Toplákmentesítő

Varánusz

"A kifejlett komodói sárkány egyetlen ellensége az emberi telhetetlenség, ostobaság és a nyereségvágy."
Mellesleg a varánusz csúnya, gusztustalan és büdös a szája, cserébe nem sminkeli magát.

Friss topikok

2012.03.16. 04:54 Fabius

Számháború forradalom

Címkék: fidesz tüntetés március 15 milla

Ha egy idegen turistát megkérdezne most valaki, hogy milyen apropóból menetelt tegnap a főváros, sokféle választ adhatna. Az egyetlen ami nem jutna eszébe, az az 1848-as forradalom. Idén az aktuálpolitikáról szólt minden, a látszatát sem igyekezett ennek elkerülni senki. Így megy ez Forradalmárországban, ha a Félnótaforradalmár "idegeneket hív, magyarok ellen segítségül", és az ország népe minimum kétféle képpen érti, hogy "talpra magyar, hí a haza!" És ahogy az nálunk minden másnap lenni szokott, ma is beindul a Népnemzeti Legyen Ön Is Milliomos, vagyis találgatjuk a nemzet Rákay Kálmánjai hova láttak milliós tömeget.

Hallgatták-e millióan Orbán Viktor, Krasznahorka lángjánál sütik már a rántott békát, de örvendjünk, mert ugyan a gazdasághoz hülyék vagyunk, de cserébe senki nem mászik úgy a fazék csúszós oldalfalán kifelé, mint a mi Viktorunk, ha már a betyárkörtét perzseli gázrózsa - beszédét? Ásítoztak-e a Millán egymillióan a sajtószabadságért? El lehet-e adni a zászlófelvonáson és a múzeumkertben ácsorgó százakat ezreknek?
Nagy kérdések ezek, és amíg megtudjuk a válaszokat, addig fussuk át az ünnep tanulságait.

1: Orbán Viktor nem tud hibázni. Kiszámíthatóan és üzembiztosan, százból százszor rúgja tökön magát, ha borzasztóan akar valamit. Most pedig ezt a létszámosdit baromira akarta. A nagy igyekezetben szerintem az ennél azért okosabb habonyárpit is kizárta a szobából amíg meghívta vendégségbe a Fidesz lengyel testvérpártjának ellenzékét. Fassebánja ki tapsol, csak tapsoljon és Viktor Orbanozzon valaki a szentségit neki. Túl jól sült el a béketrapp, még a végén revansot vesznek a milla-operaházisták. Ezek legalább egy kukkot se tudnak magyarul, és nem fog feltűnni nekik, hogy tizennegyedikén megírom a Barrózó Józsinak, hogy drága tezsvírem, hát haladjunk már szaporábban azzal a gyarmatosítással, léccilécci, már úgy várjuk, detélleg, tizenötödikén meg beleharsogom a tömeg szemébe, hogy a magyarok istenére esküszünk, esküszünk, ilyet soha nem teszünk. Az átlag fideszes ezt úgyse érti, az a néhány meg amelyik mégis, az már régen helyettes államtitkár.

2: A nemtetszikarendszer elégedetlenjei ha üzenetnek szánták a létszámot, akkor az üzenet tegnap kézbesült. Igen, valljunk be legalább magunknak, hogy kimenni és ott lenni leginkább ennyi értelme volt. A rendezvény fontos is volt, jó is volt, de én csak küszködtem azzal az érzéssel, mintha a Csakazértis Toljunk Ki Orbán Viktorral Piknik Klub rendes évi összejövetelén lennék. Megszólalt mindenki akinek meg kellett szólalni, egyet is értettünk velük, bólogattunk is, aztán meg szépen ment mindenki a dolgára. Forradalmi hevület nulla, kilátás legalább ugyanennyi. Így kénytelen vagyok osztani azok véleményét, akik szerint ez lassan kevés lesz. A Milla - bár a rendezvényért respekt - szépen lassan ki fog fulladni. Adott az elégedetlen tömeg, de nincs senki aki szervezett - igen, pártként - formában meg tudná szólítani őket. A Milla gárda erre alkalmatlan, számomra ez a végtelenül kínos alterdópmen választásnál és a nevezd át a wifit hülyeségnél is kiderült. Egyéb meg nem nagyon van. Csak a tömeg, ami legfeljebb akkor támogat egy összefogást, ha a mai baloldal pártjainak egyetértő szimpatizánsai arctalanul, pártjelvények nélkül vegyülnek el köztük. Csak a rossz hír az, arctalan tömeg nem kormányoz országot, nem vált le kormányt, ezt ugyanis pártokba tömörült, választott képviselőin keresztül teszi.
3: A nap cukisága egyértelműen a radikális hazaffyak tüntije volt a Jégbüfénél. Vicces volt látni, hogy mellettük úgy szaladt el az elmúlt két év, hogy észre sem vették. Ellenzéki tüntetőknek mutogatni a nem EU molinót, a Millásoktól követelni rendszervágást tényleg cuki. Gondolom a rohadt sünök meg nem szóltak, csak röhögtek a sisak mögött orvul: most megfizetünk kétezerhatért, és nem mondjuk meg, hogy Orbán lett a miniszterelnök, és azóta ő maga a rendszer, amit vágni akartok. Ja, és az Unióból kilépést is nála kell szorgalmazni a Kossuth téren. Azt hinné az ember, hogy egy országgyűlési képviselőnek legalább feltűnik a tény: Gyurcsány éppen harmad akkora pártot vezet, mint amelyik frakciójában ő ül. Esetleg az is, hogy ha a Millás tömeg Fletóra volna kíváncsi, akkor ő beszélne a színpadon, és nem kéne külön, máshol szólni a hívekhez. Gondolom Zagyvának és Toroczkainak arról sem szóltak, hogy az Unióból kilépve a moslékos közpénzdézsa szintje, amiből ők is esznek jelentősen leapadna, úgyhogy én javaslom, reformáljuk meg a turulpostát, mert a nyugdíjas szárnyasok nem repülnek elég gyorsan a hírekkel.

