érdekekkel szemben, a gazdasági szabadságharcból, meghunyászkodás lett, a nemzeti szuverenitás megőrzése helyett pedig az IMF nyújtotta adósságcsapdát választotta. Egy nemzeti kézben lévő Jegybank szabályozó szerepe fontos lehetne az ország gazdaságának talpra állításában, azonban amíg nem történik meg az intézmény külföldi pénzügyi érdekekről való lefejtése, az ország monetáris politikája bilincsbe van verve.
@Vitéziesch Hazaffyasch The Lonewolf (nem Dr.):
"az ülő helyzetem határozza meg álláspontomat"

volt csak nagyon lájtosan még akkor, most meg már túl erőltetett nekik ilyenekért hőbölögni...
@Gábriel angyal: inkább az EU/IMF mint viktor, vagy a fityesz/jobbklikk ;)

ez ismét a szokásos terelése mind a kettőnek, a normális gazdaságpolitika helyett
@Gábriel angyal:
1.) Ez egy nagyon pozitív fejlemény. Az elmúlt évek tapasztalatai alapján a legjobb lenne, ha magyar politikus egyáltalán nem szólhatna bele társadalmunk pénzügyeibe.

2.) A jegybanknak nincs gazdaságélénkítő feladata. Stabilizáló feladata van. Ami közvetve persze élénkíti a gazdaságot.
De az instabilitás fő oka kis hazánkban nem az MNB, és nem is az EKB. Ismét rossz helyen keressük az ellenséget.
@komment terrorista_Cirbi_vytézy és nem a parittyás: Én meg inkább azt mondom, hogy legyünk független ország, ahol érvényesülhet nemzeti önrendelkezésünk. Ez annyira alap minden normális helyen. Te nem így látod?
@shinichi: unortodoxia szerint van élénkítő szerepe, lásd tartalékok, vagy a másik lehetőség a költségek/kötelezettségek elinflálása
/a szűk kör megvédve: végtörlesztés, néhányak bepalizva forintos állampapirokkal, rákészülés szoc. juttatások csekkre/jegyre, közszolgáltatások fixárasítása stb./
@Gábriel angyal: nem, de ezt már körbe tipegtük, ez az ország teljesen soha nem lehet önálló, nincsen semmi stratégiai/anyagi/tudási erőforrásunk ami ezt lehetővé tenné, és ha már tartozni kell valahova, akkor a nyugati világ EU/USA, a többi lehetőség nekem nem pálya. Éppen ezek miatt, ez a jobbklikk elfogadhatatlan ezzel az EU és USA ellenességével.
@shinichi: Tudom, hogy ez a trendi szöveg a ballib oldalon. Nem is lenne ezzel baj akkor ha ezek a szervezetek nem kizárólag a maguk hasznával lennének elfoglalva.

Annak idején azt mondták, hogy a 25 milliárd dolláros IMF-készenléti hitelre azért van szükség, hogy a magyar gazdaság működőképes maradjon. Pedig a magyar válság is nagyrészt megtervezett pénzügyi stratégia következménye. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 21 éve mindig 3-5 %-kal magasabb reálkamatot fizet, mint az EU bármelyik országa, beleértve a környező államokat is. Meg kell nézni a számokat! Nálunk állandóan túl magas volt a kamat. Az európai államok és Amerika a válság során úgy próbáltak segíteni a termelő szférának, hogy a kamatokat az átlag 6 %-ról levitték 2-3 %-ra, sőt még ennél is alacsonyabbra. Az MNB viszont ürügyként használva a forint mesterséges elgyöngítését 6 %-ról 11,5 %-ra emelte a válság kezdetén az alapkamatlábat. Az Európában példa nélkül álló magas kamatok miatt sok milliárd euró forrótőke jött, hogy leszívja a kamattöbbletet. Ahhoz azonban nem volt elég az MNB devizaszámláján lévő 17,5 milliárd euró, hogy a spekulánsok folyamatosan átválthassák devizára, és kivihessék az országból kamatnyereségüket. A kamatjövedelem zavartalan repatriálásához volt szükség az IMF-készenléti hitel felvételére. A külföldi tulajdonú anyabankok hazai leánybankjain keresztül ment ki ez a hatalmas összeg. Az anyabankoknál azonban csak 1-2 százalék volt a kamat, ezért visszaküldték Magyarországra, ahol a leánybankjaik elhelyezték betétként az MNB-nél ezt a pénzt. Az így parkoltatott 6-8 ezer milliárd forint kamatait természetesen a költségvetésből fizették. Az így kifizetett kamattöbblet felemésztette mindazt, amit a megszorításokkal elvontak az oktatás, az egészségügy és a társadalombiztosítás finanszírozásából.

Az államnak vissza kellene vennie a monetáris felségjogokat! De erre mondják, hogy az EU-ban ezt már nem lehet megtenni, mert a lisszaboni szerződés is tiltja. Tény viszont, hogy például a versenyügyi biztos Brüsszelben a válság idején sorozatban adta a felmentéseket az egyes államoknak, hogy pénzt bocsáthassanak ki – az a bizonyos 3000 milliárd euró állami segély így jött létre – a bankok megsegítésére. Tehát volt már számos kivétel a tilalom alól. Ha pedig a magyar kormány akarná visszavenni a monetáris felségjogokat, akkor miért nem kaphat felmentést a pénzkibocsátás tilalma alól? Meg kell szüntetni itt is a kettős mércét. Igenis az államnak kellene kibocsátani a pénzt, amivel infrastruktúrafejlesztő beruházásokat lehetne beindítani: tiszai gátak, belvízelvezető-, szennyvízvezető csatornák, parkosítás, lakásépítés fiataloknak, közutak építése. Hitelből építik az osztrák cégek az autópályákat, majd évtizedekig kasszíroznak, mi meg fizetjük évtizedeken át a kamatokat. A munkaalapú pénzzel való infrastruktúra-fejlesztés és termelésbővítés módszerét Japánban, Németországban, NSZK-ban, USA-ban, Franciaországban és Kínában a történelem során többször kipróbálták, mindig teljes sikerrel.

Az államadósság és az adósságszolgálat megfojtotta az országot. Itt az egyszerű példa! 1970-89 között felvett 10 milliárd dollárból ténylegesen csak 1 milliárd jött be az országba, ezt az MNB Műhelytanulmányokban lehet olvasni. 1989-ig kifizettünk az 1 milliárd dollárbevonásért 11 milliárd kamatot. Az adósságunk mára 270 milliárd dollárra növekedett. Ebből 107 milliárd dollár kamatot már kifizettünk. Az ország 27-szeresen fizette vissza a felvett hiteleket, és ha követjük az eddigi gyakorlatot, akkor 120-szorosan kellene visszafizetni, ami lehetetlen. Ez egyenlő a magyar nemzetgazdaság felszámolásával. Nem lehet ezer évig viselni az adósságszolgálat terheit, törleszteni és vég nélkül fizetni a kamatokat. Kinek állhat érdekében ez a képtelenség?
@komment terrorista_Cirbi_vytézy és nem a parittyás: Tipegd körbe még egyszer, ha nem akarsz végérvényesen bennszülött lenni a saját hazádban. :)
@Gábriel angyal: Nem. A nemzeti önrendelkezés abban nyilvánult meg eddig, hogy hogy pont erre a szóra hivatkozva korlátozták az én személyes önrendelkezésemet. A sajtószabadság, a független bírói eljáráshoz való jog, a magánnyugdíjpénztári megtakarításom, az öngondoskodás stb. bánta eddig a fene nagy nemzeti önrendelkezést. És ezeket nem csak én, hanem mindenki bukta. Az egész ország. És ha azt hiszed, hogy azokat nem érinti hátrányosan, akik ezeket a dolgokat nem bánják akkor tévedsz. Mindenkire kihatással vannak ezek a dolgok, Fidesz hívekre is.
Ba@komment terrorista_Cirbi_vytézy és nem a parittyás: Ballib oldalon amúgy is nagy sikere van az össznépi Stockholm-szindrómának. :)
ez is csak szépség tapasz, a többi Matócsis gazdasági faszság mellett:

Ez már a Mercedes-hatás?
Erősödött a magyar ipar májusban

index.hu/x.php?id=inxpfb&url=http%3A%2F%2Fwww.portfolio.hu%2Fgazdasag%2Ferosodott_az_ipar_ez_mar_a_mercedes-hatas.169738.html

-------------

Magyarország a világ legkockázatosabb országa
Szomorú helyezést értünk el egy új listán.

www.portfolio.hu/gazdasag/magyarorszag_a_vilag_legkockazatosabb_orszaga_itt_a_lista.169721.html?utm_source=index_main&utm_medium=portfolio_box&utm_campaign=portfoliobox
@shinichi: Figy. és nekem mi a fasz közöm van a fidesz baromságaihoz? Én most egy normális és egészséges nemzeti önrendelkezésről beszélek nem pedig egy maffia csoport ámokfutásáról.
@Gábriel angyal: a jobbklikk oldalon, meg talán ne is elemezzük milyen szindrómák vannak, ugye kedves angyal ;)

/kapásból ide citálhatnék egy tucattal, de akkor sem, mert pont ezt akarod, és én ilyen gonosz módon, de nem teszek a kedvedre ;)/
Ja és ugye az EU-ban az a szabály, hogy a monetáris felségjogokat – úgy mint a pénzkibocsátás, az árfolyam-szabályozás, a kamatszabályozás, hitelezés – át kell adni a központi bankoknak, függetlenül attól, hogy azok magánbankok vagy állami tulajdonban vannak. A Frankfurtban székelő Európai Központi Bank bocsátja ki az eurót, amelybe a tagállamoknak nincs érdemi beleszólásuk. A lisszaboni szerződés is részletezi, hogy sem az Európai Parlament, sem a Bizottság, sem az Európai Tanács nem szólhat bele a működésébe, ellenben minden intézkedésüket, aminek pénzügyi vonatkozása van, kötelesek a bankkal egyeztetni. Az európai központi bankok a nemzetközi pénzügyi struktúráknak vannak alávetve. A globális pénzrendszerben a bankok kivonták magukat az állami ellenőrzés alól. A bankok ellenőrizték szuverén módon saját tevékenységüket. A világ pénzrendszerét egy hazárdjátékot működtető kaszinóvá változtatták, amelyben a spekulánsok minden korlát nélkül garázdálkodhattak.

Miközben mind a ketten joggal ítéljük el kuszaszemék és ez elmúlt 22 év pénzügyi ámokfutásait, látnunk kell, hogy a másik oldalon is micsoda károkozás történt. :(
@Gábriel angyal: határozd meg a normális és egészséges nemzeti /már ettől a szótól is kezdek rosszul lenni, hála a nemzetieskedésnek/ önrendelkezést, és ha ez megvan beszélhetünk róla, addig minden más csak rózsaszines köd, konkrétumok nélkül, ami elpuffogtatható a semmibe ;)
@shinichi: Aztán habként a tortán a pénzrendszer összeomlásakor a válságot előidéző spekulánsok kérték az államot, hogy mentse meg a bankrendszert, mert ha nem áll helyre a normális bankközi hitelezés, akkor nem tudják finanszírozni a reálgazdaságot, vagyis a termelőüzemek tömegesen állnak le, mennek csődbe, és sok millió ember kerül az utcára. Ekkor a kormányok benyúltak az adófizetők zsebébe, és rájuk terhelték a hazardírozó bankárok közpénzből való megmentését.

A közpénzeket adhatták volna közvetlenül a termelő vállatoknak is, de nem ezt tették. Még mindig nem tudhatjuk, hogy miért a hazardírozó bankokat részesítették előnyben az értéktermelő reálgazdasággal szemben.
@komment terrorista_Cirbi_vytézy és nem a parittyás: Szerintem vagy te olyan felnőtt, hogy tudd mi az egészséges önrendelkezés.:)
Én nem akarok műmagyarkodást és nemzetieskedést, viszont a szervilis meghunyászkodást is károsnak tartom.
@Gábriel angyal: én a te verziódra vagyok kíváncsi, nem a sajátomra, azt ismerem és tudom ;)
@Gábriel angyal: Az adósság oka az, hogy az egymást követő kormányok képtelenek voltak végrehajtani az átfogó szociális reformokat.
A magas kamat pedig azzal függ össze, mennyire ítélik a hitelezők stabilnak a helyzetüket. Ha átlag 20 évente fülkeforradalom és államosítás van valahol, akkor ott 19 év alatt el kell érni a befektetéseink után a tervezett hasznot.
Ahol pedig az alpesi lejtőn kérődző lila milkatehénen kívül az egyetlen vívmány, hogy 500 éve nem államosítottak magánvagyont, ott meg 0,25% kamatot fizet az állam, sőt van amikor nem fizet egyáltalán. Érdekes nem?
Ennyi a megoldás.
Figyelj jól, összefoglalom:
1. Az államháztartási hiányt főleg az aránytalan szociális újraelosztás termeli ki.
2. A hiány kezelésének piacellenes, bankellenes, befektetőellenes a.k.a. unortodox kezelése pedig bizalmatlanságot eredményez.
3. Mivel az adósság nem fejlesztések, kutatás-fejlesztés, oktatás területén került elköltésre, nem tudja önmagát kitermelni. Soha nem fog hasznot hozni, mert befektettük, hanem feléltük. A bizalmatlanságot növelő intézkedések miatt pedig kamatszolgálata magas lesz. Ennyi a történet.

Következésképpen pont a Fidesz és Jobbik szavazók fejében élő, "sarcoljuk meg a bankokat, multikat, nyugatot, és ebből a pénzből támogassuk a magyar családokat" filozófia okozza a problémát. Persze lehet összeesküvés elméleteket gyártani. A probléma csak az, hogy a dolgok megmagyarázása még nem oldja meg a problémát.
Ezért írtam korábban, hogy jó lett volna ha Görögországban a radikálisok jutnak hatalomra. Tanulságos lett volna.
@shinichi: hülye "..mert nem befektettük.." a lényeg kimaradt.
@Gábriel angyal: az viszont nem az, keretrendszeren és szabályozáson múlik minden, ha egy országban ezek normálisan működnek, akkor a problémák ritkábbak, de nulla soha sem lehet.
@shinichi: Sehol nem volt még a fülkeforradalom, amikor a mostaninál sokkal magasabb kamatok is voltak.

www.mnb.hu/Jegybanki_alapkamat_alakulasa

Ha megnézed kőkemény szoci "kánaán" alatt is egekben voltak a kamatok.
@Gábriel angyal: Ebből látszik. hogy nem érted.
A bankok nem "csak úgy" kapják a pénzt közvetlenül. Adnak érte cserébe részesedést az államnak. Erre mondják, hogy kvázi államosították a bankokat. Hazárdjáték persze, mert a csőd szélén táncoló bank részvényei annyit is érnek, de ha stabilizálódik a hitelpiac, és helyreáll a bizalom, akkor az állam és az adófizetők a pénzüknél vannak. 10 év múlva még az is kiderülhet, hogy jó befektetés volt.
@Vitéziesch Hazaffyasch The Lonewolf (nem Dr.): "rögtön elkezdtem az alapvető élelmiszerekkel kibővített bevásárlási listát összeírni." - írj még hozzá két tételt - 1 db AK-47, 200 db 7.62-es géppisztoly lőszer
@Vitéziesch Hazaffyasch The Lonewolf (nem Dr.): Már a blog címe, a "Véleményvezér" is akkora nagyképűséget takar, hogy hányingerem van tőle/tőlük.
jó mélyen vegetál ez az undormány gyík, a ...bűnözés összetétel megengedett szerinte, akárcsak a jobbikosok számára a cigánybűnözés a zsidóbűnözés
primitív...
@Gábriel angyal:

Na, szerintem ébredjél fel, igyál egy kávét, és sületlenségek helyett játssz el a gondolattal:

- Orbán Viktor rendelkezik a szabad pénznyomtatás jogával, és Matolcsy ötletzsákjának kimerülésével elkezd a pénznyomdával játszani.

