Tegnap mozgalmas napunk volt. Reggel Orbán Viktor osztotta el a smittsemmit sokfelé a roppant tárgyilagosan távolságtartó, a Szentember szent és sérthetetlen nyökögéssel, este pedig maga a déernélküli mondta az arcunkba: alul lehet múlni Gyurcsányt.
Szerintem többen óhajtottuk a lemondást, mint amennyien tényleg hittünk benne. De a nem lemondás sem mindegy éppen hogy történik. Gyurcsány az elkúró beszéd után legalább gyakorolt valami bűnbánatfélét, 2006 október hatodikán addig eljutott, hogy a Nagy Büdösben kijelentette: bocsánatot kér a szenvedélyért, a szembenézés halogatásáért, a nyilvánosság próbáján elbukó szavaiért. Ne tévedjünk, nincs ebben semmi dicső vagy bocsánatos. Mert sokunk szerint ennek nem az ülésteremben, hanem a köztévében ülve, áttételesen a mi szemünkbe nézve kellett volna elhangoznia, és ezzel Gyurcsány a mai napig adósunk. De legalább nem esett szerepzavarba, és nem keverte a népvezért a büdöstalpú paraszttal, ahogy SkiccPali tette tegnap. Nem idézgetem szó szerint, a fent linkelt videón megnézhető az egész, mazochisták esetleg lapozgassák az idézetgyűjteményt.
A beszéd igazságtartalma is ugyancsak sántít, de engem ennél is jobban zavart a felháborodott, értetlen szerep. Az a tetszelgés, amint mártír pofával megsértődve úgy ült ott, mint Dózsa a tüzes trónon, közvetlenül a megkoronázása előtt. 
Obersovszky Péter homlokán a beszélgetés végére vérző stigmaként megjelent az álamfői ánuszrózsa, őt egy életen át emlékeztetve a pillanatra, a környezetét meg a tényre, ha ennek a cudar világnak vége lesz egyszer, miért nincs semmi keresnivalója egy ekkora takonygömböcnek semmilyen médiában. Nem vártam túl sokat, de azt a keveset is elvette mikor hajtogatni kezdte amúgy Róka módra: perelünk, Palikám, perelünk? Ezzel a mutatvánnyal egyszer és mindenkorra bebukták az elmútnyócévezést, hisz Pál maga húsz éve hülyíti a világot a visszavont címével, a maradással pedig eljátszották azt az erkölcsi fölényt, amit a szocikkal szemben időnként joggal alkalmazhattak.
Megér ez a pojáca ennyit? Lehet magyarázni, hogy a Fidesz és Orbán mit nyer(het), mit veszít(het), csak felesleges. Ennek bármilyen racionalitása akkor volna, ha olyan ténylegesen biztos távolságba eltolható autonóm elnöke van az országnak, mint Sólyom László volt. SkiccPali motollasága, jelölésének körülménye, kiérdemelt Nemzet Golyóstolla címe, minden megszólalása és elvtelen kritikanélkülisége - vagyis a teljes szimbiózis a Fenséges Toporral - ezt nem teszi lehetővé. Orbán talán ekkorát még nem hibázott politikai pályafutása alatt, mint most. Ha azt hiszi a legfinomabban szólva is gecikínosan lángoló Schmittet biztos távolságba tudja tolni, akkor téved. Pont úgy fog ráégni a Schmitt ügy, ahogy Niki Laudára ráégett a Ferrari a Nürburgringen. A tétovázással már megcsúszott az úton, beleállt a korlátba, Skicc ezzel a haknival Brett Lunger módra telibe verte hátulról, és most égnek. Nem kicsit, nagyon. A következő napok kérdése, hogy lesz-e az a habonyárpi, aki képes kirángatni őket az égő roncsból.
Ha lesz, akkor örökre megmaradó fájdalmas, ronda hegekkel még túlélhető a dolog.