4: Egyedül az ellenzék pártjainak van értelme a számmisztikával foglalkozni ma: megnézve mennyien voltak a rendezvényeiken mindenkinek világos kell, hogy legyen: szabadnapon, jó időben ennyi emberhez tudnak szólni, a hívószavuk ennyire elég. Az meg nem sok. Különösen az Orbánt támogató, és a pártokat egyelőre elutasító tömeghez mérve nem az. Ha ez nem elég jelzés kivétel nélkül mindegyiknek a változásra, akkor nem tudom, mi lenne az.

A belváros ma csendes, újra csendes, elzúgtak forradalmai, de a (lét)számok szabadságát, azt ma ki vívja ki?
 

1061 komment · 10 trackback

A bejegyzés trackback címe:

https://varanus.blog.hu/api/trackback/id/tr344319629

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Kedves mocskos gyarmatosító, segíts! 2012.03.16. 16:39:44

Te rohadék gyarmatosító IMF, te illegitim, a dolgainkba jogtalanul beleugató, Moszkvára hajazó Brüsszel, légyszí, légyszí gyorsan toljál már ide nekünk egy halom olcsó zsét, mert nagy szarban vagyunk....

Trackback: Ulánusok a Múzeumkertben 2012.03.16. 15:40:49

Hogy miféle ember Orbán Viktor katonája, arról eddig megoszlottak a vélemények, de tegnaptól legalább a fegyvernemében biztosak lehetünk. Ulánus a legény, lengyel dzsidás, és mindig ott terem, ahol szüksége van rá a hazának. Hol a lengyelnek, hol a mag...

Trackback: Már csak a tapsgép hiányzik 2012.03.16. 15:33:59

David Bowie mondta hajdanán, hogy minden idők legnagyobb rock-sztárja Adolf Hitler volt, mert az ő színpada előtt egy egész nép csápolt....

Trackback: József Attila-díj 2012: Szőcs mesterben nincs szégyenérzet 2012.03.16. 11:41:35

Idén hatvankettedik alkalommal adták át a József Attila-díjat, ami hosszú ideje a legrangosabb állami irodalmi díjnak számít itthon. Szakmai értékét korábban leginkább az adta, hogy, bár állami díj, a díjazottak személyéről nem politikai funk...

Trackback: József Attila-díj 2012: Szőcs mesterben nincs szégyenérzet 2012.03.16. 11:41:16

Idén hatvankettedik alkalommal adták át a József Attila-díjat, ami hosszú ideje a legrangosabb állami irodalmi díjnak számít itthon. Szakmai értékét korábban leginkább az adta, hogy, bár állami díj, a díjazottak személyéről nem politikai funk...

Trackback: Békésen, némi közjátékkal 2012.03.16. 11:06:28

Éljen Hitler! Zsidók haza! - üvöltötte eltorzult arccal egy kedves, antipatikus néni a szélsőjobbosok ellentüntetésén a Petőfi Sándor utca sarkán, mint ahogy ez a videón is hallható:Milyen érdekes, hogy simán engedélyezték ezt a tüntetést a Millásokhoz...

Trackback: Milla szubjektív 2012.03.16. 10:41:39

Ma én is ott voltam a Milla tüntetésén, ám a korábbiakkal ellentétben nem igazán tartottam fontosnak a pontos érkezést. Körülbelül 10 percet késtem, viszonylag hátul álltam meg (a Jégbüfé környékén). A tüntetés közben a barátaimmal beszélgettem, a besz...

Trackback: Diszlájkoltam Orbán Viktort 2012.03.16. 10:06:16

Két nagy tömeg uralta március 15-ét? A fenét kettő, hanem három, és a legnagyobb azoké, akik egyik oldalból sem kérnek. Ők a távolmaradásukkal demonstráltak. 2011 februárjában még megpróbáltam párbeszédet kiépíteni a két oldal között, de mára már tele ...

Trackback: A diktátor beszéde 2012.03.16. 08:32:01

Kedves Naplóm!Ezt nem bírom tovább. Félek. Hazámban fasiszta diktatúra van. Hiába próbálnak minket felszabadítani Európa demokratái, mert a Vezér és az ő agymosott hívei ezt nem hagyják. Rajtunk már Dani sem segíthet. Úgy érzem, eljött az idő, hogy nap...

Trackback: No de mit adtak nekünk a Millások?! 2012.03.16. 08:02:24

  Az összes Milla és Szolidaritás tüntetésnek ez a nagy rákfenéje: nem tudják úgy hazaküldeni az embereket, hogy itt valami történt, hogy van valami terv, valami "fény az éjszakában", "világosság az alagút végén". Ped...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

@Dr. Gy. Dr. Fűegér: megosztanád akkor a véleményedet azzal kapcsolatban, amit ormányunk erről állít? mert én messze nem gondolom, hogy átverésről szólt a dolog. Biztosan voltak akik rászorultak, szükségük volt rá, nagyobb részüket gondolom a kapzsiság vezette. Mert palotákat építeni nálunk divat. Az én gyerekemnek is CHF hitele volt a kocsijára, mondjuk azt még 4 évvel ezelőtt kiszenvedtük, illetve nem szenvedtük, mert tényleg korrekt volt az elszámolás, igaz akkor az árfolyam sem ugrált.
12 majom, mi? Semmi kibontás, részletezés, a Mars a Vénuszban áll vagy ilyesmi..ezért 12 majom, nem másért!
nekem a férjem és a lányom mérleg, hát eléggé hisztis mind a kettő, az egyensúly nem az erősségük
(mondjuk tőlem lehetnek is)
@mamitirtok dr.: Ó ennek igazán örülök, nem könnyű nekik manapság...:D
@Pantagruel: Mindig más. Most pl Caesar, meg a gall háború a dilim, ezt túrom itt-ott amott, mikor van időm. :D De volt már Nero, meg Gaius Marius, hol meg Aetius, aztán megunom, és jön Hannibál és Scipio. :D:D Aztán ráunok a jóöreg rómaiakra és jöhet egy más korszak. Ilyen volt Napoleon is. :D:D Csalfa vagyok.
@felebarát:

Igen, számunkra ez maradt.
És mivel az EU fékezi Viktort, ezért berakja a retorikájába, hogy nem leszünk gyarmat és nem fog senki belepofázni a mi dolgunkba.

Valamint - hogy őszinte legyek - szégyen, hogy NEKIK kell(ene) megvédeni azt, ami NEKÜNK kellene, hogy fontos legyen! Szégyen, hogy nem megyünk hetente az utcára több tízezres tömegben! Kell ahhoz területfoglalás? Akkor foglaljanak. Vagy ezért pénzt kér a rendőrség vajon?