Ha nem esik le hová vezet ez szívesen elmondom, csak szólj.
@Gábriel angyal: Jelenleg csak azt látom hogy a demokrácia kormány általi "szabatos" értelmezésével szemben jelenleg csak az EU az ami véd engem. Az EU nélkül itt már Fehéroroszország lenne.
@Gábriel angyal: csak közbevetem, az MNB kamatokat mi is befolyásolja, és az MNB kiknek is a bankja, mert ezek miatt volt olyan az árfolyam és a kamat szint, a másik amit shinichi írt, és a bankoknak főleg nem állami pénzekik vannak, hanem a betétesek, félrerakó emberek pénze, Józsi bácsié, tied enyém. Az istenített Kína hatalmas tőkéje is innen van, a rizsföldes paraszttól aki öreg korára mást nem tehet félre, csak némi kis pénzt a bankba.
@3dom'f'speech: Na ennek fuss neki még egyszer! Se füle, se farka.
Meg anyád után varangy..!!
@Gábriel angyal: A szoci Kánaán alatt ki is volt a jegybankelnök?
@Gábriel angyal: Ez engem igazol. Azért volt olyan, magas, mert a szocik is b@sztak végigcsinálni a reformokat. Volt rá nyolc évük, ennyit elpazaroltak az életünkből.

A legnagyobb csökkenések akkor történtek, amikor az első Orbán kormány - dicséretes bölcsességről tanúbizonyságot téve - továbbvitte a Bokros csomagot (ez jórészt Chikán Attilának köszönhető, nézz utána mit miket mond a mostani kurzusról) Illetve Bajnai regnálása idején.

Az elosztó rendszerek reformja, és bizalom. Ennyi lenne a kulcs. Még csak a világnak sem kellene hadat üzenni.
@Wegam: Na megjött a szép beszédű londoni mcdonaldsos takarító! :-((
@3dom'f'speech:

Szerintetek a pártkassza zsarolással feltöltése megengedett. Amíg ez így van, ez a fidesztempó, hogy a szóhasználat a probléma a párttagok köztörvényes tettei helyett, addig magasról szarok az ilyen kényeskedésre.
@Fabius: Én tudom hová vezet. :)
A Pélopopóbanézoszi félszigetre. Bár figyelembe véve mennyire izgatta Gábriel fantáziáját a melegolimpia, lehet hogy ő speciel még élvezné is.
kis olvasni való, kedves vezetőnk megértéséhez, és a fontossági sorrendek összeállításához:

hvg.hu/velemeny.nyuzsog/20120706_szotyi
@belekotty: Jaja be is nyalhatsz,,kb.ennyire becsüllek benneteket.
Ez a szaros provi varangy is annyit ér amennyire látszatom magam.
Rohadt nagy nullák vagytok.
Kínlódjatok ..!!
Marhák..
@shinichi: Na helyben is vagyunk. Nekem a bűvős "reform" szóról ezek jutnak eszembe. :)

"Először is a mai Magyarországon a „reform” szónak nincs igazán vonzó csengése, és akkor még nagyon finoman fogalmaztunk. Ne szépítsük, a magyarok döntő többsége gyanakvással figyel minden reformot, élet-terének, megélhetésének újabb súlyos korlátozását sejti minden ilyen próbálkozás mögött, és tegyük hozzá, okkal! Az elmúlt évtizedek során ugyanis a „reform” világszerte és Magyarországon is az uralkodó liberális értelmiségi csoportok legfőbb „hívószava” lett, amelyre hivatkozva valójában a globális pénz-hatalmi oligarchiák gátlástalan terjeszkedésnek rendelték alá a „lokalitások” egész társadalmi-gazdasági, ökológiai és kulturális újratermelési rendszerét. A „reformot” az a Washingtoni Konszenzus nevű egyezség-rendszer definiálta, amely 1989-től világossá tette, hogy csakis a „liberalizálás, deregulálás, privatizálás” szentháromsága az egyetlen üdvözítő út. Az IMF-Világbank „fegyelmező-hatalmi” intézményei pedig gondoskodtak is róla, hogy példás büntetésben részesüljön minden olyan engedetlen lokalitás, amely vonakodna ezeket az „előremutató” reform-lépéseket felgyorsítani.

A helyzet tragikomikumát az adja, hogy a hazánkban jelenleg valóban fennálló, a megalakult Reformszövetség által kárhoztatott „reform-képtelenséget” éppen az a politikai patt-helyzet okozza, amely azért jött létre, mert a magyar társadalom döntő többsége határozott nemet mondott ezekre a pusztító reformokra. Arról már nem is beszélve, hogy az elmúlt hónapok globális válság-örvényei, és az ennek nyomán elszabadulni látszó vészjósló fejlemények éppen a „reformok” által jellemezhető hatalmi törekvés-nyaláb látványos bukását hozták a világon és Magyarországon is. A reform szó igazi jelentése ugyanis „vissza-alakítás”! És egy-két évtized alatt mindenütt, lassan-lassan itthon is világossá vált, hogy minek a „vissza-alakításáról” is van szó. Természetesen a globális tőke-struktúráknak arról a nyílt és brutális diktatúrájáról, amelyet a „jóléti államnak” nevezett hatalmi egyezséget (melynek történet-filozófiai alapját a New Deal jelentette) megelőző időszakokban gyakorolt. E diktatúra „áldásos gyümölcseit” tapasztalhatták meg a föld népei a két világháborúban (némi kis világválsággal, holokauszttal és málenkíj robottal fűszerezve). Valóban e történelmi korok „visszahozása” lenne az a vonzó perspektíva, amelyre most olyan büszkék a Reformszövetség tagjai, és amelyet tőle szokatlan hevességgel támogat a legfőbb közjogi méltóság?

A törekvések lényege ugyanis semmit sem változott, a liberalizálás, deregulálás, privatizálás neo-liberál-bolsevik imperatívuszai mögött a múltban is és most is a radikális államtalanítás húzódik meg. Aligha véletlen, hogy a Reformszövetség „bal és jobboldali” tagjai egyaránt kifejezték elszántságukat a radikális állami kiadás-csökkentés végrehajtásával kapcsolatban. A „köz” akaratát demokratikusan megtestesítő állam pedig azért van „útban” a globális pénz-hatalmi rendszer urainak és a lokalitásokban őket kiszolgáló kollaboráns uralmi csoportoknak, mert legalább némileg ellensúlyozhatja, lassíthatja a „munkaerő-tulajdonosok” gátlástalan kifosztását, amelyet általában a „versenyképesség” örvendetes növekedéseként szoktak ünnepelni a „reformok” elszánt bajnokai, és amelyért most a Reformszövetség síkra száll.

Félreértés ne essék! A magyar társadalom helyzete valóban súlyos, és valóban szükség van történelmi léptékű átalakításokra. Csak hogy ezek megkezdéséhez először talán egyenlő esélyeket teremtve minden megközelítési mód számára „elbeszélhetővé” kellene tenni a mély válság valóságos okait. A Reformszövetségben „közbeszélők” értelmezési kerete és fogalom-készlete semmi kétséget nem hagy a felől, hogy az általuk „reformnak” vélt lépések végzetesek lennének a magyar társadalom számára, és így végrehajtásuk csak a döntő többség demokratikus akarat-nyilvánításával szembeni diktatórikus fellépéssel volna elképzelhető. Valóban ebben látnák a „megoldást”?
Tömve a tömlöc mszp-s rablókkal,meg a haveri kutyákkal.
Csak egyszer próbálnátok kiejteni azt a szót,hogy Hazám..
Ez nektek soha sem fog menni.
De ez legyen a ti bajotok,csak minket ne háborgassatok.Ugye érhető voltam..
Most lépek..
Puszi a saggbaszóknak.
@shinichi: Jól összefoglaltad. Sajnos a jobbik marhaságokat, falsch dolgokat töm az emberek fejébe, ezért is tartunk ott, ahol tartunk.
Hozzátenném még, hogy Magyarország a 60-as évek végétől kezdett el kijárni Franciaországba hitelekért, mert a nagy szocializmus sikere már akkor elillant. Persze ezt nem verték nagy dobra. A Nyugat akkor arra tézisre épített, hogy "le akarod győzni az ellenséged? Adj neki hitelt!" Nagy hiba volt hogy 89-ben ezt az adósságot nem utasítottuk vissza (kvázi államcsődöt jelentve). De ahogy Horn Gyula mondta még anno Orbánnak akkor amikor Viktor ki volt akadva hogy mennyi volt MSZMP-s ücsörög a Parlamentben: "Tetszettek volna forradalmat csinálni!"
A pártfinanszírozás kapcsán érdemes elolvasni a mai HVG vezércikkét (Simicskáék milliárdjai). Ott különösen az utolsó bekezdés érdekes. Leírják, hogy a pártfinanszírozás legnagyobb különbsége az, hogy az MSZP-sek a lenyúlt pénzt beadják a pártkasszába és maguknak egy keveset tartanak meg, viszont a Fideszesek egy keveset raknak be a pártkasszába és a nagyobb részt maguknak tartják meg.
@Gábriel angyal: "Szedlacsek Tamás Budapesten (ahogy a könyvben is) azt fejtegette, hogy az egyre mélyülő válságok, illetve az előtte kialakuló egyre nagyobb lufik létrejöttében jelentős szerepe van a nyugati típusú demokráciákban kialakult politikai versenynek, miszerint a megválasztott politikusok saját jól felfogott érdekükben nagyon rövid idő alatt szeretnének érezhető eredményeket produkálni, és minden fölhasználható erőforrást (elsősorban a szinte korlátlanul fölvehető hiteleket) arra fordítanak, hogy a lehető legrövidebb távon a lehető legnagyobb legyen a gazdasági fejlődés. Túlfújnak minden buborékot, még a buborék buborékját is.

Az ellenszert régen kitalálták már ugyanezek a társadalmak: amikor még az infláció volt a kormányok kedvenc játékszere (a korábban felvett állami kölcsönöket elinflálták, hatalmas károkat okozva más pénztulajdonosoknak, de az állam pénzügyi egyensúlyát úgy-ahogy megőrizve), akkor egyszerűen kivétetett a kormányok kezéből a monetáris politika, létrejöttek a független jegybankok. Ha a fiskális politikát (az eladósodás monopóliumát) is kivennénk a politikusok kezéből, akkor lehet, hogy rendbe jönne minden. És gondoljunk bele – mondta Szedlacsek Tamás –, százötven éve még az is elképzelhetetlen dolog volt, sci-fi, utópia, hogy a monetáris politikát elvegyük tőlük, és függetlenül intézzük."

Olvass néha értelmeset is, ne csak összeesküvés elméleteket... Így rettegés lesz az életed, az meg kinek jó?
@Gábriel angyal: Az alapkamat az nem kivánságműsor, hanem a külső-és belső folymatokra adott monetáris válasz. Ahol ilyen magas az infláció mint nálunk- többeek között a kormány intézkedései miatt-, ott nem nagyon van tere a jegybanki kamat-csökkentésnek. A jegybanknak egyébként sem feladata a gazdaság élénkítése, hanem kizárólag az inflácó kordában tartása.
Egy ilyen kicsi, nyitott, függő gazdaság mint magyarországi esetében egy nagyarányú kamat-csökkentés semmivel sem tudná segíteni a gazdasági fejlődést, csak a pénz rövid távú elértéktelenedésével járna
Az általad emlitett országok gazdasági sikerei sem az államilag vezérelt, ipari- vagy infrastruktúra beruházásokra alapozódnak , hanem a magán alapon működő, cégek sikereire.
Az állami gazdaságfejlesztés, vagy ha úgy tetszik tervgazdálkodás többszörösen megbukott, még a kapitalista viszonyok közötti keynesi módszer is. Ha nem jön a II VH akkor igen nagy bajban lett volna az USA , mert a New Deal nem hozta a várt eredményeket. Az államnak semmi keresnivalója a gazdaságban!
@Állam-vizsga: "Tetszettek volna forradalmat csinálni!" - ezt Antall József mondta egy másik MDF-esnek a parlamentben. Tőle idézte 2010-ben Orbán az első fülkeforradalmas beszédében.

A volt szocialista államok többsége kérte az államadósság elengedését, volt, akinek az adósság felét elengedték. Antallék sajnos nem merték, mint ahogy úgy általában mindenben gyávák voltak. Végig attól féltek, hogy visszajönnek az oroszok...
@komment terrorista_Cirbi_vytézy és nem a parittyás:
"Matolcsynak vannak még tervei "

Csak azok a nyamvadt libák, azok várnák meg az összeset a megdögléssel...
@Állam-vizsga: Igaz, hogy ezt Antal Józsi mondta az MDF puha tagjainak, de a tények nem kell, hogy megzavarjanak.:)

hu.wikiquote.org/wiki/Antall_J%C3%B3zsef
@Állam-vizsga: Igen, ezen én is szoktam agyalni, mármint a népköztársaság adósságainak felrúgásán. Akkor nyilván diplomáciai és gazdasági okok vegyesen játszottak közre, remélték, hogy majd jelent valamiféle előnyt később. De kezdeti előnyünket elpazaroltuk.
Mindazonáltal ha az úgynevezett nyugat korrektebb lett volna, legalább egy fél évvel - csak jelképesen - előbb enged be minket a NATO-ba és az EU-ba is, mint az akkori "brancs" többi tagját. Csak hogy éreztessék velünk, hogy azért hálásak. Hogy a stabilitásnak van kézzel fogható eredménye, hogy előnyt jelent. Most persze már bánják szerintem, hogy a keleti blokknak nem küldték el akkor ezt az üzenetet. Talán nem itt tartanánk.
@Vitéziesch Hazaffyasch The Lonewolf (nem Dr.): "A miniszterelnök azt válaszolta, ortodox álláspontot képvisel ebben a kérdésben, és nem támogatja az ötletet."