Külföldön, amikor hetente vonulnak tiltakozók az utcára, ott hogy oldják meg? Jó lenne tudni.

Mert így TÉNYLEG az van, hogy az EU próbál minket megvédeni, miközben mi kussolunk a szobában, várjuk azt az embert, aki az utcára vinne minket, hogy elsöpörjük ezeket.

Szóval amikor a KÜLFÖLD felszólal az ÉN jogaim miatt, miközben nincs, aki az utcára vigyen, csak március 15-én és OKTÓBER (!!!!) 23-án, akkor azt mondom: nincs több kérdésem, bíró úr!

Tényleg mi vagyunk Európa birkái, komolyan. Tudtok egyetlen olyan országot mondani az EU-ból, ahol mindezeket a gaztetteket meg lehetett volna így tenni? Hogy magántulajdont így el lehetett volna venni? Hogy MINDEZEKET véghez lehetett volna vinni?

Ennél sokkal kisebb dolgokért általános sztrájk van meg mindenki hetente az utcára vonul, akinek sértették az érdekeit. Ez a pacák és a kormánya összerúgta a port kis túlzással mindenkivel. Mégse csinál(unk) semmit. Várjuk, hogy kívülről segítsenek.

Well...
@Dr. Boli Ch.T: nabasszus, ezt hogy, nem kért visszaigazolást a fllímél!
Már ezekben sem lehet bízni, úgy tűnik, pedig lassúak, mint mindig!
Kérek még két sört, Staroprament, behűvtve, ha lehet!
@Dr. Kismac Ph.D - Puccsistapista:

Az összes általad feltett kérdésre tudom a választ, fiatal korom ellenére már kiforrott világnézetem van, amely a kereszténység kétezer éves hagyományaiban gyökerezik. A paraszti származásomra tett dehonesztáló megjegyzéseidre nem akarok válaszolni, mert nem érdemeled, meg te rohadt tetű. Annyit azért hozzátennék, hogy ha a háború után, az én csámpás-járású paraszt őseim nem vittek volna élelmiszert az ostrom pusztítása miatt éhező Pestre, akkor ti, urbánus köcsögök, éhen döglöttetek volna.
@keresztanya doktor fabi(en) kandidátus: Szerintem én nem vagyok hisztis, de a család azt mondta, hogy tudok hisztizni és nagyon kötözködő vagyok. El tudnád hinni?
@mamitirtok dr.: ha oylat használsz meg is érdemled..gmail..nah az a menő:D vagy forrólevél :D
@Stefánia kisasszony: melik kereszténység, kedves barátom? Blájen?
még nem néztem most értem haza. sikerült megszereznem a fiamat és lógtunk egész nap.
@mamitirtok dr.: Ééééééééééééééééén? Kötözködőőőő?! Hát ennyire nem ismersz?:D:D
El is megyek jól alukálni, mert holnap 5-kor szól a vekker és csininek és szépnek kell lennem.:D
@Dr. Kismac Ph.D - Puccsistapista: Az a demokráciában van, mi nem abban nőttünk fel, másképpen szocializálódtunk, így is mondhatjuk!
Hetente tízezrek kerülnek utcára, nem önszántukból, benne van az idősebb népekben ez. De a fiatalok miért nem mennek? Én ezt boncolgatnám a cucilógusok helyében inkább..
@Stefánia kisasszony:

Ha tudnád a választ, kislányka, akkor nem így beszélnél. :D

Hehehehehe.

Urbánus köcsögnek hívtál. LOL. Ezen csak röhögni tudok.

No várj csak, várj csak. Most jut eszembe, te kibickülföldi vagy - Tiranából vagy honnan netezel.

Jobb lenne, ha nem beszélnél bele a mi ügyeinkbe, kicsi lány. Nincs sok közöd hozzá.
@dr lecsekkoltam: ja, nálam is Caesarral és a gall háborúkkal, meg a regékkel-mondákkal kezdődött, úgy két-három évtizede, s még nem ért véget: tegnapelőtt Traianus és Hadrianus volt terítéken. épp Traianus a favorit, no persze ő sem léphet ki Caesar árnyékából. :D
@keresztanya doktor fabi(en) kandidátus:

Kurva egyszerű, a forinthitel kamatát és árfolyamát mesterségesen annyira magasan tartotta az MNB (a botkormánynál Járai), hogy az emberek 80% CSAK devizahitelt tudott felvenni, vagy semmit. Persze, lehet elmúltnyolcévezni, csak minek.
Mindenki sáros, az MNB, a többi bank, meg a fasz ügyfél, ahol két minimálbérre felveszik a 15 milliót. Én meg 50 ezerért kurvára kitöltöm a papírokat.
Amúgy lettek figyelmeztetve, de ha a magyar azt látja, hogy ugyanannyi forintban havi 80, CHF-ben havi 60, akkor szerinted???

Amúgy igazából nem a forint gyenge, hanem a CHF kurva erős, mert azt az országot nem elmebetegek vezetik.
@Stefánia kisasszony: Vettem a bátolságot és kiszámoltam:
2000-33 a.d= na, itt kiakadt a barommételem, segítség!
@mamitirtok dr.:

Jómagam se az idősebb korosztályhoz tartozom és mennék én, szívesen, most is ott voltam a Millán is.

Voltam a múltkor a flashmobon is, megrökönyödtem, hogy a Milla legközelebb október 23-ra csődíti össze a jónépet. Nem kell oda fancy színpad és ilyen dolgok szerintem, az is ingyen volt, hogy összejöttünk a flashmobon. Ilyen akciókat kellene sokat szervezni.
@felebarát: Ha nem tudnátok, én egy tündi-bündi lányka vagyok. Aki angyali szelídséggel rendelkezik, és angyalian elbűvölő. Aki meg kétségbe meri vonni, az nem is ismer engem. Én nem is vagyok hisztis!:D:D:D:D:D:D:D
:))))))))))))))))))
Fabius,

igazat adok, a Milla kifulladni látszik. Engedtessék meg egy rövidke kis szösszenet.

Ami azt illeti eléggé apolitikusan viselkedtem 15-én. Persze, legbelül volt minden, Petőfi, Pilvax, Kölcsey, meg miegymás, de "kifelé" csak a játszótér jutott, ahol dél előtt és után, kislányommal múlattam az időt - a belváros zaja nem ért el hozzánk.

Este viszont felkerestem édesapámat, aki lakásában egyedül él, egy V. kerületi házban. Illetve kerestem volna, mert nem volt otthon (telefonja nincs, sehogy se tudom rávenni, hogy legyen, no mindegy).
Apukám helyett egy kedves, jól szituált idősebb hölggyel futottam össze, aki szerint apukám nincs otthon, látta őt elmenni és érdeklődve megkérezte, hogy tüntetni voltam-e.
Mondtam neki, hogy nem, nem tüntettem.

Erre ő, mosolyogva: "Milyen igaza van fiatalember, mert amiért tüntetni érdemes, olyan ma itt nem volt. De maga talán még megéri, hogy lesz. Bízzunk ebben, mert nekem is vannak gyerekeim, unokáim. Minden jót! - és eltűnt a szép, romantikus stílusú lépcsőház homályában.

Hazafelé ezen alaposan elgongolkodtam. A néni biztosan jómódban él (ez látszott ruházatán), valószínűleg mindig is abban élt, feltételezem, polgári neveltetést kapott (ez kihallatszott hanglejtéséből) mégse tenne egy garast se egyik oldal mellé se. Magyarul nagyon okosan látja, hogy amire itt szükség lenne, az egyelőre nincs a kínálatban, pláne nincs kint az utcán. S milyen szépen, az öregek higgadtságával fogalmazta meg, hogy nem ért egyet egyik oldallal sem.

Ma este ismét elmentem édesapámhoz - ezúttal otthon volt. Ő se volt tüntetni. Véleménye viszont neki is van.
@dr lecsekkoltam: Ezt akkor tudnám megítélni, ha mondjuk egy hónapot együtt dolgoznánk valahol. Az, hogy mit hiszel magadról és mit állít a családod rólad, nem mérvadó. Én pl. magamat eléggé hisztisnek tartom, hamar felkapom a vizet, de hamar túl is teszem magam rajta. Viszont a munkatársaim azt állítják, hogy ilyen birkatürelművel, mint én vagyok, még nem találkoztak. Arra tényleg kínosan ügyelek, hogy lehetőleg ne kapkodjam fel a kesztyűt, ha dobálják, és még tényleg nem küldtem el senkit, soha a büdös francba, annak ellenére, hogy rengetegen megérdemelték volna, és könnyebb lenne az életem nélkülük. De rendíthetetlenül igyekszem "téríteni" őket.
@dr lecsekkoltam:
Weöres Sándor: Csiribiri

Csiribiri csiribiri
Zabszalma -
Négy csillag közt
Alszom ma.

Csiribiri csiribiri
Bojtorján -
Lélek lép a
Lajtorján.

Csiribiri csiribiri
Szellő-lány -
Szikrát lobbant,
Lángot hány.

Csiribiri csiribiri
Fült katlan -
Szárnyatlan szállj,
Sült kappan!

Csiribiri csiribiri
Lágy paplan -
Ágyad forró,
Lázad van.

Csiribiri csiribiri
Zabszalma -
Engem hívj ma
Álmodba.
@Elhárított királycsel (ex-Zébácsi):
Ez nagyon szép történet volt és sajnos, igaz is!
Lehet, ezzel kellene befejezni mára, én meg is teszem!
Szebb következő életet mindenkinek!
"Kihullnak kezemből a könyvek
a világ magamra hagy
mostantól hűvösebb napok jönnek
szűkülő időm egyre tágasabb

elfordul tőlem a holt anya
vonásaim halványnak látszanak
leválnak lassan rólam a dolgok
így leszek egyszerre mégis boldog

és ha az égi határon innen
elszámoltat az Isten
nekem vámolni valóm nincsen

a bűnöket mindet bánom
és ha lehet
újracsinálom
mert tettem
amit hittem
velem megtörtént a minden

lettem a fegyelem neveltje
szerencse kegyeltje
elbukni így többet ér
mint árnyékban élni
hazugan félni
az alku bolondja
a szavakat fonja
a temérdek érdekért

és ha jön az álom
aludni jó
a távolság
törékeny üveggolyó
halkul a dallam
alig hallható
bennem is szól
az örök altató"
@Stefánia kisasszony: Pest most is éhezne, ha nem érkezne élelmiszer. Ehhez nem kell háború utáni állapot. Biztos, hogy elboldogulsz gazdasági vonalon?
@Dr. Gy. Dr. Fűegér: Én szerencsémre nem kellett, hogy ilyet bevállaljak. Amit a munkatársaim és ismerőseim között tapasztalok, inkább a kapzsiság hajtotta bele őket, mint a tényleges szükséglet. Persze van néhány kivétel, aki a 9. emeleti panelért küzd, hogy a tanyáról bejöjjön és tudja normálisan taníttatni a gyerekeit, de ők sajna a 2 minimálbéres kategória. Őket sajnálom, mert zsíros kenyeret esznek,munka mellett feketéznek, de aki a 100 nm-es lakása helyett 200-asat csinált, azt nem.
Én most távozom.

Megrökönyödéssel tapasztaltam a mai nap folyamán, hogy egyre agresszívabb támadásokat zúdítotok felém. Szemmel láthatóan nem tudtok mit kezdeni az acélszilárdságú érveimmel, és ezért megpróbáljátok kizökkenteni a vitát a szakmai mederből, és inkább egy verbális kocsmaverekedés felé próbáljátok terelni.

Én ebben nem óhajtok részt venni.
@Pantagruel: Pedig mennyi csalán és izé. na, amit irtani kellene, terem székesvárosunkban, az olajos halról a Dunában már nem is beszélve, folyót lehet rekesztenyi vele!
A mi szüleink mind pöstiek, már Áropád ás Magóg érkezésekor is itt éltek, erről papíruszunk is van Nerótól, aki igen nagy kerál volt a frankoknál!
Ennyit származástanból, ideje, hogy ...
@Stefánia kisasszony: Lóf@szt!
Várunk máskor is szeretettel, egy "élmény" beszólgatni egy ilyen széles (pics) látókörű honffytársunkkal!
@Stefánia kisasszony:

Pedig te estél be úgy ide, mint aki most érkezett egy mordori, ork talponállóból.
@Stefánia kisasszony: te is harcolsz?...no fene, itt már mindenki harcol?..ki az ellen..?
@keresztanya doktor fabi(en) kandidátus:

Nézd, egyszerűsítsük le: hitelt úgy vesz fel a magyar, ahogy minden mást is csinál: MAJD CSAK LESZ VALAHOGY.