Számítógép... korrekt eredmény... hát hiányzhat bármelyik a Viktornak!?
Szegény vállalkozó, ezért kicsinálja a NER.
A nyomozás eredménytelen lesz, hamis vádért fogják lecsukni. A vállalkozásának vége, olcsóért 'megfelelő kezekbe' fog jutni.
@Brix: "Az általad emlitett országok gazdasági sikerei sem az államilag vezérelt, ipari- vagy infrastruktúra beruházásokra alapozódnak , hanem a magán alapon működő, cégek sikereire."

Ez csak addig tartható, ameddig a profit éhség elkezdi majd őket is felzabálni. :( Jövője és kifutása véges.
@Gábriel angyal: Jó bocs, rosszul emlékeztem. De magán a mondanivalón nem változtat semmit az hogy kinek mondta. A lényeg az hogy szép dolog a békés átmenet, de ezzel MSZMP-sek csücsülnek (még a Fideszben is), valamint a szocializmus inkompetenségét is még unokáinknak is fizetnie kell. A sztorihoz hozzátartozik, hogy sikerült az elmúlt húsz évben a megörökölt államadósságot felduzzasztani.
A lényeg az hogy az államadósság a múlt túlköltekezéséből és annak kamataiból adódik, nem attól hogy MNB aljas módon direkt eladósítja az országot.
@Gábriel angyal: ezt botsuk ki egy cseppet, és ha kérhetném ne palizálva:

"Ez csak addig tartható, ameddig a profit éhség elkezdi majd őket is felzabálni."
@Gábriel angyal: A profit éhség százszor felzabálhatta volna őket, de valahogy itt vannak. A szocialista társadalmakat pedig, lett légyen is az bolsevik- vagy nemzeti szocialista berendezkedésű, felzabálta a történelem, sőt már fel is böfögte a csontjaikat.
Észak és Dél Koreát összevetve, vagy Kelet- és Nyugat Németországot, neked az jött le, hogy a kapitalista társadalmak sorvadnak el hamarabb?
Egyébként nem a profitorientáltság a lényeg, hanem a magántulajdon tisztelete. A tulajdonom feletti rendelkezés joga.
@Wegam: Jól van! Te csak melózzál, mert a vendég munkást azért tartják! Ha meg ott vagy, abba ugassál bele, ne a mi dolgainkba, akik hűségesek vagyunk a hazánkhoz.
@Wegam: Na te húzzál vissza a londoni felmosóvödrödhöz és termeld tovább a brit GDP-t!
Te ugatsz a hazáról Londonból? Elmész ám anyádba, te hazátlan seggfej!
@online távmunkás: "A volt szocialista államok többsége kérte az államadósság elengedését, volt, akinek az adósság felét elengedték. " - csakhogy mi privát bankoknak tartoztunk.
@komment terrorista_Cirbi_vytézy és nem a parittyás:
Gábrielt el kéne tiltani a Ctrl gombcsaládtól... Az idézôjelet sem ismeri. Fél, hogy akkor nem is olvassuk tovabb? Vagy PLAGIZÁL? :)
@shinichi: és te miből gondolod, hogy én nem a magántulajdon tiszteletét részesíteném előnyben?? :)
@Állam-vizsga: "De ahogy Horn Gyula mondta még anno Orbánnak akkor amikor Viktor ki volt akadva hogy mennyi volt MSZMP-s ücsörög a Parlamentben: "Tetszettek volna forradalmat csinálni!" - Aha. Szóval te akkoriban még a csattogós lepkét tologathattad, ha ennyire tájékozatlan vagy.
@Wegam:

Hisztizzél csak faszorrú. Alakul az a börtönfrakció közvetlenül Hagyóé mellett. Cellaforradalom rulez.
Nem tudom miért csodálkoztok ilyen eseteken? Eddig minden Magyar pártnál ez volt a módi! Hagyomány őrzők! MI lenne velünk ha nem lenne okunk egymás vegzálására.:) Énhozzám nem jönnek, én meg leszarom őket. Ennyi! Ezek mind tisztában vannak azzal, hogy bármit megtehetnek, mert ez a nép úgy van kitalálva, mint a túlélő show figurái. Kitalálja magának a kiskaput és nem törődik mással. A nyugati emberek kimennek az utcára és addig nem tágítanak míg el nem érik amit akarnak. Nálunk meg csak a balhé kedvéért egy -két órácska, na, balhéztunk egyet mehetünk haza! Ezért lehet ilyesmit elkövetni.Ha hozzám jönne valaki ezzel a dumával, az első mondat után rögtön pofán törölném.
@belekotty: Én egyszerűen csak elküldelek a jó kurva anyádba..!!
És most takarodj rólam ,nem szóltam hozzád,te se tedd..!!
Értesz libsi patkány??
@shinichi: egyébként félreértezs. A tisztességes gazdálkodással soha semmi baj nem lenne, csak ez már rég nem az sajna. :(

Egyébként én korábban már írtam, hogy az Ökoszociális Nemzetgazdaság vagy piacgazdaság híve lennék.
@kódex: én a magyar helyezés miatt linkeltem, állásfoglalást magyarázatot nem raktam mellé, és a helyezés mind a két oldalon ugyan az, és igen elolvastam, és igen nem csak a címet ;)
@driopios:

Ez azért nem ilyen egyszerű. Ha a szervezett bűnözés elleni alosztály nyomoz egy ügyben és nem a mezítlábasok, akkor ott olyan bizonyíték áll már most rendelkezésre, amit nem nagyon lehet csak úgy lepöckölni még a nerben sem.
@komment terrorista_Cirbi_vytézy és nem a parittyás:

Az IMF mint irdatlan bácsi:)) kedvencem:)"Joghézag mint nejlon zacskó rászivódótt a gyermek testére"
www.youtube.com/watch?v=VxhrVvrIsMw
@Fabius: Hej te kis nyomorult..Kit ültetsz mellé??
Demszkyt
A hibbantat??
A libást??
Vadai Ágit??
Kovács alsógatyás segget??
Meseházit??
Találgass marha..
@Wegam: Te minek ugatsz Londonból bele a dolgainkba, te hontalan senkiházi? Ha ennyi időd van, a McDonalds mellett még vállaljál utcasöprést, sokkal hasznosabb mintha a neten ücsörögsz.
@Wegam: "Csak egyszer próbálnátok kiejteni azt a szót,hogy Hazám..
Ez nektek soha sem fog menni."

Inkább mondd azt, amit szerinted mi nem tudunk. Ez az állandó, gyalázkodó káromkodás kicsit már unalmas...
@Wegam: A munkavállalási papírodon milyen fénykép van? Egy patkány? Ráadásul vándorpatkány! :-))
@Friss fahéjas Edward Boli – Ch.T. is, meg’há...: lehet, pedig én nem kopipésztal kérdeztem :D

\o/ látom túlélted a Nagy Büdösben a nagy meleget :D
@koccintós: Ráadásul Londonból ugat.
@belekotty: Tőlem lehet Tadzsikisztánban is, csak ne káromkodjon mindig!

Egy kicsivel több tisztelet a másik iránt, még ha nem is értek vele egyet, ez olyan nagy dolog?
@Wegam:

Nem kell találgatni töki, a Varga Tamás ügyben 22 vádlott van:

index.hu/belfold/2012/06/11/ujra_birosag_elott_a_fidesz_volt_gazdasagi_tanacsadoja/

Horváth megússza pénzbüntetéssel:

www.origo.hu/itthon/20120623-zugiraszat-miatt-emeltek-vadat-egy-fideszes-kepviselo-ellen.html

...de ahogy a dolgok állnak Pusztainak nem lesz ilyen szerencséje.
@Gábriel angyal: Minden eddigi megnyilvánulásodból. Neked a magántulajdon szentsége azt jelentő hogy lelőheted cignyát aki almát lop a kertedből. De a ami pl. a magánnyugdíjpénztárakkal történt, az okés. Hogy nyomod az antikapitalista világvége-propagandát.

@Gábriel angyal: Ökoszociális nemzetgazdaság? Gábriel drága, 65% fölött van az állami újraelosztás aránya. Ennél szociálisabbat mégis hogy? Nem érted, hogy ebbe döglünk bele? Feléred ésszel mit jelent az mondat, hogy a magyar családokra a legnagyobb anyagi terhet a magyar családok támogatása rója?
Valami büdösbogár miatt majdnem megakadályoztuk az Audi gyárépítését.
Ökoszociális nemzetgazdaság? Megvalósult! Itt van az orrod előtt.
Valaki fentebb ezt írta be: A nyugati emberek kimennek az utcára és addig nem tágítanak míg el nem érik amit akarnak.

Ennél nagyobb baromságot...? Nyugaton ugyanúgy mint itt, vagy még jobban a liberális pénzügyi világmaffia irányit. Ugyanúgy leverik a tüntetőket mint itthon a véreskezű Gyurcsányék 2006-ban. A sok bohóc, aki itt a nyugat után óbégat egy sokkal embertelenebb világot akar!
@Fabius: Naa valahol itt egyet értünk.
Ha bűnöző,lakoljon.
De most ellenpéldákat emlegetni pl.a a Demszky ügyben,álságos.
Szétverte ez a tapló Budapestet.
Normálisabb "demokráciákban" Ukrajna,az ilyen ratyikat sittre vágják.
Tyimosenkó...
Átok ül ezen a kerületen.
@Fabius: "akkor ott olyan bizonyíték áll már most rendelkezésre, amit nem nagyon lehet csak úgy lepöckölni"

De, a NER-nek pont ez a lényege.
@reálisan: Tényleg? Milyen rossz lehet szegényeknek. Sokat kéne agyalnom, hogy Kambodzsába, vagy Dániába költözzek-e. Ha igaz amit írtál, ez utóbbi maga a pokol.
Egyébként a hét ökre versenyt te nyerted.
ez a tahó pusztai az egész bosnyák téri piacot is megszerezte saját maga szedi be a pénzt, nehogy má a zemberek járjanak jól azt is érdemes lenne megvizsgálni, sót állítólag a papcsák fiának barátjaé a cég aki üzemelteti a hétvégi piacot nehogy szemet szúrjon a pénzkiszedés a pusztai csak egy primitív udvaronc
@Wegam: azért az érdekes, hogy a primitívség és a sikertelenség együtt nálad milyen alacsony létformát képes eredményezni. Amikor a ratyi, tapló, patkány etc. jelzőket írod, akkor a tükörből merítesz?
Amikor már látótávolságban lesz a NER vége, és lesz némi esély rendőrségi nyomozásra, ügyészségi vádemelésre, és korrekt bírói itéletekre, és már nem kell attól tartani, hogy a feljelentő rendkívüli NAV vizsgálatot kap, akkor a médiát százszámra fogják ellepni az ilyen történetek.
Most nem értem. Fideszbünöző? Nem a vállalkozó ügyében nyomoznak? Vagy ő is Fideszes?
@shinichi: @komment terrorista_Cirbi_vytézy és nem a parittyás: @Gábriel angyal:

Lesz egy eretnek gondolatom: Szakértő embereknek kellene vezetni az országot, úgy hogy erről megkérdezik a többieket is (civil/gazdasági szféra, neadjisten az ellenzéket) és ez alapján el kellene indulni az oktatásfejlesztés-innováció-belső keresletélénkítés vonalon. Csak értelmesen, szerintem ennyi lenne az egész. Ugyanakkor, amíg az átlagos szellemi színvonal a Wigam félék szintjén van, amikor úgy szólal fel valaki a parlamentben, hogy "hazudsz, hazudsz, köszönöm a szót", amíg az osztályvezető szinttől fölfelé bárki beleszarhat mindenkinek az arcába, addig nem lesz változás. Tisztelet-Kompromisszumkészség-Józan paraszti ész triumvirátus. Ez az én programom. :)
@Gábriel angyal: Amit ecsetelsz az egy működő stratégia, úgy hívják, h "carry trade".

A carry trade olyan hosszú távú kereskedési stratégia, amely a devizák kamatkülönbözetére épül.

Aki már vett fel svájci frank alapú hitelt, az egy klasszikus carry trade ügyletet hajtott végre.

A carry trade lényege, hogy egy alacsony kamatozású devizában hitelt veszünk fel, és a pénzt elhelyezzük egy magas kamatozású devizában. A betéti kamatból kifizetjük a hitel kamatát a többi pedig nyereség.

Alacsony kamatozású deviza, például a japán yen vagy a svájci frank Magas kamatozású deviza pl. az ausztrál dollár a magyar forint vagy a török líra.

A carry trade-hez ki kell választani egy olyan devizapárt, amelyben egy magas és egy alacsony kamatozású deviza van összepárosítva. Ha az alacsony kamatozású deviza a jegyzett deviza, tehát a második helyen áll a párban, mint pl. USD/JPY devizapár esetében, akkor ezt a párt longolni kell a carry trade-hez. Hiszen ekkor japán yenért vásárolunk dollárt. Az a brókercég, amelynél nekem van számlám az USD/JPY devizapár longolása esetén 1% -os margin mellett évi 273% kamatot fizet. Ez, azt hiszem elég magas ahhoz, hogy érdemes legyen foglalkozni vele.
@shinichi: Sajnálom, hogy nálad a fenntartható fejlődés kb. abban merül ki, "hogy a profit éhség százszor felzabálhatta volna őket, de valahogy itt vannak." Nem akarlak elkeseríteni de ha ez így marad marhára nem leszünk itt.

Én egyébként nem antikapitalista dumát nyomatok, hanem a jövő megoldásait keresem.

A tanaid a dohos neoliberális elvekre épülnek, melynek nincs már jövője. Sokkal inkább az alábbiaknak:

"A hamis narratívára épülő jelenlegi stratégia „egyensúly és reform” címén tovább mélyíti a két alap-üzem reprodukciós válságát, hisz költségeik megtéríttetése helyett forrás-megvonással bünteti őket, és ezt nevezi „egyensúlynak”. „Reformnak” meg azt a folyamatot, amely megpróbálja intézményesen hosszú távra is rögzíteni a család-üzem és az állam-üzem globalitás általi folyamatos kifosztását.