Lett.
@felebarát: mindenki, akinek nem O.V. volt a jele az oviban, vagy tán most is az!
Mentem, l...
@mamitirtok dr.: olajos hal és csalántea - fejedelmi lakoma. Pest a világ közepe. éjszaka, amikor elcsitul a város dübörgő zaja, és megcsappan az szadista, pornografikus élet lendülete, és felsétálsz egy fényszennyezettségtől mentes magaslatra, a szmogon túl megpillantod az eget, és láthatod, hogy körülötte forog a Világegyetem
hallom a bölcs vezérnek sikerült megint kinyitni a bicskát manueljózsi zsebében. a száj meg megkontrázta józsi mondását, hogy az nem úgy van! ezeknek nagyon kéne egy dilidoki
@dr lecsekkoltam: Igen,kösz, hogy te mondod ki. Nem véletlen, hogy ezt és csak ezt használják - mióta? Göncz Dr. Boross alatti kifütyülése óta a nácikok - a maguk megkülönböztetésére. Nem a hétszer vágott mező miatt, hanem Szálasi és az őrá emlékeztetés miatt. Akkoriban ezért a Fidesz tiltakozott a leghangosabban, ha van, még, aki erre emlékszik. Rég volt, az igaz. [..]"Személyét ért támadások [szerkesztés]

Nyilvános gyűléseken többször kifütyülték. Ezek közül a legismertebb az 1992. október 23-ai füttykoncert a Kossuth téren. Az akkori parlamenti ellenzék (MSZP, SZDSZ, Fidesz, Orbán Viktor külön is[2]) azt állította, a fütyülők bőrfejűek voltak és fasiszta jelszavakat kiabáltak, míg a kormánypárt tagjai (például Boross Péter belügyminiszter) azt vetették szemére Göncz Árpádnak – állítva: a fütyülők közt lévő bőrfejűek száma elenyésző volt[3] –, hogy a kritikát az elnök „kisszerű politikai csatározásokba való belebonyolódása miatt” kapta[4], például ellentétbe került 56-os szervezetekkel, akiket az ünnepségen nem engedtek szóhoz jutni, nem írta alá az igazságtételről szóló törvényt, és nehezményezték, hogy Göncz ellenállt Antall azon kérésének, hogy leváltsa a szerinte egyoldalúan baloldali irányt vett média elnökeit. A kifütyülésről szóló MTV-felvétel kapcsán a Magyar Televízió Bánó András vezette Egyenleg című műsora is belekeveredett a botrányba, mivel többen (például az akkor az MTV híradójánál dolgozó Császár Attila) azt állították: az ünnepségről készült felvételt manipulatív módon megvágták, hogy az a baloldal véleményét támassza alá.[5] A felvétel manipuláltságáról a Sony cég laboratóriumában vizsgálatot folytattak, egyértelmű eredmény nélkül." wiki

Ezért nem szimpatikus sokunknak, ezért rándul össze az, aki akkoriban e jelkép alatt, miatt lett üldözött, nem az árpádházi történelem okán. Lehetne millió királyi és dicsőséges zászlót felhasználni, érdeks, hogy pont ezt kellett majd húsz éve kiválasztani.
@Stefánia kisasszony: Csibécske, buzizol? És Orvbánotok a mai Leonidas? A főbuzi???? : [..]" A görögöknél a felnőtt melegek közti párkapcsolatot azonban nem fogadták el. A kevés kivétel közé tartoznak azok az esetek, amikor a spártai katonák párban harcoltak, és kapcsolatuk hozzájárult a hatékonyabb hadviseléshez." wiki

Grat, gyertek a menetre, szépek lesztek parasztjány a példamutató buzijával.
@Dr. Gy. Dr. Fűegér: Ha belülről bomlasztod, hajráááááááá!! Mindenki azt tette a komenyizmussal is.
@mamitirtok dr.: De akkor erre hajazott az a német diákvirtus is, hogy állandóan kaszaboltatták a germán fejüket, hogy látszódjék rajta minél több var meg heg, a férifas vívódások nyoma? Mert az mucsómacsós.
@felebarát: Mi van a Halakkal? Tengermély tiszteletet! :-))))
@Dr. Kismac Ph.D - Puccsistapista: Szerintem -, ez a mostani lazazaza buzis spártai hozzászólásánál erősödött meg - Pantagruelnek van igaza: Stefi tényleg sima de óriási bloghekk, valaki nagyon tesztel minket, mikor esik le a kétfillér. Szentül hiszem, ő nem az, akinek itt annyira a pofánkba hatóan riszálja magát a sokác sok szoknyáját rázogatva. Ilyen állat pedig nincs, idézem a parasztbácsit a zsiráfházból.

Ez egy hatalmas truváj, hogy görbe tükröt adjon a fideszfanokról.
@dr lecsekkoltam: Komolyan? Nem sok ilyen ismerősöm van. De ahhoz képest elég vehemens is vagy, nem? A Mérleg mindig kiegyensúlyozottságra törekszik, ahogy tudom. Mondom sok személyes tudásom ebben nincs.
@Dr. Boli Ch.T: Te meg Nyilas? Akkor te kellemes meglepi vagy nekem, mert aki Nyilast ismerek, azoktól engem tör a frász. Nem is vagyok Bak, csak az uram, de akkor is.
@Stefánia kisasszony:

Kedves Mademoiselle,

picinyt bele-beleolvastam a kegyedet is érintő, itt fellelhető diskurzusba - hadd vessek fel pár gondolatot ehhez.

Úgy általában nincs azzal baj, ha a zemberfia Orbán Viktorban hisz, mint ahogy azzal sincs, ha mondjuk Kádárban (direkt írom ezt a két nevet, van ugyanis köztük a hasonlóság).

Azzal viszont erősen baj van, amikor a védhetetlent védik egyesek, olykor körömszakadtáig, utolsó leheletig.