A nemzet-stratégia gazdasági fejezete tehát a fentiekből kiindulva, csakis a szuverenitás helyreállítására irányuló törekvésekre épülhet. A liberalizálj, deregulálj, privatizálj jelszavakra épülő pusztító programmal szembefordulva ennek éppen az ellenkezőjét, kell tenni. Minden lehetséges eszközzel meg kell erősíteni a nemzet „maradék” érték-mezőit megvédeni képes nemzet-államot. Világossá kell tenni, hogy érték-mezőink „letermelésére” csak olyan vállalkozások kapnak lehetőséget, amelyek megfizetik ennek „használati díját” a család-üzemnek fizetendő bérekben, illetve az állam-üzemnek fizetendő adókban és járulékokban. Vagyis olyan stratégiára van szükség, amelyet a globális hatalom-gazdaság értelmező erőszakának megbélyegző meta-nyelve „nacionalistának, populistának és protekcionistának” szokott nevezni."
Türelmetlenül várom gyudai bula, leszámolási és földlopási álomtraktár mikor jelenti be,hogy hány csaló,szemét,indokolatlanul leszázalékoltnak volt utolsó munkahelye, a zállítőőőlag nagyon megzsarolt, becsületes vállalkozó cége.
Lassan több FIDESZ-es lesz a vádlottak padján mint MSZP-és. :)
@Gábriel angyal: Erre még Kína sem képes, pedig mindene van (nyersanyag, tőke, fogyasztó, munkaerő). A nyitott magyar gazdaság erre képtelen, illetve képes, ha minden polgára vállalja, h a jelenlegi életszinvonalának a negyedén vegetál. De amit írsz annak is az a vége, h vannak az egyenlők meg az egyenlőbbek, avagy magyarok és magyarabbak. ;)
@Gábriel angyal: Nem volt kedvem mostanában ezzel a politikának nevezett szarral baszni az agyam, az MSZP magyar árulása így is eléggé megdobta a vérnyomásom, de gondoltam most már bekukkantok. :)
@Gábriel angyal: Ez csak egy egyszerű propaganda amit bemásoltál. Ne vitázzunk már azon, hogy a Szovjetunió vagy Németország gazdasága a fenntarthatóbb - akár pénzügyi akár környezeti szempontokat vizsgálva. A történelem ítéletet hirdetett.
Számtalan példa bizonyítja, hogy az atyáskodó állami vagy szakrális hatalom végül pusztulást hoz. Hagyni kell az embereket had intézzék a saját életüket.
Attól, hogy a hatalom egyre nagyobb és nagyobb részét akarja ellenőrizni a jövedelmemnek és szabadságomnak - persze a nemzet, a haza, az igazságosság érdekében és védelmében - attól még nem fog több erőforrás rendelkezésre állni.
@shinichi: de fog, csak most nem gazdasági/pénzügyi köröknek, hanem a párt és haveri köröknek lesz több erőforrása, pont annyival, amennyivel kevesebb a korábbi elitnek
Már kezdtem azt hinni, hogy megsütött a nap, mert ilyenek jutnak az eszembe :) köszi
Még valami eszembe jutott: a mai magyar helyzet leginkább a játékelméletből ismert "közlegelők tragédiájára" hajaz. hu.wikipedia.org/wiki/A_k%C3%B6zlegel%C5%91k_trag%C3%A9di%C3%A1ja

Ezt kellene végre felfogni. Nobel díjat kaptak érte, talán van benne valami
index.hu/gazdasag/magyar/2012/07/06/fillerekert_lehet_gyarat_venni/

Van egy nagyon jó barátom, aki egyiptomi. A román genszterszerváltás környékén hipermilliomos lett abból, hogy gyárakból gépeket vásárolt fel. Ő csak vasnak hívta ezeket. Tökmindegy milyen gép volt, ha olcsó volt vette.Aztán dupla/tripla áron eladta Egyiptomban. Gyakorlatilag mindegy volt mit. A legjobban a bútorgyárakat szerette, de a legnagyobb pénzt, valami kozmetikai gyártósoron húzta. Mondta, hogy gyakran fogalma sem volt, hogy mit vesz. Odament, nagy volt, rozsdamentes és gép. Azt tudta, mondjuk, hogy textil üzem, mert ki volt írva a gyárkapura. Akkor kell, lehet leszerelni.
@belekotty: Privát bankok, mint például a Szovjetunió, az IMF és a Világbank?
ma mennyit lopott a közgép?

van még közpénz?
hány év nyugdíjra lesz elég az MNB tartalék ?
@Gábriel angyal: jól felmondtad az egyoldalú, jónéhány adatot figyelmen kívül hagyó, másokat elferdítő világképet. ha esetleg kíváncsi lennél kicsit árnyaltabb leírásra is, csak olvasgass bátran valódi szakmai írásokat is. a bankok nem ártatlanok, de bőven nem az egyetlen felelősök.
érdemes elolvasni hogy pusztai a kapcsolataira hivatkozik és egyszer azt mondja nem tud semmit ilyen hogy ilyen ügy lenn aztán meg hogy a vállakozó hazudik - tehát mégis tudja , hogy van ilyen ügy Simán el lehet képzelni róla a leírtakat már csak az alapján is a mit papcsákkalvaló viszonyáról állít. Gátlástalan és még idióta is Ezt választották képviselőnek meg igazgatónak a vagyonkezelőnél.Na ilyen senkik ássák meg a fidesz sírját.
@Gábriel angyal: "„Reformnak” meg azt a folyamatot, amely megpróbálja intézményesen hosszú távra is rögzíteni a család-üzem és az állam-üzem globalitás általi folyamatos kifosztását."

Ez egy gyönyörű mondat. Indoklás? Bizonyítás? Adatok? Érvek? Mert magában én is tudok új középföldét, tündéket és egy egész világot kitalálni.
@belekotty: igaza van @online távmunkás kollégának.

A privátbank nem ugyanaz, mint a magánkézben lévő bank. Ma a privátbank olyan pénzintézet, amely privátbanki szolgáltatásokat kínál. Általánosságban az különbözteti meg az ún. lakossági bankoktól, hogy azokkal szemben minőségi szolgáltatást nyújt. Meg a minimális betét, normális helyen pl. Svájcban 100.000 CHF nyitónál még nem örülnek neked, talán 500.000-től húzódik mosolyra a száj. Rendes privátbankba nem is lehet utcáról bemenni, csak ajánlásra nyitnak számlát. Persze a hivatalos def. egy kicsit eltér, de a lényeg ez. És egy privátbank a büdös életben nem adott kölcsön a kommunistáknak az tuti. Az osztrák privátbankok viszont tudnának mesélni a 80-as évekből, főleg bizonyos kommerek vagyonának kimentéséről, állami korrupcióról, de még valamiről híresek: a titoktartásról:)
épp hallgatom a parlamenti közvetítést. ezek szart se csinálnak bazdmeg! semmit. feláll egy mszps. elmondja, hogy az emútkétév fos. feláll egy fideszes bazmeg, ás elmondja, hogy az emútnyócév fos. és ez így megy vagy 2 órája bazdmeg. basszátok meg az anyátokat.
a napokban visszabaszom a vállalkozásomat, és szarom le az apeket, meg ezeket a tetves semmirekellő, öltönyös genyákat is.
@vénkujon: lassan esett le neked...

köszöntünk a mátrixban...
ilyen kitartóan, és permanensen még nem hallgattam ennyi faszságot. leesett ez már régebben is, de most volt klavi előttem, miközben ezeket a semmirekellő geciket hallgattam.
@vénkujon: nem semmirekellők...

köztörvényes BŰNÖZŐK... most épp

fides a mafia...
A miniszterelnökségen és a parlamentben is sok a fideszpista bűnöző, a polgármesterekről már nem is beszélek. Ott miért nem nyomoznak, fideszpoltpol-ügyészék:
Elítélt sikkasztóval bizniszel a Magyar Követeléskezelő Zrt:

index.hu/belfold/2012/07/06/nem_ment_el_egy_het_alatt_a_18_milliardos_adossaghegy/

Lassan zokogva vigadunk basszameg, mert ezen már tényleg csak röhögni lehet.
@Peripetia: mert minden ami (köz)intézmény az már fidesizált...

csak-a-fides mindenhol... a csapból is a mafia fojik...
@shinichi:
"Ez engem igazol. Azért volt olyan, magas, mert a szocik is b@sztak végigcsinálni a reformokat. Volt rá nyolc évük, ennyit elpazaroltak az életünkből.

A legnagyobb csökkenések akkor történtek, amikor az első Orbán kormány - dicséretes bölcsességről tanúbizonyságot téve - továbbvitte a Bokros csomagot (ez jórészt Chikán Attilának köszönhető, nézz utána mit miket mond a mostani kurzusról) Illetve Bajnai regnálása idején.

Az elosztó rendszerek reformja, és bizalom. Ennyi lenne a kulcs. Még csak a világnak sem kellene hadat üzenni."

Azert kicsit legyunk megengedoek a tenyek iranyaba, es probaljunk azokra tamaszkodni!

Amit leirtal az a kozepsulis fizika feladatra hasonlit, ahol az allitas is igaz, a bizonyitas is, csak eppen a ketto nem fugg ossze.

www.mnb.hu/Jegybanki_alapkamat_alakulasa

Ha megnezed a listat, a 100 naposok utan Jarai volt oly kedves olyan tempoban es magasra emelni az alapkamatot(2003 jan. - 2003 nov. 6%!!!! nem egeszen 1 ev alatt) hogy sem a korulmenyek, sem az ugras nem hasonlithato ossze az ominozus (2007 szept. - 2008 okt. 4%!!!) maximummal egy vilagvalsag kozepen, mely raadasul 1 teljes szazalekkal alacsonyabban tetozott!!

Csak erdekesseg, hogy aztan ez a nagy kamat nem egeszen ket ev alatt leolvadt 6%-ra, mikozben a szocik valoban nem tettek semmilyen erdemi elore mutato dolgot. Persze megemeltek a Monetaris Tanacs letszamat, es egyebkent is voltak kifuto szerzodesek....

(Amugy az osszes megallapitasoddal egyetertek)

A dolog igazi szepsege, hogy az allandoan eros forint buvoletben bankelnokoskodo Jarai volt szinte az elso, aki az Orban kormany felallasakor elkezdte baszogatni Simort a gyengebb forintert (ugyan ocsitana azt by Medgyessy) es alacsonyabb kamatert. Majd amikor szembesitettek korabbi allaspontjaval, akkor valami olyasmit mondott, hogy tevedett, es talan meg elnezest is kert.?
Sajnos nem lelem a cikket, de igazan idegesito flegmasaggal vetitett.

Ha valaki tudja melyik cikkrol beszelek tegye meg legyszi, mert megeri.

@Fabius: Csak mellesleg jegyeznem meg egy korabbi vitankra utalaskent, hogy itt is lathato a bizonyitek, hogy azert bizony erosodo nyomas volt az uj kormanyon, hiszen egy bo ev alatt 2%-ot emelkedett az alapkamat (2005 szept. - 2006. okt. 6% -. 8%). Majd ezek utan bunkozta le Gyurcsany a gazdasagot...
@Fabius: Amugy azt vartam, hogy a minap belinkelt Felesztesi Miniszteriumos tema utan mesz. Mert egy helyi zugloi ugy, amit nagy valseggel el is sikalnak, szerintem mas kategoria, mint az a fejlemeny, hogy Viktort (emberei altal) egy 600 milliardos miniszterium kornyekerol finoman kibrusztoljak korabbi sameszai...

Tegnap is akartam hozzaszolni, de olyan hibat kuldott, hogy valamilyen meg nem engedett szo, vagy kifejezes szerepelt a szovegben. Csak nekem volt ez ujdonsag?
@shinichi: "A nemzeti önrendelkezés abban nyilvánult meg eddig, hogy hogy pont erre a szóra hivatkozva korlátozták az én személyes önrendelkezésemet."

Shinichi, tökéletesen összefoglaltad a lényeget, riszpekt! Ez az!
@simple observer 1.0:

Járai és az alapkamat politikája az egy dolog.
De.
Ha valakin akkor az Orbán kormányon nagyobb nyomás van, mint eddig bármelyiken. Őket csak bírálja mindenki, a sajátjaik is ezért a feritélért. Mit csinálnak? Szarnak rá.

Úgyhogy ez az "erősödő nyomás" nem mentség.
@simple observer 1.0: Igen, természetesen több tényező is közrejátszott, közte Járai, mint egyszemélyes ellenszél.
Csak féltem megint megvádolnak, hogy védelmezem a szocikat. :) Köszi a pontosítást.
@simple observer 1.0:

Nem mentem utána, mert nincs azon már hova menni. A hvg kivesézte a lényeget, amit Lászlóné miniszterré válásakor is tudott már mindenki: Simicska Viktor főnöke és nem fordítva.

A blogmotor néha meghülyül, nem újság sajnos. Amúgy nincs tiltva kifejezés, bármit lehet használni.
@Gábriel angyal: Nem unod?Mitől nem vagy független? minden országvalamilyen szövetségi rendszerbe tartozik, mert egyedülmegeszik reggelire. Pláne ha ilyen kicsiszartörékeny és 2 hülye vezeti.

Te nem olvastál még soha történelmet?
@Fabius: Elmondtuk, amikor játszottunk két hete kormányzósdit,emlékszel: én vagyok a MNB, tudok rajzolni is, tehát olyan pénzeket és annyit nyomok a 47 és 54 ezresekből, amennyit nem szégyellek. Veszek keresztanyának belőle szép szívárványos Audikat meg ilyesmit - magamnak nagy Citroent, - aztán minden más le van szarva, utánam a Vízözön elvtárs!
@Gábriel angyal:
"Én egyébként nem antikapitalista dumát nyomatok, hanem a jövő megoldásait keresem.

A tanaid a dohos neoliberális elvekre épülnek, melynek nincs már jövője. Sokkal inkább az alábbiaknak:"

Ritkan valaszolok neked, de most jutalombol, mert megnevetettel, irok neked ezt-azt.

Ez a "dohos neoliberalis" szokapcsolat pedig jobban ut, mint egy uveg vodka.

A liberalis elveket szerintem, es az emberek tobbsege szerint is, egy valamilyen szocialisztikus vagy szeru rendszer tudna meghaladni, am nem latok meg akar evezredekig olyan valtozast az emberisegben, amely a szukseges empatiat es egymassal szembeni szolidaritast az ehhez szukseges szintre emelne.

Ha az allando masolason kivul neha foglalkoznal a tortenelememmel (hidd el erdekes is tud lenni), vagy legalabb Az ember tragediajat olvasnad, volna kis fogalmad rola, hogy az emberiseg egesz tortenete az elet-halal harcrol, majd kesobb az onzesrol, masok erzeketlen eltaposasarol szolt. A 2008-2009-es valsag is eppen ezt bizonyitotta, hogy ezekben a dolgokban ugy globalice az emberiseg nem igen lepett elobbre.

Am csak erdekesseg keppen. A tortenelem soran egyetlen (tortenelmi leptekkel merve viszonylag rovid) olyan periodus volt, amikor a gazdagok onzese valamennyire korlatozott keretek kozott maradt.

Meg tudod tippelni mikor volt az?
@a szív fészkei:
Igen! :D
Vegyész csak voltam a Műanyagipari Kutató Intézetben és a KFKI-ban.
Aztán pályát módosítottam. A doktorit én már SP-vel ellentétben nem írtam meg. :DDD
@a szív fészkei: Még a végén elpirulok :)
Egyébként inkább az ide tévedő olvasók figyelmeztetése miatt vitázok Gábriellel, nehogy valaki készpénznek vegye amiket idelinkel. Nem hiszem hogy meg tudnám győzni, nem is akarom.
@belekotty: Honnan tudod? Nem túl jó hely az neki? Nem ilyenek miatt mondják ott,hogy ácsi, elég a beténfergőkből már???
@shinichi: Értlek, én is azért szoktam ringbe szállnia dolgai okán; mert csak vele nem vitáznék, homokot a Szaharába-hatékonyságú,hisz ere van kiképezve vagy mi... Mert ez annyira propagandista duma, hogy csak magától nem jöhet 24/24-ben minden héten.

Ám mindenesetre kösz, mert érthető és türelmes vagy még mindig! Én is tanulok belőle.
@sanyoka: Ki butuli, nem is kell azt megírni. Bolgár barátod nem volt? Hát mit csináltál fiatalabb korodban? Nem hédereztél Várnában vagy neszebárban, oszt azalatt másolhattál volna egy fáintosat.
Na bazz, ahogy Slicc jön a képbe, antigrétsyt veszek be, ergo jav: kis butuli, Neszebarban
@Fabius:
"Járai és az alapkamat politikája az egy dolog."

Azert ezen sem kene ilyen gyorsan napirendre terni. Nem ohajtok vitat nyitni csak eppen amikor most innen-onna Matolcsy altal osszekuporgatott 10-100 milliardokrol szol a koltsegvetes tervezese, Jarai kontojara kulonbozo mertekben a tobbszaztol a par ezer milliardos kar becslesig terjed az ertekhatar.

"Ha valakin akkor az Orbán kormányon nagyobb nyomás van, mint eddig bármelyiken. "

Ebben nincs vitank, de azert hadd ne sajnaljam mar Viktort azert, ha 2 eve folyamatosan razza a pofonfat. Az ellenzeki "munkassaga" is valamilyen ertelemben felvezetes ehhez.
Es ha nekik meg mindez egyutt megeri a 7-8% allamkotveny hozamot, akkor vegkepp nem sajnalom...
www.napi.hu/tozsdek-piacok/jelentosen_nottek_az_allamkotvenyek_hozamai.524676.html
@simple observer 1.0: "az emberiseg egesz tortenete az elet-halal harcrol, majd kesobb az onzesrol, masok erzeketlen eltaposasarol szolt."

Ez csak részben igaz, a koalicióknak és az együttműködésnek is van evoluciós előnye.
@simple observer 1.0: Igen az is ütős volt, nagyobbat szólt Gábriel kopispasztáinál. De igaza van Fabiusbnak, ez csak anak a fehér.fkete lenyomata, hogy Lászlóné gyakorlatilag egy pénztárba bármikor benyúlkáló mancs, ami aztán Simicskának perkál uccsó fillárig és kész. Na ezen sokat szűrhímzeni nem lehet.

Hisz, ha már Orvbán belső régi bizalmasa is repül a nagyfülű hímnős fejű simicskacsicska miatt, akkor az végjáték.
@simple observer 1.0:

Járaival kapcsolatban csak jelezni akartam, hogy kb egyetértek.

De ahogy Orbánéktól sem fogadom azt, hogy azért baszunk el mindent, mert nyomás alatt vagyunk, úgy az elődeitől sem fogadom el ezt magyarázatként.
@Wegam: "De most ellenpéldákat emlegetni pl.a a Demszky ügyben,álságos.
Szétverte ez a tapló Budapestet."
Bocsi, hogy közbeszólok, de nem orbán haramiái verték szét és gyújtották fel a mi Budapestünket?
Most hogy fel vagy háborodva, hogy le fogják sittelni a fantasztikusan megbízható fideszeseket...
@épészmérnök: Csak be kéne látniuk. De tudod, hogy a Bourbonok is mennyivel hülyébbek voltak pl. az elefántoknál!

Az ilyen uborkafakhuszárok mindig elfelejtik ezt az evos leckét, most Orvbán nem tudom hová csúszott vissza fejlődéstanilag lefelé. Ne hordázzuk, mert az volt az aranykor! Ne majmozzuk, farkasozzuk, mert azok kiállnak egymásért és támogatják egymást csak végsőesetben esnek egymásnak. Van olyan élőlény, ami hasonlít Orvbánra? Ilyen dölyfös öngyilkosan kihívó önzést szerintem nem tűr meg a zanyatermészet eredeti körülményei között. Csak ez a mi túltenyésztett emberfajunk.
@shinichi:
"Csak féltem megint megvádolnak, hogy védelmezem a szocikat. :) Köszi a pontosítást."

Ram mindig szamithatsz. Ha nem erdemlik meg teljesen a kritikat akkor megvedem oket (illetve fokent a tenyeket, ami neha kedvezobb kepben tuntetne fel a szocikat, mint az altalanos kozmegegyezes), amugy meg az oket egyik leginkabb oszto emberke vagyok. (Barcsak a Fideszt is lehetne valamiert vedenem...)
Nem ketseges, hogy ha Medgyessynek a D-209 ugy es az onkormi valasztasok (es most johiszemuen feltetelezem, hogy valamilyen reszben belso szocialis hajlama) miatt is nem a toketlenkedes megy, akkor lehet, hogy 2006-ban Medgyessyt valasztjak ujra...

Sajnos nagyon hianyzik a '98 es '09 kozott elpazarolt sok ido es ertelmetlenul kidobott penz. '06-'09-es idoszakrol is van velemenyem, de annyira nem eltero a teljes idoszaktol, hogy erdemes lenne azon rugozni...
@Hertelendi: + 1 És a szétverés hideg fejjel eltervezett, egy ideig rendszeresített lépés volt.
@Fabius:
"De ahogy Orbánéktól sem fogadom azt, hogy azért baszunk el mindent, mert nyomás alatt vagyunk, úgy az elődeitől sem fogadom el ezt magyarázatként. "

Egyetertunk. Plane mert mindket esetben az esemenyek forditott sorrendben tortentek. Vagyis elobb volt egy elbarmolas, amire aztan elkezdtek csavarni az illetekes fomuftik toket...
@A rokkant is ember:

Egy tanács:

560 széles képek férnek el maximum egy blogposztban. Legközelebb ehhez méretezd, és nem vágja le a felét. Ha úgy túl kicsi és nem látszik a szöveg, akkor az eredeti nagy fájlt feltöltöd mondjuk az indafotóra, a kicsire méretezettet beilleszted a blogba, a képhez hozzárendeled a nagy fájl közvetlen url-jét, és kattintásra megjelenik az olvasható méret.
@wicha: Nagyon klassz ez a példa. Sajnos az aktuális hatalom is ismeri. Úgy oldja meg a problémát, hogy korlátozza a versenyt. Egyeseknek lehet két tehene, a többieknek nem.
Nem tudom volt-e mar?

Ma vidam hangulatba hoznak a fickok:
hvg.hu/gazdasag/20120706_orban_kossuth_radio#utm_source=hirkereso&utm_medium=listing&utm_campaign=hirkereso_2012_7_6

"Nem akarok senkit sem ijesztgetni, de Matolcsy György nemzetgazdasági miniszternek az asztalfiókjában jó néhány terv lapul még"

Szerintem ez mar uti a hazai stand up comedy szintjet is. Bar azert a jobbak meg elorebb jarnak.
@Wegam: Na itt a londoni vendégmunkás. Figyú! Minek pofázol bele a dolgainkba, amikor másütt meg azzal hencegsz hogy Londonban dolgozol?
@Wegam: Normális ország akkor lesz, ha Simicska és felbujtója is börtönbe kerül.
@a szív fészkei: Ezt a világ faszáért se ismernék el....
@röhögő: CSak nem a Downing Street 10 alatt? Egyenesen Hugh Grant mellett? :-DDD
@a szív fészkei: Én jártam oda, de szintén pályaelhagytam. Ráadásul akkor még technikum volt.
@simple observer 1.0: Engem megijesztett. Meg sajnos eszembe juttatta a "döglenek a libák" c. viccet.
@simple observer 1.0: Másik Járai-pálfordulás volt a jegybank funkciójával kapcsolatban (sajnos az ÉS cikk fizetős lett): „A jegybanknak és a monetáris politikának egyetlen célja az árstabilitás. A jegybank nem felelős a gazdasági növekedés rövid távú ütemének emeléséért vagy a munkanélküliség csökkentéséért és semmi egyéb gazdaságpolitikai cél eléréséért. (...) Nem kell kompromisszum, nem kell koordináció. Az árstabilitás fenntartása érdekében szükséges, hogy a jegybank független intézmény legyen. Célja elérésére kell törekednie, nem kell koordinálnia, nem kell kompromisszumokat kötnie." (Járai Zsigmond az ideális gazdaságpolitikáról, Világgazdaság, 2005. aug. 16.)
„2008 őszén a magyar szaktárca, a jegybank és a pénzügyi felügyelet nem azt a stratégiát alkalmazta, amire egy civilizált országban szükség lett volna. Önteniük kellett volna a pénzt a gazdaságba, hogy minél kisebb legyen a recesszió és kevesebb munkahely szűnjön meg. (...) Ami a jegybank szerepét illeti, kényszerből és hozzá nem értésből csak a pénzügyi egyensúly fenntartására összpontosított a gazdasági növekedés ösztönzése helyett. És igen: ezt már bunkóságnak tartom." (Interjú Járai Zsigmonddal, Heti Válasz, 2010. márc. 18.)
@Wegam: Legyen Neked olyan, mint Ukrajnában, én nem kérek belőle. Persze pártjuk és kormányunk jó úton van arrafelé.
@Wegam: Megjött az utolsó érvetek "libsipatkány". Ha nem tudtok már semmivel érvelni, akkor szokott ez jönni. Mi van már a pártközpont is kifogyott az érvekből? Elég szar lehet most Fideszes pártközlegénynek lenni.
Meló egyre szarabb, a fizetést se úgy adják már, mint a régi szép időkben... Az ideológia pedig kezd köddé válni.
Sajnállak titeket Fideszes trollok, nehéz időket kell megéljetek.
Kedves Fabius! Mondd! Te nem félsz? Én soha ennyire bátor nem lennék. Beszari vagyok... Nevek, összefüggések, miegymás. Igazán karakán ember vagy!

Stefike kisasszonka! Kérlek ne kezd, hogy ne nyaljak és egyebek, mert én sem a rossz sem a jó véleményt nem írom körbe, úgy nyilvánítom ki, ahogy bennem van. Az meg nem valaki ajnározása. Vili? Neked még csak azért nem hoztam tudomásodra a rólad alkotott véleményemet, mert első és egyben utolsó kommunikációd felém ezt nem tette lehetővé. Pedig bár a nézeteid borzalmasak, a legszórakoztatóbb ellenfél vagy. Varánus-t sokat olvasom, és a kommenteket imádom, úgyhogy egy -egy posztot és kommentjeit letöltöm a telefonomra, és az egy óra 40 perces munkahelyre utazásom alatt végig olvasgatom. Így ismertelek meg téged is, és ez a vélemény alakult ki bennem rólad. Na ez sem bókolgatás, csak ez a véleményem. Túl is tárgyaltam, és köszi ha csak olvashatom a te kommentjeidet is, de rám ezeket ne pazarold ha nem muszáj.
@Wegam: Most kezdjem sorolni, Bonsai Duce, Matolcsy György, Simicska Lajos,Nyerges Zsolt, Orbán Győző, Németh Lászlóné...
@Wegam: igen kulturált ember vagy, de azért felvilágosítanálak: azért mert a börtönben ül MSZP-s bűnöző, még nem jelenti azt, hogy a FIDESZ hófehér tiszta becsületpárt. Sőt továbbmennék! Az, hogy a börtönökben nem ül még FIDESZ-es politikus, semmi mást nem jelent csak egy kisebb fajta csodát... De azért azéis elmúlik egyszer...
3 helyen keressék.Budapest, Cinege u 5, Felcsút, esetleg a kétballábasok focipályáján.
@Vitéziesch Hazaffyasch The Lonewolf (nem Dr.): véleményvezér mióta számít bármit is? Belterjes, hiteltelen idióták (elnézést: entellektüel véleményformálók) szopkodják egymás faszát.
13 aktuális olvasó jelenleg (vastagbőr: 34)
@lbm:

Nem félek. Orbán Viktor szerint itt a legteljesebb szólásszabadság van. Amíg ki lehet ezeket az ügyeket beszélni addig szerintem is így van. Számunkra csak a Btk, Ptk kell irányadó legyen, számukra meg a 36/1994 AB határozat, hogy politikus-közszereplőként mit kell elviselniük.
lehet off?
Erről írt Fabius is:
"Gondoltak egyet az urak pesten, bepakoltak ezt-azt – nem túl sok mindent – a hátizsákba, s jöttek haknizni Erdélybe. Elszotyogtattak egy pártot itt, aztán egy pártot ott, a pénz nem számított, csak a pecsét.