Én magam pártonkívüli, ideológiailag-vallásilag felszabadult, humanista materialista mixfickó vagyok, aki nem volt még csak KISZ tag sem (már 7 évesen, mikor megtanultam olvasni, tudtam, hogy a lenini út járhatatlan), de jól kijövök régivágású sufnikommunistákkal és szalonfideszesekkel egyaránt: szóval, bizton állíthatom, hogy értelmesebb 2010-es fidesz-szavazó ismerőseim már inkább letagadják, hogy melyik pártra is szavaztak, mintsem, hogy köröhely tárgyává váljanak a baráti körben.

Kegyed melyik halmaz része? Még hisz, avagy már felvilágosult?

De mindegy is, itteni szereplésével viszont szerintem nagyot lőtt. Mármint mellé.

Ha szabad egy klasszikust idéznem (még akkor is, ha tudva lévő, hogy úúútálat tárgya): szóval mellé, "nem kicsit, nagyon!".

Bocsánat, ha orcátlan voltam odavakkantani csacskaságaimat magasröptű eszmefuttatás-zöngeményei végére.

Csak még egy dolgot, magamról: én a vízilovakkal vagyok és egyetlen politikusnak sem hiszek. Benne meg pláne nem.
Javaslom, Kegyed se tegye!

Au revoir,
egy elsőgenerációs értelmiségi
@Elhárított királycsel (ex-Zébácsi): Őszintén örülök, mert kimondottan kellemesek vagytok Bolival. Akiket én IRL ismerek,- férfi, nő - a világ legerőszakosabb, frechebb, önzőbb, tahóbb, lenézőbb valakijei, eddig nekem ezek jutottak Nyilasokból, és szent meggyőződésem volt, hogy ez a jegy ellenségem egy életre.

Hát köszönöm a sorsnak, hogy cáfolt. Én Halak-Skorpió vagyok, az se könnyű darab, persze tudom.
@Elhárított királycsel (ex-Zébácsi): TE sem veszel minket Pantagruellel komolyan? Abban, hogy Stefi egy giga türelmiteszt, egy görbetükör, egy óriási átverés?

Így ember - parasztjányka a gémeskút fara mellől pláne - nem fogalmaz szerintem. Meg az a buzizós Leonidas-duma, ilyen véletlen, elszólás nincs.

Ez a valaki egy zseni, komolyan hiszem: olyan durván beletaláló archetípusát adja az orvbán fanságnak, hogy becsszóra Parti Nagyon se lepődnék meg...
@a szív fészkei: és ha nem tudod, hogy nyilas? a törpe az ikrek, ???? vagy mijafasz? a mérlegtől is meg lehet őrülni, de ki lehet vele jönni, a skorpióval ...hát azt ember legyen a talpán aki kibírja, a szűzek azok mind rossz kurvák a szó rossz értelmében, a vízöntő az jó társ addig amíg meg nem unja vagy más érdeke nem keletkezik...az oroszlánnak 3 szoros egoja van de nagyon soxor teljes joggal egyébként egy kis cica amelyik tud dorombolni is hacsak nem akad valakire aki állandóan hergeli mert akkor kiereszti a kramplijait és akkor isten óvja a hergelőt...
@Dr. Kismac Ph.D - Puccsistapista: a stefike az egy kitalált figura, valami süket faszi adja ki magát ennek a ribancnak, hogy bosszantsa köreinket, még nem jöttetek rá, én már lelepleztem azért kihagy engem...vigyázzatok a kettős jelüekre akik 5 nappal előtte vagy utána születtek a jelük kezdetének vagy azon belül azok nem tiszta tipusok és hol ez hol az...
@a szív fészkei:

Később olvastam tőletek, hogy Stefi (de legalább Steffl lenne a drága) egy ál orbán hívő lenne.

Akár még ez is lehet, elképzelhető. MOndjuk, a parsztlányozás nekem is gyanús volt, de végül is az én nagyapám meg kocsis volt, mégse láttam lovat gyerekkoromban minden nap...

Szóval az a jó az internetben, hogy bárki bármit leírhat.
A rossz meg az, hogy meg is teszi. Amíg ki nem penderítik, de ugye lehet ügyesen bánni ezzel, szalonképes szövegűeket nem tesznek ki csak azért, mert egy oldal elkötelezett hívei szöveggel jönnek (mégha átlátszóan teszik, akkor sem).
@a szív fészkei: megint zseniális, remélem a para kovácsot az amerikai népszagában már olvastad a ÜLŐBIVALY(BIKA?)NEM ZSIBBAD DE MINDENKÉPPEN MARHA
@a szív fészkei:

:-)

Szégyen vagy sem, nem tudom mindegyik jegyről, hogy mettől meddig tart és a kínai horoszkóppal is hadilábon (vagy inkább kutyául?) állok.

Feleségem szülinapját tudom ugyan (még szép), de asztrológiai csillagjegyét sajnos nem - meg merjem reggel kérdezni tőle? Még a végén kiderül, hogy nem is illünk össze.... izé, Nyilasként Bakot lőttem, vagy mi... :-O.
@a szív fészkei: orvbán: 1963. május 31 azaz a tökéletes és komplett ikrek jegye, a jel alapállásban skizó a legrohadtabb módon hát még ha beteg is és a skizóság duplán vagy triplán gyün elő belőle...vannak olyan ikrek akik (skizók is) -nek 12 vagy több személyiségük is van és sohasem tudni melyik dominál éppen és nincsenek e harcban egymással

én láttam ilyet élőben, annak csak két személyisége volt de kurvára nem értették meg egymást és rhadtul veszekedtek zokogva üvöltve azután 45 perc után elmúlt a találka és mintha mi sem történt volna az egyikük elsétált...a következő találkáig rettenetes volt látni, ahogy útálta az alter ego -ját mint a Doppelgänger
@mamitirtok dr.:
:-),

én még maszatoltam ide ezt azt. Neked is szebb következő életet!
@Pantagruel: Az a baj, hogy a magyar náciknak fogalmuk sincs róla, hogy a szkinség bizony fekete kultúra a javából.
gyia.tumblr.com/
Itt találsz bőven megkapó képeket.
@Elhárított királycsel (ex-Zébácsi):

www.eastrolog.com/astrology-zodiac/...lapozgass benne...én az eseményekben nem sokat hiszek de a személyiségek sokezer éves tapasztalat alapján lettek kialakítva és halál pontosak de tudnod kell órára őpercre a születésed idejét meg persze a helyét
@Elhárított királycsel (ex-Zébácsi):

en.wikipedia.org/wiki/File:Astrological_Chart_-_New_Millennium.JPG

2000. január 1. 00 óra New York-ra

ez valami olyan okkult tudomány amit sokan kiröhögünk de én soxor elkomolyodom mikor hallok vagy olvasok olyan dolgokat amelyek úgy jöttek i, hogy csináltak velem egy tesztet (személyiségi) 1500 kérdés! és utána elküldték 15 oldalon sűrűn telegépelve és rendszerbe rakva ki vagyok émilyen...majd egy korábbi horoszkópomat előkaptam és hajszál pontosan megegyeztek és a kettő még csak nem is tudott egymásról lévén 8000 km-re egymástól
mennyi szadzsitáriusz van erre :-) én is az valék, na meg csájnásan patkány
Szevasztok Nyilasok... :) ...és mindenki!
@a szív fészkei:
Azért kicsit Skorpió is, mert határeset az a nap. A lányom az viszont a Mikulással jött, úgyhogy veszedelmes egy bestia!
@Elhárított királycsel (ex-Zébácsi):
Minden tiszteletem a Tiéd, leírtad szépen azt, amit gondolunk itt néha és mondunk csúnyán...
Csak nálam az az alapelv, hogy amilyen az adjon Isten, olyan a fogadj Isten! Ha ez a kísérleti pojáca ide beröfög, hasonló stílusban társalgunk vele. De teljesen egyetértek Veled, ugyanis az utóbbi bejegyzéseinek a stílusa és mondandója szokatlanul normális volt, persze észre veszi a tudatalattija és a végén azért behány, de teljesen máshogy ír, mint az elején. Szóval Mrázék, vagy valamelyik fanatikus klub küldött ránk egy tesztpilótát, ez világos! :D
A pártatlanság dolgot az elvakult hívőknek nem tudod megmagyarázni, alapjaiban nem értik! Kiskorúak, alapvetően kell nekik valaki, aki mindig megmondja, mit kell tenniük, hinniük, cselekedniük. Különben szétesnek, mert nekik egy vezér kell, az sem baj, ha ürü... Ebből a szempontból a pártállásuk lényegtelen, hisz boldog egyszerűséggel élvezték Kádár alatt is ezt, ahogy most is teszik. Elvhűek. A "VEZÉR" elvhez.
@Dr. Boli Ch.T: kiváncsi lennék angyal, hogy kezdte?...
@Rodeo36:

NAgyon klassz, köszi!

A világ matematika, az anyag pedig rezgés (hullám). Az EKG, EEG, MRI, az érzések, színek, hangok, a hőmérséklet mind-mind rezgés. A populizmus is rezgés.
Ez a "minden összefügg" dolog pedig annyira elcsépelt, hogy tulajdonképpen igaz, mert lehet, hogy a Nagy Ősbumm előtti 10 a mínusz egymilliomodik másodpercben két egymást kioltó/erősítő rezgés/hullám/bozon/istentuggyami egyikéből végül az itt fent emlegetett Leonidász egyik DNS-ében kódként megjelenő citozin bázis lett, a másikból pedig az a bináris kód, ami Stefi kisasszony jelszava eme blogtérben.
Mi erre az esély? Igen kevés, de nem nulla. Szép, mi?

Ha hiszünk Newtonnak és Einsteinnek (pechünkre egyelőre nemigen tehetünk mást), akkor el kell fogadnunk, hogy a világ általunk még nem ismert része bármilyen lehet, illetve olyat is, hogy a kahwei birkapásztor sípjának hangja jelentős hatást gyakorolhat a DowJones indexre. Egyszer már volt ilyen...

A világ túl bonyolult, csak a hívők egyszerűsítik le. Illetve a pre-hívőknek egyszerűsítik le mások, hogy ne csak pre, hanem "pro" hívők legyenek.

Ugye mennyire kevés kell a 2/3-hoz?
@a szív fészkei: Azért mert szálasiék ezt szedték elő. Ők meg majmolják őket. Ők is és a csótányklubjuk.
Az eredetiség és az önálló gondolkodás nem jellemzőjük.
@Elhárított királycsel (ex-Zébácsi): "Ha hiszünk Newtonnak és Einsteinnek..."

1/ Először is: nem "hiszünk" nekik, hanem kalkulálunk velük.

2/ Másodszor a kalkulációból éppen nem az következik, hogy a világ bármilyen lehet: mivel abból a gondolatból indulunk ki, hogy a világ valamilyen, nem pedig bármilyen.

Máskülönben értem, amit mondasz. :)
@Elhárított királycsel (ex-Zébácsi):
"Mi erre az esély? Igen kevés, de nem nulla. Szép, mi?"

Náalm 50-50, csokibácsi után! vagy igen, vagy nem..de én egyszerűen (csak) gondolkodom, a "nagyok" már politizélnek is, ami csúnya egy dolog, dobjátok a vályúba, még megfertőz!
@Pantagruel:

:-), jó legyen kalkulálás, nekem mindegy.

A világ valamilyen?

Ha megkérdezed az embereket, hogy szerintük az általuk ismert világ milyen, annyiféle választ kapsz, ahány embert kérdezel - magyarul a világ változatos.

Ha pedig arról kérdezed őket, hogy az általuk nem ismert világ milyen (és ez a szféra sokkal nagyobb), akkor sokaktól még inkább különböző, míg másoktól nagyon is egyező (nem tudom) válaszokat fogsz kapni.

A teljes világ minden bizonnyal valamilyen, hiszen nagyon is törvényszerűen működik (gondolom), s szerintem szinte bizonyos, hogy van valamilyen algoritmus, vagy rendező elv, ami megadja milyenségét, de hogy ez pontosan mi is, azt látod nem tudom és nem tudja más sem.

Ez a valamilyen tehát szinte bármilyen lehet, mert az általunk ismert matematikai és fizikai törvényszerűségek csak a számunkra látható világ egy részét képezik le.

Párhuzamosokról, időtörésről, anti-anyagról, spirális hurkokról ki tudna valamilyen leírást adni? Ezekről csak fogalmaink vannak, de tapasztalatunk nincs.