Erdély olyan volt, mint egy komfortosra berendezett kalandpark, mindenki úgy lógott át Magyarországról a szerre, ahogy neki tetszett. Itt olcsóbb a vattacukor, és nagyobbat lehetett dobbantani. Mindenki úgy ugrál, és akkorának látszik, amekkorának csak akar. Kész politikai paradicsom."

manna.ro/velemeny/megnyerjuk-a-seggfejversenyt-2012-07-04.html
@reálisan: Véres kezű Gyurcsány? Ez igen! :-) Tudod akkoriban kezdtem el fórumozni, és amikor már egy hónapja ment a balhézás, és minden arról harsogott, hogy október 23.-án kutya világ lesz, olyan kődobálós gyújtogatós módon, akkor az egyik fórumon egy anyuka közölte, hogy 23.-án elmegy a gyerekeivel a darázsfészek közepébe, mert ő igaz Magyar és megmutatja a gyerekeinek is, hogy a Gyurcsány takarodjon. Sokan próbálták lebeszélni, hogy legalább a gyerekeket ne vigye, mert készül a csűrhe az újabb gyújtogatós és egyéb Nagymagyar balhézásra. Nem lehetett lebeszélni a tervéről. Na aztán október 23.-a után meg kiderült, hogy senki nem számított semmire és csak békésen sétálgatott... Egész délelőtt lehetett hallani, látni a tv-ben, hogy már zűrzavar van a belvárosban. Mégis akkor este mi a f@sznak kellett pont ott sétálgatni? Ugyan már... A többször műtött rendőrök, akiket szeptemberben téglákkal vertek fejbe, azokkal mi van? Meg a családjukkal? Mégis mit kellett volna csinálniuk? 23.-án is állni és tűrni, hogy diliházba való 300 ft-os vizitdíjért örjöngő vadállatok üssék őket?
Ezt a véreskezű meg szemkilövető Gyurcsányos dumát igazán kár erőltetni...
@szmoker (Homo Trollicus): Nem egymás faszát szopkodják már megbocsáss, hanem a kormányét. Igaz, hogy az utóbbi időkben már egy-egy finomabb kormánykritikát is megengednek maguknak, de azért lojálisak a kormányhoz. Csak, hogy finoman fejezzem ki magam.
@saravad:

"Az embernek megindul a fantáziája erre a fordított cseregazdaságra. Huszonkét évig jártatok ide kedves politikai kocaturisták, Nyárádszeredától Barótig mindenki megvette a saját kis nyaralóit, kiépítette közhasznú útiköltségéből a magánhasznú üzleti kapcsolatait, fényezte az Erdélyt járó, mélyszékely, mélymagyar fizimiskáját, elköteleződött, megígért, felmagasztalt, letámadt.

Minekünk meg csak annyi jutott, hogy összekarmoljuk magunkat. De most ennek vége, ennek az összekaromlásnak."

Ehhem, lehet Nyirő helyett az Orbán kormányt temetik újra.
@A rokkant is ember: ez gyomorforgató... főképp az első linked. Tényleg csak azért nem mondok ennél belterjesebb véleményt, mert ez az ember is rokkant... hát ez... tényleg hányingerem lett...
@A rokkant is ember: az jutott eszembe, hogy lehet, hogy ő nagyon jól látja a helyzetet, de lehet, hogy megteszi amit kell, nehogy egyszer csak állástalan politikus legyen 28 000 ft-os rehabbal... Egyébként ez a felszólalása, biztos vagyok benne, hogy nem az ő ötlete volt. Szóltak neki, hogy ki más lehetne nagyobb reklám megvédeni ezt a rokkant éhenhalatást, ha nem ő, aki szintén az. Mennyire mocskos emberek ezek... Édes istenem! Erre nincs is szó...
@Vitéziesch Hazaffyasch The Lonewolf (nem Dr.): azt is, persze.

Végignéztem az elmúlt 10-15 posztot, mindegyikhez érkezett 1, jó esetben 2 hozzászólás kb. ugyanattól a pár embertől (akik egyébként a blogon publikálnak is).
Belterjes egymás faszának szopkodása ez, nem más.

Pártkelte (Napkelte) @ webkettő, jobbról.
@szmoker (Homo Trollicus): En mar tobbszor akartam kommentelni naluk, de soha nem jelent meg a kommentjeim. Szoval igazad van a belterjesseggel kapcsolatban.
@a szív fészkei:
Látod én annak idején Lengyelországba jártam és ott akkoriban nem voltak barátok akiktől indigózhattam volna.:D Ugyebár akkor még nem létezett a Ctrl-C és Ctrl-V :DD
@Vitéziesch Hazaffyasch The Lonewolf (nem Dr.): Legalább 2 kg sót vegyél! Egyenértékmérő lehet!
@Kuviklacz:
Az utolsó technikumi évfolyamban voltam.
@Fabius: nagyon elit klub

mivel ilyen zárt én csak a címeket nézem meg...
egész jó témákat szoktak...
de nem blog az ujságírás... azt meg nem olvasok...

szóval egyetlen blog van amit MINDIG olvasok :)
irányított szabad vélemény, de már rég :-)
@Fabius: szeretem az ilyen belső fórumokat, meg főleg ahol előbb elbírálják, hogy megjelenhet-e egy komment... Számomra az ilyen blog azt üzeni, hogy a hasonló gondolkodásúakkal jól egyetértve lehet szidni ezt vagy azt... Így viszont az már nem építő jellegű, hisz még csak egészséges érveket sem lehet cserélni egymással, meg még unalmas is... Az olyat nem is olvasom, mert minek, ha nem fejthetem ki én is a véleményemet. Pedig nem is szoktam sokszor kommentelni, azt is leginkább itt a varánuszon teszem, de legalább a lehetőség legyen adott :-))
a vizilovakat vajon külön sorban számojják?

vajon a következő a számszeríjak megszámlálása lesz?

nagyon kihúzták románok és szlovákok a gyufát.... nem lennék a hejükben...
az is érdekes , hogy papcsák elvtárs 10 éves jóbarátja lett a vagyonkezelő igazgatója azért meg kellene nézni, hogy ousztai mekkora kommunista volt az elmúlt évtizedekben mert ezek a vörösingesek mind átmenekültek a zsíreosbödönhöz a fidszbe és most a legnagyobb kapitalisták az ilyenenek
@Vitéziesch Hazaffyasch The Lonewolf (nem Dr.): Én ezt valóban megtettem, mármint az élelmiszer raktározást. Év elején volt egy ilyen butaságom.Bizonyára sok médiát olvastam és gondoltam nem árt... Aztán amikor februárban megtudtam, hogy egy hónap mulva nem lesz állásom, ez a helyzet fokozódott... Apránként vásárolgattam. Amikor amúgy is elmentem a vacsihoz valót megvásárolni, mindig raktam a kosárba plusz egy lisztet, vagy cukrot, olajat... Mára elmúlt :-) de van sok cukrom, lisztem, rizsem, paradicsompasztám, és egyebek, plusz a mélyhűtőbe némi élesztő... Valamikor csak el fogy :-)) Bár, nem tudom mitől? Tény hogy már van munkám... :-)))
@lbm: úgy értettem, hogy nem tudom mitől múlt el a kényszer... Bocsi, de baromi meleg van, és már tompulok. Talán egy hideg sör... :-)
@Kuviklacz: Jómagam nem, - hisz én meg a kémia, Mengyelejev pörögne a sírjában!! - de volt barátnőm ott tanított, azért kaptam fel a fejem a Petrikre. Amikor ő volt ott (nyolcvanasok eleje, valami nagyon szigorú igazgatónőről regélt. Ha jól emlékszem.
@simple observer 1.0: Édes jó istenem! Micsoda szöveg? hogy "beeshetnek", mintha ők jönnének lejmolni és nem fordítva.

Megbecsüli a a tömegek alját? A képzetleneket? Akiket ezentúl egyre nagyobb számban előállít a Rózsikommandó? Csupa megbecsültségből mehetnek a nagybirtokokra megszakadni vagy hogyan érti?

Anyám, borogass, ez a pökhendi, frech buta stílusa, ahogy hömpölyög a hájfejéből kifelé, befenyegetve mindenkit Mattolcsy ötleteivel... #:-((((((((((
@Vitéziesch Hazaffyasch The Lonewolf (nem Dr.): Menj lemerülni és kibekkelni a Makk Hetesbe www.etterem.hu/4716, ahol Antallnak is sikerült! Egész jól kibírta.

Ez az a vendéglő, ami miatt először vesztett pert a magyar állam Strasbourgban. egy szerencsétlen nő évtizedekig küzdött ellenük - rákönyökölt a konyhaszagra, zajra éjjel-nappal, de semmit nem tettek ellene, sőt mindig értesítve voltak, ha jött az ellenőrzés és meghazudtolták a felette lakót, aki ebbe tönkrement anyagilag, idegileg, a lakás használhatatlan és eladhatatlan lett.
Bíróság tehát vagy tíz évig nem fékezte ezt meg, aztán Strasbourg elég kemény kártérítést ítélt meg de az asszonyon az már nem nagyon segített. Vagy öngyi lett, vagy amúgy a perben kimerülve halt meg, ha jól emlékszem.
@lbm: Nem zsizsikesedik be a liszted? Vigyázz!
@a szív fészkei:
Namán ilyet!?
Kikre nem lel itten az ember? Én az Irinyi vegyipari szagközébbe jártam!
Azt gondoltam, hogy az azé lesz jó, mer a kémilyából ötös voltam általánosba, meg érdekelt is. Egész addig, még el nem fogadták a jelentkezésemet a durranógáz elmző suliba.
Azért csináltam én becsülettel, de amikor egy desztilláló berendezést szarrá törtem az alagsori laborban, belém hasított a felismerés: ez nem az, amire vágytam.
Végig kínlódtam a tanévnyitó utáni egy hetet, majd távoztam egykori alma materem falai közül. Így törik derékba, egy szépen induló karrier. Pedig megtalálhattam volna azt a kurva molekulát, ami lerágja a fűtőbetétről a mocskot, oszt minden mosógép végrendeletben szállna apáról fiúra, az elnyűhetetlenség okán. Nem jött össze (ez se), de szép hét volt a suliban, tele jó csajokkal.
@a szív fészkei: már csak négy kiló van :-)) talán megúszom :-)) de kössz :-)
@Knósszosz: Na akkor téged egyemberként irtott volna kis az összes mosógépgyártó Boschtól az Haierig! De anyámnak még megvan a Hajdúja, nekem meg 16 évesen szenderült jobb létre az olasz Maaargitom (Ariston volt a lelkem)

Lehettél volna a magyar Vegyi Ali????? Vagy örökbari Don Pintérrel, ha tudsz durranásokat generálni, mint Dietmar Clodo... Nagy karriert hagytál ki, te!!
@Knósszosz:
Mellettünk a Dózsa György úton volt az EÜ szakközép. Na ott aztán lehetett válogatni a csajok között. :D
@lbm:
Így volt, tényleg-:)
@a szív fészkei: hogy te milyen szépen fogalmazol :-)))
@Fabius: Hú, lehetőleg valami szép korondi köcsögbe gyűjtsék a hamukájukat!!!
@sanyoka: Milyen elkötelezetten tanulnivágyó volt a bezzeg az én időmben-i ifjúság!!! öröm olvasni a lelkes iskolábajárásos szotrikat.

Én meg ráláttam unalmas órákon a Markóra, ahol rabok - igazi csíkosban lapátolták a szenet. Jó pasi sehol köztük, de legalább mégsem a tanárra figyeltem... :-DD Tudtam volna, hogy már akkor az unortodoxia bölcsőjét látom ringani!
@a szív fészkei:
Azt a hajdút őrizzed csak igen nagy tisztelettel! Az nem követ el olyan harakirit mint a szímensz, amelyikbe kódolva van a megdöglés, bizonyos indítás szám után. Baja semmi, csak van benne egy algoritmus az elktrónyikájába, amitől se kép, se hang. Aztán jön az öltönyös mosógépsuszter, aki sose látott vasmaschinát, oszt a lapp topjárúl frissíti a szopvert huszonötezerért, oszt ketyeg tovább a gané, a következő öngyilkosságáig.
brühühühühü
Beléjük van kódolva, prémium kategóriaként.
@Knósszosz: írtad, hogy eltörted a desztilláló berendezést :-) Én még tanuló nővérként a gyakorlaton olyan szép bő rövidujjú nővérruhába keringtem a kórtermek között, melyet az iskola csináltatott. Hát szép nem volt, de legalább jó bő volt az én 50 kilómhoz képest. És amikor nagy büszkén egyszer elindultam az üvegedénnyel, melyben a fertőtlenítő folyadékban sorakoztak a hőmérők, egy kórterembe belépve ez az én bő ujjú ruhám beakadt a kilincsbe, én pedig beestem a kórterembe. 16 lázmérőt sikerült összetörnöm... én akkor akartam abba hagyni, és szégyenemben bezárkóztam a wc-be, ahonnan a nővérkéknek kellett kikönyörögniük... Végül maradtam nővér :-)
@sanyoka: Lengyelországba, khmmm csak nem oda is a csajok miatt? Mazuri tavak??? ;-)))
Ott a magyar hapsik voltak azok, mint itt akkoriban a digok. Legalábbis, aki haverom akkor már ivarérett volt, ezt mesélte. :-DDD
@lbm: na ez tudom, hogy nem akkora érték mint a desztilláló berendezés, de gondoltam ha már iskolai bakik... :-))
@sanyoka:
Na ne!!!
Első "komolyabb" barátném, oda járt. Rokon lelkek voltunk, mert ő sem bírta egy hónapnál tovább. Megjegyzem: azért kitartóbb volt mint én. De akkor kit érdekelt? Olyan volt az egész, mint a munkahelyek. Kiléptél? Nagy dolog, legfeljebb ötven fillérrel többet fizettél az ebédjegyért, a következő melóhelyeden.
Az a sok tetű, aki huszonöt évesen itt elemzi a rohattátkost, nem tudja miről beszél. Én tudom, meg még sokan errefelé. Mi inkább a rohattákost elemezzük, ha mán...
@Knósszosz: Siemensem nincs, csak a Haierem. Múltkor írtam róla, hogy tökjól mos, szolmizálva jelzi, hogy vége a dalnak, csak elkezdte a fedlapja elbontani magát. Senki nem érti, miért és hogyan: egyszer kicserélték, de másodszorra már nem. Normál szobahőmérsékleten - te vagy vegyi szagértő - a teteje megpuhul, buborékosodik és oszlásnak indul ehx húszforintosnyi helyen. Aztán megáll a folyamat magától és rücskös marad. De se használva, se semmi akkor, amikor ez zajlik...
@Knósszosz: Jaj tegnap megnéztem azt a kakastaréjra vett frizurájával nyilatkozó fejét! Uhhha. És amilyen gestapos kurva fazonra maszkírozzák fotóboltban a plakátokon meg a videójában - egyenesen rémisztő! www.youtube.com/watch?v=yTR8Qr85aGY 0.21-nél
Árpád:hvg.hu/velemeny.nyuzsog/20120706_torteneszklub :-DDD Kosáryt mondjuk egész jól kibrummogtatták a Goj Motorosaikkal 06-ban. Tényleg nem történész klub!