Valamilyen formában minden sejtem ott volt, létezett a Nagy Bumm idején, mégsem tudom felidézni a pillanatot.
@a szív fészkei: a mostani elköszönéséből már egyértelműen látszik
egyértelmű itt minden :(
@Rodeo36: Nem ez befolyásol, csak érdekes, hogy nekem melyik aspektusa jutott... Mindegyikben van jó és rossz, így, hogy ez és ez kurva és szar, nem mondanám. Van, aki fajtát nem is ismerek, nem sodort elém az élet.
@Rodeo36: Na most a lányom barátja ugyanez a dátum, mint orvicsek: nála édesebb, nyugisabb, kiegyensúlyozottabb, önazonosabb, megbízható jó és szellemes, érdeklődő, intelligens embert keveset ismerek. Egy éve együtt is lakunk viszonylag kis lakásban - annyiunknak kicsi, amúgy szép nagy - ilyenkor kurvára kijönnek már az eltitkolt mindenek; egy fürdő, egy vécé, egy konyha az azért kihozná az állatot, a skizót, a buggyantat belőle. Soha egy hangos szó nem esett még, egyre szimpibb, észre se venni néha. Az igaz, nem is 160 cm-s, hanem majd 2 m, tehát nem kell állandóan pattogzania, hogy észrevegyék.

Orbán nem az Ikersége miatt ilyen, amilyen szar. Volt még szeretőm Iker - nem volt könnyű vele, mert megülni nem bírt mellettem, úgyhogy szakítottam is vele - de bájos ember volt és nem skizó. Amit orvicsek produkál, az nem tudom hol van a végzetébe írva, de csak a születési dátuma nem az oka .
Szóval azért csak ez alapján ítélkezni marhaság. Én tiszta típusokat soha nem láttam, én sem vagyok az se Halakként, se Skorpióként. Én pl, Vízi Kígyó vagyok ráadásul a másik két vizben ázó jegyhez, tehát persze, hogy felkapom mindenen a vizet, a jellemzőim eléggé megmagyarázzák ezt az érzelemvezéreltséget. De biztos más is hat rám.
@Rodeo36: mbti.tarhely.biz/tesztek/teszt_94 Megcsináltam, és kb,. stimmt. De az az igazság, hogy utálom ezeket, mert a válaszok nagyon legyalulnak, hiszen sokszor mindkettő érvényes lenne rám. Kíváncsi vagyok, mi vagy? :-))
@dr lecsekkoltam: Ja én sem hiszem, hogy a Passuth-fanklub tagjaival állunk szemközt. :-DD
@keresztanya doktor fabi(en) kandidátus: Én nem Mráz-féle sokérhülyék kreálmányának látom Stefit, aki benne van a rajongászatban szügyig, mint ők, az nem tud ilyen tűpontos karikatúrát adni magáról.

Ez a valaki a FAN minden utált vonását ilyenné egybe gyúrta, hogy látva lássák, mennyire kártékony is lehet ez a Vezérrajongászat: elvezet simán a zongorahúrig, amivel Steficsek bájosan nyitott indulásként múltkor. Ami fékevesztett rajongás ugye egyszerű mezei porszívóügynökből - Adolf Eichmann - világméretű hideg és elkötelezett gyilkost bír avanzsálni, mert szentül hiszi a benyalt rizsát.És meg sem rezdül benne halála percéig. Ez pszichoteszt szerintem a javából, mutatva hogy lesz egy ország olyanná, mint pl. anno a németek. Most láthatjuk a saját bőrünkön, ezt demonstrálja Stefiként ez a valaki.
Amúgy nekem sem válaszolt soha, pedig írtam neki. Kara kán, az önmaga,ő létezik, úgy ahogy megmutatkozik, ő szóra méltatott.
@a szív fészkei: "Stefi" minimum egy stílgyak szeminárium teljes létszámú hallgatósága. Többen van. Sztem.
@mikénehavóna:
:)) Vagy csak meg van hasonulva, jópénzért!
Az eredeti "ÉS" gyűjteményt nem tudtam előkaparni sehogyse, de egy fórumtárs ezt behozta: www.sostamas.hu/frakcio/14406-Kicsoda-on-dr-Orban-Viktor
@anyósnyelv:

Az ÉS előfizetéses lett az archívummal együtt.:(
@a szív fészkei: én is megcsináltam ezt a tesztet, eléggé okés
@a szív fészkei: nagyon kíváncsi vagyok, mi lesz a következő szösszenete, folytatja-e
@a szív fészkei: Megcsináltattam barátnőmmel az unokám horoszkópját. Úgy hívott fel, hogy háááát nem is tudja, el merje-e mondani. Azzal kezdte, ha a lányom még eddig nem őrült meg, akkor most majd fog. Végül csupa olyan dolgot mondott el, ami szinte mindannyiunknak benne van a természetében. Amúgy Kos a bébi, szűk 1 év tapasztalata alapján eléggé.
Én úgy gondolom, hogy nagyon sok környezeti tényező játszik szerepet abban, hogy mennyire vagyunk "beskatulyázva" a csillagjegyünk alapján
@keresztanya doktor fabi(en) kandidátus: LEhetek indiszkretén, hogy mi lettél? Én ENFP.

Nálunk a lányom Iker - szinte semmi nem stimmel rá - de Száűz aszcendensűként azt teljesen mutatja. A fiam totálisan Bika.
ESTP lettem, amúgy Rák vagyok, Iker aszcendenssel. Néhány kivétellel egész jól bejön.

Nekem ezzel a csillagjegyes mizériával már volt rossz tapasztalatom az életben. Kaptunk egy új kolléganőt, a beosztottam lett. Kb. 2 hét után meg kellett kérdeznem tőle, hogy Rák-e. Az volt. Pontosan ugyanolyan volt mint én, a tükörképem. Iszonyatos volt látni benne a saját hibáimat, így tanulnom kellett belőle kőkeményen. A többi 16 emberrel kevesebb gondom volt, mint vele.
@Rogerius: "nyugtasson meg hogy nem így van, Orbán V. nem primitív politikai szerepjátékot játszik és a Magyar Népneknem is lenne gusztusa ilyen ordenáré moslékra"

tartok tőle... hogy primitív/önző/gerinctelen HITVÁNY politikusok...
süti beállítások módosítása