Amúgy imádtam a Sopranost zseniális humora volt mindegyiknek, alapdarab figurákkal, sztorikkal. Csúcs nekem, amikor a két hülye: Paulie és Chris elveszti a szarrá vert - és rutinjuk folytán halottnak is hitt - oroszt a téli erdőben, aztán magukat is benne...
@a szív fészkei:
Startrek Voyageur Neelix frizurája...mekkora divat lett a focisták és a többi hülyék között
@Knósszosz: :DDD
Oda járt a Radics Béla barátnője is aki a társaságunkba tartozott. Remek csaj volt. Gondolom nem ismeretlen a Radics név? :D
@dr. Bubó: @lbm:

Nem vagyunk egyformák. Én azt gondolom, a blogszféra szerves része a kommentelés. Ők mást gondolnak erről, de ez legyen az ő dolguk. :-)
@a szív fészkei:
Jó fiú drágám, phidesszes.
Ez csak elég, nem?
@lbm: Egyetértek, szvsz ultra gáz mikor csak olyan véleményeket engednek, amelyek egyetértenek velük.
Pokorni elintézte a dugódíj sorsát, legalábbis egyelőre.

index.hu/belfold/2012/07/06/leszavazta_a_parlament_a_dugodij_bevezeteset/

Ha a köznevelés törvénnyel is csinál(tat) valamit bizisten megkedvelem :-))
@a szív fészkei:
Fogyasztói társadalom, szar anyag.
Nézd a fideszt.
Ennyi..
Jöhet rodeo klaszikusa-:D
@73. Vladys - Az antiszemita libernyák:

Például az iskolaállamosítás és fenntartás kérdésével átgyalogolna Hoffmannon és a többi demagóg idiótán.
@Fabius: Ifjú narancstetvek kiképzése fontosabb mint hagyni Pokornit beleszarni a levesbe.
@lbm:
Mai napig maradtál?
Nos, minden tiszteletem a tiéd, komolyan!
Tudod, az egész tetű rendszer azért nem omlott még össze, mert vannak olyan marhák (exjűz), akik életben tartják az egész szarhalmazt a küldetéstudatukkal. Ez nem csak az egészségügyre igaz, hanem minden államilag finanszírozott, alapvető ellátó rendszerre. Mentők, tűzoltók, katasztrófavédelem, sajt többi. Ezek a szemetek arra bazíroznak, hogy te akkor is elvégzed a munkádat, ha szarba sem vesznek. No meg arra, hogy seggbe rúgják azokat akik pofázni mernek, ezért kussolsz és teszed a dolgod.
Tetű egy rendszer ez, de ha nem emeled fel a szavad a budifülkében ha eljön az idő, akkor ne sírj! A távol maradás luxusa öngyilkosság, b@szdmeg!
Amúgy, lájk-:))
Azt tényleg komolyan gondolja ez a Papcsák, hogy lesz aki elhisz a nem tudomkáját? ha az embere így hajtott be pénzt ahogy a vallomásban szerepel akkor kizárt. Akkor közös volt a buli, csak lehet valami hangfelvétel vagy két tanú a vállalkozó kezében amiért muszáj volt a feljelentést megtenni.
@Fabius: Hát ezt a húzást sem ártana megakadályozni.

Fideszes oligarchák szerzik meg a felsőoktatási szolgáltatásokat is?

A menzákat, büféket és a sportlétesítményeket is államosítaná a kormány a felsőoktatási intézményekben. Hogy aztán újra kiadhassa a haveroknak.

barikad.hu/fideszes_oligarchak_szerzik_meg_a_felsooktatasi_szolgaltatasokat_is-20120706
@Gábriel angyal:
Komolyan nem látjátok, hogy ez a tesztelési fázis?
Ha nagy hőzöngés lesz, akkor kijelentik, hogy "szó sem volt ilyenről, csak a mocsok libsibolsik terjesztették!"
Ha lapít a birka nép, akkor meg meglépik, oszt annyi, a nincs is oligarcha meg... jól fog járni.
További kérdések? Narancsbolsik így működnek. Nem olyan bonyolult az elvtársak lelki világa és a pénzhez való viszonyuk.

Csekk cica volt erre??? :))
@73. Vladys - Az antiszemita libernyák:
Ilyen Pokorni féle parasztokkal sokmindent kezdeni nem lehet, max. adnak neki pénzt, az meg elkú.ja.
Ha valaki nem emlékezne Pokorni tündöklésére...
Ez a figura a Fidesz egyik elitje... Szóval lejjebb mi van, azt nem is részletezném! :))
tv2.hu/mokka/video/csak-fizetos-szakok-a-felsooktatasban/player/embed

"Sajátos kijelentéseket tett Pokorni Zoltán volt fideszes oktatási miniszter a TV2 ma reggeli, - természetesen - Mokka (és nem Móka) című műsorában. A politikusnak Hoffmann Rózsa jelenlegi oktatási államtitkár egyik korábbi interjújában elmondott véleményéről kérték ki a véleményét, úgyis mint a Fidesz oktatáspolitikusáét, mint ex-miniszterét, a parlamenti bizottság elnökéét, s mint olyat is, aki köztudottan korábban is keveredett már ellentétbe a kereszténydemokrata államtitkárral. A kérdés az volt, hogy mire gondolhatott Hoffmann, milyen egyetemi és főiskolai szakok válhatnak a közeljövőben fizetőssé?

Pokorni erre a kérdésre válaszolta forradalmi hevületében az alábbiakat:
„…olyan szakok, amelyekre a magyar társadalom és annak képviseletében eljáró kormány a köz érdekére való tekintettel nem tart igényt."
A széles látókörű fideszes képviselő példát is hozott a műsorvezető kérésére: „ilyen a balneológia".

Miután Kárász Róbert, a Tv2 műsorvezetője nem tudta, hogy azt eszik-e vagy isszák, Pokorni tanár úr meg is magyarázta tehát készületlen „növendékének"; a kívánatos lelkesedéssel:
„a bálnatenyésztés az egy létező tudomány, Új-Zélandon és Ausztráliában van is gazdasági relevanciája, de Magyarországon igen kevés. Bálnatenyésztésben jártas professzorok lehetnek Magyarországon is, de nekünk erre igazán nincs szükségünk. Ne tiltsuk meg, hogy valaki ezt akarja tanulni a saját pénzét kockáztatva, de ne rendeljük meg" - fogalmazott az oktatási tárca korábbi vezetője.

Az egyetlen gondot ezek után már csak az a kicsiny probléma jelentheti, hogy a balneológia nem a bálnák szaporodásával, illetve tenyésztésével kapcsolatos tudományág - már ha létezik egyáltalán olyan ország, amely a bálnákat rendszeres tenyésztésbe fogta volna egyáltalán, egyetemi katedrát áldozva e nemes és igen értelmes, értékes lény létszámának növelésére.

Az elhanyagolható részletkérdésen túl, hogy Magyarországnak, amely igen büszke természetes gyógyforrásaira - talán - a balneológiára nagy szükség lenne, hiszen az a gyógyforrásoknak, gyógyvizeknek a gyógyfürdői alkalmazásával és hatásaival foglalkozó tudomány, magyarul gyógyfürdőtan.

Mit is lehetne erre a hatalmas égésre mondani? Talán azt, amit a régi magyar közmondás úgy fogalmazott meg: Tanár úr! Aki nem tud arabusul, ne beszéljen arabusul - hiszen nincs mi gyorsabban lelepleződne, mint a félműveltség.

Nem tudni, eláruljuk-e a Tanár úrnak, hogy a filatélia nem a filozófusok gyűjtésével és az urológia sem az urak természetével, s nem is Ur városával foglalkozik; de ez maradjon a mi titkunk; ne mondjuk el neki, hátba ezekre is hivatkozni szeretne a közeljövőben egy tévéfellépésén…"
@Knósszosz: Tudod megtisztelsz! De be kell vallanom, most egy pár évig kihagytam,( azért nem sokáig...) mert gyerek mellett három műszak nem ment, majd pedig keményen lebetegedtem. De jelenleg valóban húzom az igát az egészségügy világában, mert sikerült a betegségemmel kompetens munkakört találnom. Rosszul keresek, de (bizonyára hihetetlen amit most írok :-) ) nagyon boldog vagyok, újra a nénikék, bácsikák között :-) A fene enné meg, de szeretem a munkám :-))
Az olyan hozzászólások pedig mint amit te most írtál, azért nagyon nagyon jól esnek az embernek. Adnak némi tartást, főképp akkor amikor az állam kutyába sem veszi az embert. Tudod mit? Köszönöm neked! :-)
@Knósszosz: ja és a küldetéstudat... általános iskolában minden farsangon ápolónő voltam, első osztálytól :-)) Valódi mazochista vagyok :-))
a fides kérdés beugratós... hány ló van?

vissza kell kérdezni:
mennyi legyen Nertársak? mennyi a terv?
@lbm:
Ahogy olvaslak, csak a hozzád hasonló mániások miatt működik még az egészségügy. :))
Minden tiszteletem a TIÉTEK! Szerencsére kétszer kerültem még csak kapcsolatba az ellátó rendszerrel, de azok mindegyike vidám és aranyos volt - ujj műtét és térdszalag műtét.
Nem utolsó sorban a hasonló megszállott nővérkéknek, akik vették a lapot és helyretettek... :DD
Pedig ku..a rossz voltam! :D
@Friss fahéjas Edward Boli – Ch.T. is, meg’há...:
Teszt-nem teszt...
Mondd, ha már mindent szétkúrtak, szerződést kötöttek az erdélyi sóbányákkal, akkor mi a lófaszt fognak mondani neked?
-Elhoztuk a tengert is neked kedves Boli, mer ez a Duna azé mégse a csöndes óczeán. Passaunál öntjük folyamatosan a nátriujumkloridot a dunyhába, mert mi figyelünk ám, tuggyuk ki vagy a varangyuszin te nemzetidegen izé, szóval örüjjé! Amíg teheted.
Evezhetsz önfeledten a NER tengerén, de azért ne feledd, hogy a nagy tezsvír nem szok aluszni.
Vigyázz a háccsódra, ha szabad bizalmaskodnom.
@Friss fahéjas Edward Boli – Ch.T. is, meg’há...: a probléma az, hogy valóban szóról szóra ezt teszik amióta kormányon vannak. Az egyik élő példa erre a munkatörvénykönyv tervezete volt. Én a munkaerőpiacot vesézem már évek óta, így folyamatosan figyelemmel kísértem ezt a dolgot. A tervezet amikor nyilvánosságra került, és elkezdte a nép ütni vágni érte a kormányt, az olyan pontokat melyekért nagyon nagy lett a hőzöngés, megváltoztatták némileg ( ilyen volt a védett kor intézménye pl. ), amiért csak úgy húztuk a szánkat, azt bele tették. Bár hozzá kell tennem egy toalett papír az egész úgy ahogy van... de ne akarok off lenni... A lényeg, hogy ezt sok mindenben így csinálják. Te tudsz valamit... :-))
@dr. Bubó:
386 ló... Azaz minden napra jutna egy, ha ügyesen beosztanánk... :))
"Az országgyűlésben jelenleg 386 képviselő dolgozik. A Fidesz már korábban bejelentette, hogy csökkenteni akarja a parlamenti képviselők számát, és jelezték azt is, hogy az erről szóló alkotmánymódosítást az új parlament megalakulásakor benyújtják. A javaslat elfogadásához a képviselők kétharmadának támogatása kell, ami a 263 képviselőt adó fideszes és KDNP-s frakcióknak megvan."
@Friss fahéjas Edward Boli – Ch.T. is, meg’há...: az új parlament megalakulásakor... :-)) Ezek mekkora arcok :-)))
@lbm:
Ne nekem köszönd, azoknak a néniknek-bácsiknek, uram bocsá' azon huszonéveseknek, akik kaptak egy simogatást tőled, mielőtt mondjuk egy vacak mandulaműtétre betolták őket. Tudom, azt sem lehet szarba venni, de érted mit akarok mondani.
Belőletek sok kell, mert különben mehetünk a francba.
Ezt a büdös életben nem fogja fel soha, a szíjjártó-focista-szarosbajusz féle szennyes triumvirátus.
Kösz, jó éjt neked-:))
@lbm:
Hűűű... az pedig durva volt... :))
Utána magyarázták el, hogy a gerinces érzéstelenítés hatására néha nem elkókad az ember, hanem felpörög... Nekem 2 napig tartott. A műtét utáni éjjel olyan rosszak voltunk a szobatársammal, hogy éjjel egykor az ügyeletes nővérke berúgta az ajtót és elküldött a pi..ába (régi ismerős is volt..), hogy már marhára unja, hogy zeng a sebészet folyosója éjjel tőlünk, mert mi nem bírunk aludni... KUSS... Alszik... Majd kirohant... Na ezen is kb. 10 percig nyerítettünk még...
Le a kalappal, hogy elviseltek! :D
@sanyoka: Nagyon szépek lehetnek, ha ilyen pákosztos macska módján mosolyogsz rajtuk... ;))))
@lbm:
Az ilyen IQ bajnok hatástalanítása a "Tahótlanítok" gombocskával sokkal kifizetődőbb.
Nem jó oda lealacsonyodni, neki az hazai pálya...
@koccintós: Neki. Mert akkor rámutogathat az okozókra, a tudjukkikre, hisz jobbikosok megmondták, ahok tehetnek mindenről... És kerek egész lészen a csodás elméletük a szabdságról, nyugati rabiga ledöntáséről, párthus hercigekről..
@a szív fészkei:
Szerintem is. Hogy tetszik lenni? Hőség?
Nagyon ül a Hormon Egyház is... :((
@Friss fahéjas Edward Boli – Ch.T. is, meg’há...:
Ez amúgy nagy találmány, a parlamentbe is kellene a három gomb mellé.
@Gábriel angyal: Pl. az ott kezdődne, hogy használod a Boli által is felvetett macsekkörmöt idézésed jelzésére és kiírod, kitől idéztél és hol a link, amiből. A szellemi termék is magántulajdon, amit védeni kell.
@Knósszosz:
Mi a helyzet a görög szigetvilágban? :))
El ne kezdj főzőcskézni, valami folyadék kell csak.
Fröccs??? :DD
Görögök ismerik?
A fehérboruk nem jött be nekem Korfun... :(
@Friss fahéjas Edward Boli – Ch.T. is, meg’há...: Hőségesen tetszem. Vihar se hozott enyhet csak a dunsztot. Túlélésre játszunk drágám. Te mehetsz legalább vízre holnap majd valamikor. Én csak magamban úszok...
@Friss fahéjas Edward Boli – Ch.T. is, meg’há...: :-))) Ez nagyon aranyos :-)) most én is szakadok a röhögéstől :-))
Annyi történetem lenne nekem is, főképp, hogy a pár évvel ezelőtti korházbezárásokkor az "én" kórházamat is bezárták, és sokat gondolok vissza, mivel ott kezdtem, és közel tíz évet ott húztam le. Olyan mintha bezárták volna a fiatalságomat (34 vagyok már...) De persze nem írogatok most ide ilyeneket, csak a sztorid előhozott bennem sok másikat :-) De jót nevettem :-))
@a szív fészkei:
Tényleg jó bulik voltak. Sajna már elmúlt és már nem a múlton hanem a jövőn kell gondolkodnunk. :(
@Friss fahéjas Edward Boli – Ch.T. is, meg’há...: Én nem láttam. Biztos elment lazulni a vizsgája után. Nem dumáltátok meg?
@Friss fahéjas Edward Boli – Ch.T. is, meg’há...:
Akkor osszad meg ezt mamitirtok kollégával, ebbe a nagy melegbe tán jól jöhet:
m.blog.hu/zo/zoldpardon/image/594943-20120625-2whU83.jpg
Ha nem, hát nem...
@a szív fészkei: nálunk is esik :-) és olyan jó :-)) a dunsztra majd később gondolok, amikor ez a kicsi eső eláll és az eufóriám is elmúlik...
@sanyoka:
Na, akkor képben vagy tesóóó!
Majd zenéljünk, Fabius csinál egy tárogató szobát nekünk.
@lbm: :-) Állítólag hetekig ilyen idő lesz.
@Friss fahéjas Edward Boli – Ch.T. is, meg’há...: ez tök jó :-)) kipróbáltam, és működik :-) köszi :-))
Hogy én ma mi mindennek örülök itt :-))
@lbm:
Merre vagy, hol esik??
Küldj ide is picit, lécci!!!
@a szív fészkei: akkor ha sokáig nem írnék varánuszra, temessetek el virtuálisan, mert ezt az időt még hetekig nem élem túl... Nem európai embernek való ez. :-)
@Knósszosz: Gyulus? A nagy ellenálló, a harcosan jelentő? Ott lakott szemben velünk jutalomból. Már nem ki voltunk neki a jutalom, hanem a hely...
Amúgy kedves fickó volt, de neki se a gerinc a legfőbb jellegzetessége. Ahogy Arató dizsinek se.
@Knósszosz: Pest : ''''''''
''''''
''''
'''''
'''
'
@Knósszosz:
Mondom fröccs! :))
t0.gstatic.com/images?q=tbn:ANd9GcQcBl_ULuOW9JsMsXfSEsMLKHMiJaB6zTCJT2iI8Vp5xI1VZu6CWg
Söröskorsóból van 5 literesem nekem is! :))
De ebben a kutya melegben nem sörözök.

t3.gstatic.com/images?q=tbn:ANd9GcTw8W4RhJw-wUmsn7oo5HdWe3n3HV6tRTsduD0Noj2v0En8EyAN

@lbm:
Tényleg hihetetlen a törődés, amit látok, láttam a nővérkéktől. Van pár ismerős, olyan is akik elhagyták a pályát, elmentek pl. fogorvosi asszisztensnek, de azokról az időkről, valami hihetetlen szenvedéllyel tudnak, tudtak mesélni... :)))
@a szív fészkei:
Akkor pár napja lazul már... :O
Én csak ilyenkor bírtam ideérni, a gép elé, a melók miatt. :(
@lbm: Nem temetünk, maradj!!! :-)) Lassan ilyn olaszos lesz a klímánk. Csak egy tengert fodrozzanak már ide!
@a szív fészkei:
Felénk, a nyugati határnál, már kimondottan kellemesen hűvös este van! :))
a lovakat számojják?

akkor mégiscsak kisegíti a kormány a bkv t?

vagy az egészségügyi átszervezés nagy távjait olgyák meg?
@Gábriel angyal:

Orbánból egyre inkább kúszik elő ez a mindent államosító büdöskommunista szellemiség. De ebben az esetben kézenfekvő a megoldás: ha áterőltetik a HH hagyja őket tönkremenni. Nem ott eszel, nem ott iszol pár hónapig és helló pénz, helló biznisz...
@Friss fahéjas Edward Boli – Ch.T. is, meg’há...: Hja, a kis kivételezett! Nyugatról hozzád csak a jó gyűrűzik be. De ma láttam, locsolóautót munkában, Tarlósnak szólhattak, hogy dögletes kint az idő, csináljon már valamit.
@Fabius: TE nem szereted a CBA-t?? El sem hiszem.
Talán mert minden egészségügyben eltöltött nappal, többek leszünk. Többek egy beteg hálás mosolyával, vagy egy munkánk által felgyógyult ember arcával, és azt hiszem olyan élmények ezek, amikből egész életünkben "táplálkozhatunk". Nekem van egy barátnőm, aki 9 hónapig feküdt az osztályon ahol dolgoztam. Ennek 12 éve, most is beteg, de napi szintű barátok vagyunk. És már rég nem a nővér-beteg kapcsolat köt össze minket, hanem a barátság, de még most is sokat emlegetjük azt a 9 hónapot, és nem a betegség miatt. :-)
Ellenben valóban fel tudom idézni az arcokat, akik pedig már nincsenek az életemben. Tudom mi bajuk volt, mik történtek ott a kórházban vele. És ugyanakkor azért is élmény, mert az egészségügyben a jó munkához, nagyon nagy bizalom kell, és jó csapat. Ráadásul sokat dolgoznak a nővérek orvosok egyaránt, így szinte együtt élnek, ami pedig jó emlékeket ad :-)
Na jó, ennyit az egészségügy varázsáról! De így talán érthetőbb, hogy miért maradunk, mi tart minket ott :-) Vége! :-)
@a szív fészkei: Uhhh köszi, megmutatom neki. Nagyon imádná őket. :))
@a szív fészkei: az jutott eszembe, hogy vajon OV is ott vásárol? Ezt én el sem tudom képzelni...:-)
@a szív fészkei: állítólag 30 locsolókocsi van üzembe helyezve, és a lakótelepeket is locsolják. Csak a miénkre nem jöttek, de nem baj, nekem van itt eső :-))
@lbm:
Miért? Ahogy a kis szütyőjével, a remek minőségű, CBA-s saját termékeket beválogatná a kosárkájába...
Hejj, megsiratnánk azt! PR fotónak remek lenne.
@a szív fészkei:
Nem!!
Én nem gyulusra gondoltam itten, csak Radics emlékére. De azt jól nyomta gyulus, bár nem bírom nagyon, se kicsit. Bill is nyomta, tetszett, de ő is haknihuszár státuszt vett fel, kár érte. Az eredeti "bableves csülökkel" az kurva jó volt, de valami nála is kiégett. Ha meg is tosznak érte, nincs hiteles zenekar a mai éterbe. Tán Presser az, aki konstans minőséget hoz, persze ez ízlés dolga. Én kedvelem. De ha már itt tartunk, akkor emlékezzünk meg Lukácsékról, mert ők aztán nem politizéltek sose, viszont sikerült odabaszni a szövegeikkel a hatalomnak.
MAFV után azt gondoltam, beletrafálnak, de nem. Jött a hatalom nélküli rend (www.youtube.com/watch?v=tXLedB5G4MU), amiről azt hittem, hogy na ez oda rakja a szart, ahová való.
Nem rakta. A Tank továbbra sem politizál, ezért szeretem őket.
Na, beszéljünk gáspárlaciról, mert ezt a Fejes Tomi-műfajt, nyilván nem szereted.
Ööö.. bocs, gásrárlacival kapcsolatban, ne úútálj-:DD
@Friss fahéjas Edward Boli – Ch.T. is, meg’há...: :-))) Ov lelkesedésének köszönhetően, a múltkor, hosszú évek kihagyása után bementem egy ilyenbe. Lehet, hogy csak pont egy lepukkantabba jártam, de esküszöm, sírtam a tesco-ért... És akkor ezek után olyan árakat leltem, hogy némelyik még a spar becsületére is válhatna... Így állampolgári kötelességemet teljesítve, hagytam ott némi örzsébet-utalványt, majd távoztam azzal a gondolattal, hogy most már tudom mért nem járok cba-ba rendszeresen :-)
@lbm:
Ez bizony így van kérem. A leg lepusztultabb boltok közt előkelő helyen áll a CBA.
Felénk pont nem (1 éves, hiperizémizé, árakban kissé eltévedt), de Pestem én is szaladtam be olyanba, hogy még a dobozos üdítőt sem mertem benne megvenni!

Na jók legyetek, mindjárt jön Rodeo és főzni is fog talán... :))
@lbm: amúgy pedig most már haragszom is rájuk, mert azt olvastam, hogy miközben kollektíve utálnunk kell a multikat, a cba-ba több a minimálbérre bejelentett dolgozó, mint a normál bérért dolgozó. Azt már csak remélem, hogy legalább zsebbe kapnak valamit, bár azt is rühellem...
@lbm:
Egy húron pöndülünk, ne csak olvass, gyere többször!
@lbm: Esik itt is!! Szép csendesen. Nem kell locsolni méregdrágán legalább, ez lehetne naponta.
@lbm: Én meg soha. Remélem tehetem még, bár a környékbeli Matchnak véletlenül /?/ most bizgerálták meg a hűtőpultokat működtető áramelosztót vagy mit a tetején. És így negyven fokban semmi de semmi hűtést igénylő cuccost nem lehet kapni napok óta. Alul,felül CBA van. De én vagyok a mocsok konteos, tudom.
@lbm: Grat neked!:-) Jó, hogy vagy és vagytok ilyenek.

Orvbánnak biztos házhoz hozzák a kaját. Mit tudom én a hülye szokásait. Kádár is egyszer ment villamossal, akkor viszont kiürítették teljesen számára a 2-es villamost,lezárták az utat mellette stb. És el volt ragadtatva, hogy micsoda kurvajó ez a BKV: tisztaság, kényelem, helyek bőséggel. Ja.
@Friss fahéjas Edward Boli – Ch.T. is, meg’há...: És majd lesz is, Burger Barna egymillió/hós házi udvari fotósa kattintásából.
@a szív fészkei: ha tudnád mi jutott eszembe... :-))) de le sem írom, mert még magam előtt is szégyenlem a rosszindulatomat. Minden esetre a match, tiszta, rendezett, nem a legolcsóbb, de a spar árszintjeit nem éri el. cba meg olyan amilyen, és alul felül az van...

Ez mennyire szép történet :-))
@Knósszosz: Kemény, mint a vídia, Tarr Bélának voltak a hetvenesekben ilyen filmjei. Amikor azért volt film még és abban társadalombírálat. Nem csak Eperjes szósszal...

Tudod, én kikért vadultam - Gyula a jól fizetett ügnyökösködésével amortizálta a nagy kétforintos ellenállóságát és kész. Akit megvesznek dekára, az ne hőzöngjön, ennyi.

Én sem tudok átütő zenekart, hát még mindig a régiekre mennek, megint Illés - hány bőrt húznak le magukról? _ aztán 50. Omega, stb. Nem érdekelnek. A fiam nem volt nagy koncertező - velem ellentétben - de amikor ment, Tankcsapdára ment, van is ilyen pólója még anno.
Mi van Gáspár Lacival? Nem az én műfajom az r&b, pláne, hagy agyoncsicsázzák.
@lbm: Ami új közért nyílik még a tágabb környéken is - az itt mind CBA. Vannak véletlenek, ja. Hát hogyne.
@a szív fészkei: nem szívesen Gyurcsányozom, de talán itt az egyik nagy különbség. A FIDESZ-félék, mint pl. Schmidt Mária élnek egy világban, és elhiszik azt, hogy az úgy van. Mária ugye mint a munkaerőpiacot "mélyen" ismerő emberke írta nemrég azt a tanulmányt amiben a munkavállalók szerinte lusták, nagyigényűek, elkényelmesedettek stb. Kitekintett szép világából és ezt látta, mert bocsánat de fogalma sincs, hogy milyen egy átlag dolgozó élete, munkahelyi körülményei, mivel nem ismeri azt a világot, nincs benne.
Gyurcsány pedig elmesélte, hogy az anyukája kórházban feküdt és azt mondta, tök jó az egészségügy. Feri meg elmondta, hogy mama!, de hogy jó, csak te a Gyurcsány Ferenc anyukája vagy...
Gondolom érted mire célzok. Még véletlenül sem emelem őt piedesztálra ( nem őt szeretném miniszterelnöknek a jövőben), csak, hogy van aki egy saját világból ítélkezik és igazából nem érdekli mi van azon kívül, és van aki viszont tudja, hogy van az ő világa és van a másé, a kettő pedig nagyban különbözik egymástól. Az utóbbi gondolkodásban jobban bízom.
Reggel négykor keltem ( "közeli" a munkahelyem...), így jelenleg már a kv sem segít. Ezért most vár az ágyam. Kommenteljetek csak mert imádom olvasni, és biztosak lehettek abban, hogy egy posztot és a hozzászólásait sem hagyom ki. Elrepül velük az a círka 1 óra 40 perc utam a munkahelyemig, és ugyanennyi vissza. Örülök, hogy én is részt vehettem most ebben. :-)
Jó éjt mindenkinek!
@Knósszosz:

Én csak húzom az igát...akarom mondani balra a második ajtó:

varanus.blog.hu/2012/07/07/zeneszoba_389
@Friss fahéjas Edward Boli – Ch.T. is, meg’há...:
ha ehhez a vacsorához, amire ezt a narancsos rablót feltálaljátok citrommal a szájában és sok fokhagymával spékelve jól beszabdalva vadászkéssel, hogy a zsírja kisűljön na ahhoz van receptem jó yucca vagy nyáme esetleg más fincsi krumplifajta netántán platano frito...ja nyárs is kell hozzá legalább 24 órán át lassú faszúnparázyon ropogósra sütve hogy a tepertője se vesszen el

brühühühühühühü
@a szív fészkei:
ez a zájemef lassan olyan lesz mint a Belfegor a Louvre-ban éjjente ...brühühühühühü
@Gábriel angyal:

Direkt nem ezt tettem ki. Nem kell, hogy a zene is feltétlenül a politikáról szóljon.
@Fabius: Igazad van, tényleg nem kell. :)
Ja és egy Fekete István idézet a végére:

Nem kívánok ragyogást, pénzt, dicsőséget.
Csak egy tűzhelyet kívánok.
Hívó lámpa fényt, meleget azoknak, akiket szeretek.
Egy darab kenyeret, csendet, pár halk szót, jó könyvet,
és kevés embert.
De az aztán Ember legyen!"

youtu.be/CWIP0t4nu0Q
@Fabius:
Tudtam!
Csekkoltam és értem, bocs főnök, mea kulapa!
Azé a Tank jó-:)))
Akkor most gondókoggyá el, egy gasztrozárkában is, mer az is szügséges lészen, ha beindul a pavlovi reflekszijó eggyes kollégáknál! -:D
@sanyoka: Akkor én két évvel öregebb vagyok :-) Abból az évfolyamból nem sokakat ismertem.
@a szív fészkei: Akkorra én már kirepültem onnan (az én ottani tanulásomnl legalább két igazatóval későbbi,mert a miénk után egy férfi jött). De ha már erre , néztem a legutóbbi posztodat. Nem akarod megpróbálni: www.facebook.com/PolgLibGond